Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 1. szám

fogás a lelkész meggyőződését az egyház hittételei tekintetében nent köti meg, teljes szabadságot biztosít néki, azonban ragaszkodik ahhoz, az alapelvhez, hogy csak azt a lelkészt tartja az egyház szolgálatára alkalmasnak, aki az egyház által vallott tant hirdeti. Ha a lelkész máshitbeli meggyőződésre jutott, akkor öt semmi szemrehányás, még kevésbbé büntetés nem érheti, de tárgyilagosan mérlegelve ügyét, máinem tartják őt alkalmasnak arra, hogy az egyházban a lelkészi hivatalt ellássa18). Elsősorban tehát az a kérdés volt elbírálandó, hogy a lelkész és az egyház az evangélium alapfelfogásában megegyeznek-e? Ez minöenekelőtt lelki ügy és ezért lelki alapon vizsgálandó meg. E felfogás azonosságának megállapítása azonban mégis jogi tényálladék volt, mert ez alapján az egyház jogi ténykedése a hivatalban való alkalmazásnál érvényesült. Egy tisztán lelki tényálladéknak jogi következménye bontakozik itt ki. Az egyház nem kényszeríti rá tantéieleil a leikészre, de az egyház részéről is fennáll a lelkiismereti kérdés és így az egyház és a lelkész lelkiismerete mintegy szembekerül egymással. Az egyház felfogása nem érvényesül feltétlenül a lelkészével szemben s a lelkész sem kényszerítheti egyházára a maga felfogásai. Annak megállapítására, hogy a két felfogás egymástól eltérést mutat-e, az 1910-iki egyházi törvény által életrekelteit szerv: a „Spruchkollegium" jogosult. De a Spruchkollegium megállapítása sem lehet az evangélium hiteles magyarázata, — authentische Inter pretation20), — hanem csak egy konkrét eset feletti döntés. E tekintetben megint szembekerül az evang. felfogás a katholikus állásponttal, amely ilyen megoldást el nem fogadhat. A Spruchkollegium az egyházban felmerülő minden tan elbírálásánál tárgyilagos értékmérőül a szentírást és csakis kizárólagosan a szentírást fogadja el. A hitvallás, illetve hitvallások csak másodsorban jöhetnek figyelembe. Az evang. egyház nem azért teszi magáévá a hitvallásokat, mert bennük az evangélium subjectiv felfogását látja, hanem azért, mert a hitvallás alapgondolatait, magját az evangélium alapgondolataival azonosaknak tartja. Nem elegendő, hogy a Spruchkollegium megállapítsa, hogy a lelkész felfogása eltér a hitvallás valamelyik tételétől, hanem kinyomozandó az is, hogy e tétel hogyan viszonylik a szentíráshoz. A hitvallás tétele csak az esetben kötelező,, hogyha az a szentírás tartalmát fedi. Ha a lelkész álláspontját jobban fedi a szentírás, akkor az egyház is köteles a maga álláspontját revideálni.21). A hitvallások nem abszolút értékállók, mert a történelmi fejlődésben átértékelésnek vannak kitéve22). A Spruchkollegiumnak a lelkész tanait az egység Szemszögéből kell vizsgálat tárgyává tennie. A lelkész szószéki és szószéken kívüli egész működését kell a Spruchkollegiumnak megvizsgálnia, mert a ie) V. ö. Lásd Joli. Victor Bredt: Neues evangelisches Kirchenrecht für PreusBen Berlin. 1922. II. k. 355. 1. «») Lásd ö. Holstein i. m. 282. 1. sí) U. o. 282__283. 1. 2Z) Lásd Kahl id. tanulmányát i. h. 27. 1. 10