Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 7. szám

Ezért hirdeti Schirach birodalmi vezető, miszerint nem az a lé­nyegi célja a Jugendrechtnek, hogy az ifjúság megbüntettessék, hanem, sokkal inkább annak az elérése, hogy az ifjúság és közössége a rajta végrehajtott büntetést, mint nevelő ráhatást érezze. Az ifjúság nevelésének legfelsőbb célja, hogy minden egyes ifjút, aki a nevelésre rászorul és még megmenthető, visszanyerjen a társa­dalom számára. Bizonyosan nincs ország, mely a fiatalkorúaknak nevelésére, gon­dozására és ügyeinek előmozdítására oly gondos fáradságot szentelt volna, mint Németország. Az eredmények láthatók. A németbirodalmi krimin ál statisztika világosan bizonyítja, hogy a fiatalkorúak krimi­nalitásának terén Németországban mennyiségi csökkenés állott be, és pedig az 1932—1940. években 40%-al csökkent Németországban a fia­talkorúak kriminalitása. E szám még nagyobb lesz akkor, ha a „Dun­kelziffert9) is tekintetbe vesszük; pedig az 1933. év előtt el nem fo­gott fiatalkorú bűnözők száma — mint erkölcsi bűnözőké, akiknek a felfedését maga a lakosság is gyakran tevőlegesen megakadályozta — eJég nagy lehetett; ha azt nézzük továbbá, hogy az 1933. év óta új tör­vények és új büntetőjogi tényálladékok által a bűnügyi statisztikai szá­moknak hihetetlen növekedése is beállott, úgy az 1933 óta mutatkozó javulás még nagyobb. A fejlődés nemcsak az összkriminalitásnál mu­tatja ezt a kedvező tendenciát, hanem az egyes bűncselekményeknél különösen is10). 2. Ha a fiatalkorúak bűnözési állapota kielégítő is, ennek ellenére rászorul a fiatalkorú a háború folyama alatt különleges büntetőjogi védelemre. Werner ecseteli a rendőrség küzdelmét, melyet az ifjúság bűnözése lehető megakadályozása végett folytat. Egyre inkább jelen­tőségre emelkedett Németországban a baj elejét venni szándékozó — a bűncselekmények keletkezésének megelőzésére és a bűnalkalmak tá­voltartására irányuló — küzdelem, melynek a célja a bűncselekmény egyenes kiirtása, keletkezhetésében, csirájában fojtása. Ezek a megelőző intézkedések mindjobban üldözik a köizössjég­idegeneket, akik a hivatásos és szokásos bűntettesek mellett napról­napra többen vannak. Ezeknek az asociálisoknak a leküzdésével kezdődik a bűntettes' le­küzdése, illetve a bűncselekmény kiirtása. A Blátter für Gefángniskunde 72. kötet, 5. füzet 1941. XII. és 1942. I. havára megjelent, illetve kiadott külön füzete az asocialitás, a közösségidegen lelkület kérdésének van szentelve ; annak a sajátos és ti modern társadalomtudomány által kidolgozott jelenségnek11), misze­rint a közösségi létnek mindenkor és mindenhol van egy olyan üledéke, amelynek a nagysága és összetétele környezet és egyéb adottságok sze­rint változik, de amelyet teljesen kiirtani nem lehet. A társadalomnak ebből a mindenkori aljából kerül ki a bűnözők tartalékserege a nélkül,, hogy a bűnözés jellegzetes ismérve lenne a tömegnek. Az asociálisnak ») A Dunkelheitsziffer Oba japán tudóstál eredő és találó elnevezése a valósá­gos és statisztikailag számbavett kriminalitás közt létező különbözetnek. io) Eheinisch Westf. Zeitung, Essen, 1941 január 4, Standiger Rückgang der Kriminalitat; Internationale Zeitsehrift für Erziehung, Berlin, 1941, 2—3. szám, Kri­minalitat der Jugend. i1) A modern sociológia e tárgy korbeli megállapításait foglalja össze az Elster— Lingemann-féle Handwörterbuch der Kriminologie I. kötetében lévő cikk: Asozialitöt.. t06

Next

/
Thumbnails
Contents