Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 9. szám - Az árúmegállító jog tartalma, gazdasági jelentősége és kultúrális kihatása felsőmagyarországi városainkban

mivel Lőcse a Lengyelországból Rimaszombatba igyekvő kereskedőRét Lőcsére kényszerítette. A király a kassaiak pártját fogta és megtiltotta a lőcseieknek ezt az okvetetlenkedést. Viszont a kassaiak sem kímélték a lőcseieket és elfogtak 1491-ben több lőcsei polgárt áruikkal, melyekkel Nagyvárad felé akartak menni. A kassaiak a három szekér posztót elkobozták és II. Ulászló király hiába avatkozott be a lőcseiek javára, a kassaiak mindennemű kártérítést megtagadtak. A kassaiak fegyveresen állták el az álutakat és kíméletlenül Kassára terelték az Alföld felé tartó kereskedőket áruikkal, sőt a Hegyaljáról szállított borokat is a városban kívánták áruba bocsátani. A krakkói kereskedőket is erősen korlátozták a borkivitelben. Lőcsén kívül Eperjes, Bártfa és Kisszeben 1495-ben együttesen panaszt emeltek e tarthatatlan állapotok miatt. Bár a király eljárt a kassaiakkal szemben, de az 1504:19. t. c. megint Kassának kedvezett, amennyiben csak a nemesek szállíthatták szabadon boraikat, a városok továbbra is kötelesek voltak Kassa árumegállító jogát tiszteletben tartani. Nem sokat lendített a helyzeten I. Ferdinánd azon intézkedése sem, hogy mivel Kassa Szapolyai pártjára állott, Eperjesnek is biztosított árumegállítói jogot, melyet még harmincadszedéssel is kiegészített. A per az árumegállítói jogért egyre jobban kiéleződött a felvidéki városok között, úgyhogy az 1557-iki pozsonyi országgyűlés is foglalkozott az ellentétek kiküszöbölésével, de sikertelenül. A főhaditanács 1691-ben Kassának kívánt kizárólagos árumegállító jogot biztosítani, de ez ellen Lőcse, Késmárk és Eperjes a leghevesebben tiltakoztak és nyomatékosan hivatkoztak régi kiváltságleveleikre. I. Lipót király hosszas tanakodás után, 1693 november 23-án, a királyi kancellária és a titkos tanács javaslata alapján olyformán döntötte el a kérdést, hogy Kassa került ki győztesen a perből. Ezentúl a Tiszán innen és túlról, vagyis Debrecenből, Erdély-, Moldva-, Oláh-, Törökországból jövő kereskedők kötelesek voltak Kassán megállni és áruikat áruba bocsátani; ellenben a Lengyelországból, Sziléziából és más északi országokból érkező kereskedők Kassán kívül más árumegállító joggal rendelkező városokba is mehettek és áruikat ott is eladhatták, Kassán túl azonban nem mehettek45/b). Kassa a kedvező fordulat folytán a Felvidék leggazdagabb és legvirágzóbb, valóságos fővárosa lett és ennek a vagyonosodásnak a város építkezésében is látjuk nyomát (pl. a székesegyház, városháza és számos polgárház, pld. a Schirmer-ház). * Az árumegállítói jog révén meggazdagodtak e városok és tekintélyes vagyonhoz jutottak azoknak polgárai is. Anyagi tekintetben az árumegállítói jogra támaszkodva Késmárk, Lőcse és Kassa is nagy45/b) V. ö. Demkó i. m. 315—22 1. és lásd Kassa varos levéltárában a „Speculuia títbularii lib. et reg. civitatís Cassoviensia iura et privilegia copialiter exhibeps comamine et industria Francisci Antonii Scliwartzenibacíh senatoris patritii et axchivaiii citHídem civitatis in lucem editum" c. oMevélgyüjteményt. 139