Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 5. szám - Kamat a római jogban

I. A XII. táblás törvényt megelőző korszak Róma alapításától a XII. táblás törvény közzétételéig tant. (R. a. u. 303—304.) A XII. táblás, törvény rendelkezései biztos támpontot nyújtanak arra, hogy a kamatszedés már iá törvény meghozatala előtt is már általános volt, csupálnl annak első törvényi korlátozását láthatjuk a XII. táblás törvényben. A muLt században egyes jogi írók, (Göttl'ing) aztt a jogi nézetet vallották, hogy a kamatiszedést nem a XII. táblás törvény korlátozza elsőízben, hanem mán* korábban Servius Tullius hozza be a XII. táblás törvényből ásrnert kamaitmaximumot, vagy legalább is a Mons Sacerre váló kivonulás utáni már szabályozták a kamatszedést és a kamatláb nagyságát.34) Ezzel szemben Tacitus, aki a Tiberius alatt (KT. U. 33.) Rómában kitört pénzválság idején Annalesaiben25) visszatekintést adott a kamat történetére, e korábbi törvényes rendelkezésekről egyáltalán nem szól, s így nem tartható valószínűnek, hogy a XII. tábla rendelkezéseit e téren más törvényes intézkedés megellőzte volna. A XII. táblás törvényt megeilőző kort ia teljes jogbizonytalanság és a gazdaságilag gyengébb fél könyörtelen kihasználásának lehetősége jellemzi. Az adós testével felelt a vállalt tartozásért, s a legtöbb hitelező nemcsak szolgaságba (servitium) taszította adósát, hanem rabszolgájává is tette. A felek a kölcsönszerződés alkalmával rendesen nem közösen állapodtak meg a kamatláb [nagyságában, hanem a gazdaságilag erosebb hitelező szabta azt meg, s az adósnak vefl-e szemben síemmiiféle védelmi eszköze nem volt, hiszen élnie kellett és pénzt, vagy más anyiagi javakat csak az őt kiuzsorázó patríciustól) kérhetett. Az ilyen előzmények után közzétett XII. táblás törvény tehát nemcsak jogji szempontból volt jelentős, amennyiben a jogbizonytalanságot megszüntette, hanem belpolitikailag is nagy horderővei bírt, amennyiben meg tudta, azt volt hivatva megakadályozni, hegy a gazdaságilag eró's társadalmi osztály a gazdaságilag teljesen gyengét iembcrtt'len módszereivel megsemmisítse. II. A kamat történetének második korszaka a XII. táblás törvénynek közzétételétől annak a rogatio ttribunicia-niak életbielléptéjig tart, (R. a. u. 407) amely a kamatláb magasságát a XII. táblás, törvényben megáüapítotltól eltérően újból szabályozta. Az általános felfogás szerint a kamatmaximumot először a XII. táblás törvény állapítja meg. Tacitus26) szerint : „nam primo duodecim tabulis sanctum, ne quis unciario fenore amplius exerceret". A XII. táblás törvényben megállapított kamatmaximum tehát az „unciarium foenus". Míg ^azonban az, hogy az unciarium foenust, mint kamatmaximumot először a XII. táblás törvény állapította meg, ma már alig vitás, addig még ma sem tel_ jesen eldöntött kérdés az irodalomban az, hogy tulajdonképen mennyi volt ez a kamatmaximum százalékokban kifejezve, tehát milyem össszeg után és milyen időtartamra fizették. Az ősnómaiak értékmérője eredetileg a szarvasmarha (pecus — pecunia), majd a nyers érc (iaes rude) volt, amelyet esetienként a hatósági mérlegtartó (libripens) előtt mértek le. Az első ércpénzt valószínűleg a törvények összeírására ki24) Streuber: 7. 9. 1. 25) Tacitus: Ann. 6. 16. 26) Tacitus: Annales 6. 16. Vitaltott az irodalomban az is, hogy ez a szabály, valamint a XII. táblás törvfnynek az uzsorára vonatkozó rendelkezései melyik táblán tétettek közzé. Streuber szerint (11. 1.) a III., Dirksen szerint, valamint Vécsey Tamás összeállítása szerint is a VIII. tábla rendelkezett e kéidésben. Valószínűbbnek látszik azonban az előbbi felfogás, mert míg a VIII. tábla általános vagyonjogi szabályokat tartalmaz, addig a III. tábla kifejezetten adóssági kérdéseket szabályoz. 77