Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 9. szám - A praetor szerepe a római magánjog fejlődésében. 1. r.

alanyi értelemben vett szón van és ezért ennek megvilágítása egyúltal a tárgyi értelemben vett magistratus fogalmának tisztázását is jelenti3/a). A római főhivatalnok, a magistratus, politikai funkciót teljesít, s így szerepe élesen elválasztandó az állam papi hivatalnokaiétól. Tény ugyan, hogy a római magistratus is folytat alkalmilag vallási tevékenységet, pl. az állam nevében imát mond, áldozatot mutat be, fogadalmat tesz vagy ünnepi játékokat rendez, ezek azonban nem oly cselekmények, amelyek kizárólag csak a? állam papi méltóságai által volnának végezhetők. A köztársaság és a köztársasági császárság első idejében, sőt a királyság korában is, a római állam három legfőbb szerve, a magistratus, a senatus és a népgyűlés. A római népet illető főhatalmat e szervek gyakorolják, mint a szuverén populus Romanus képviselői. „A magistratus eszméje — mondja Farkas Lajos4) — az ősrómai közjogban eredeti teljességében lép elő, s önmagában véve nem egyéb, mint az államhatalomnak állandósított, tárgyilagosult kifejezése: az államhatalom institutiója". E hatalom érvényesítője, az állam tisztviselője, az alanyi értelemben vett magistratus. A magistratust megillető ez az állami főhatalom így teljesen eredeti, magából a hivatal lényegéből folyik, s a magistratus azt nem más megbízásából gyakorolja5), hanem saját jogán. S ez a magistratusi hatalom elvileg korlátlan; a rómaiak u. i. tudták, hogy hatalmas és erős államnak hatalmas és erős főhivatalnokokra van szüksége, s ennek érdekében sem a visszaélések miatti aggodalom, sem szabadságszeretetük nem tartotta őket vissza attól, hogy magistratusaikat teljhatalommal ruházzák fel. Ez a teljhatalom tette lehetővé, hogy a magistratus sokszor a törvény rendelkezéseivel is szembehelyezkedjék. E teljhatalom birtokában á magistratus természetesen nemcsak egyszerű állami hivatalnok volt, aki a törvények rendelkezéseit bizonyos szűk körben végrehajtja, hanem módja lévén a törvényekkel szembehelyezkedni, az alárendelteket engedelmességre kötelezni, mintegy uralkodói jogokat gyakorló állami főméltóságnak (majestas) tekinthető, s ehhez képest a római állam, magistratusait figyelembe véve, a monarchiához hasonlítható6). A magistratus legszorosabb értelemben vett állami „tisztséget", megtiszteltetést (honor, Ehrenamt) jelent, s ennek folyománya egyrészt a magistratus arisztokratikus jellege, amennyiben a római nép s/a) Festus: p. 231. „Duabus significationibus motatur: nam aut ipsam personam demonstrat, aut honorem ..." <) Farkas: I. k. 8. 1. s) Karlowa: I. k. 128. 1. „Magistratus isit das politisehe Amt, varmöge dessen der Trager desselben die eigene ursprüngliche, nichit erst von einem anderen dureh Maiidat abgeleitete Befugnis und Pflicht hat, im Namien der res publica Romána öffentliche Funktlonen, jedenfalls in der Stadt Rom mit fiir alle römische Bürger gültiger Kraft vorzunehmen." «) Ihering: 247. 1. „Nicht ein devotes, angstlich.es, anspruchloses Auftreten, sondern ein gebieterisch.es, königliches Benehmen wünschte das Volk von seánen Beamten; die Macht und Majestat des Staates sollte in innen sichtbar werden." 143