Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 5. szám - Az orvosi felelősségről és műhibákról

folyamán lelki alkata magasabbrendűvé fejlődhet, de ugyanakkor el is sorvadhat. Sokszor az orvosi lelkiismeret fejlődésének anyagi és erkölcsi akadályai is lehetnek. Ha az orvos, állandó idegfeszültséget követelő munkája közben, anyagi gondoktól sem mentesülhet s ráadásul nem látja áldozatos munkájának a társadalom részéről való megfelelő értékeléséit és elismerését, ne csodáljuk, hogy hivatásának önmaga előtt való értékelése is csökken és ambíciója is elsorvad. Itt már aztán a társadalom felelősségének a területére lépünk, melyet ugyanolyan Íratlan törvények szabályoznak, mint az orvos egyéni felelősségét. Hogy tényleg nincs, meg a társadalomban az orvosi munkána'ki megfelelő értékelése, annak okát többek közt a mai betegségbiztosítás helytelen rendszerében látom. Nem tartozik a tárgyhoz, de mégis szükségesnek tartom elmondani, hogy ezáltal is tisztább képet nyerhessünk a helyzetről. Gyakran halljuk különösen az al.-óbb, de ugyanúgy a középosztály körében is, az orvosok csepülését. Hacsak szórványos volna ez és nem volna semmi alapja, akkor napirendre térhetnénk felette, mert hiszen az egyik kiváló orvosprofesszorunk helyesen jegyezte meg, hogy az orvos, legnagyobb ellensége a beteg és az is marad akkor is, ha már súlyos bajából meggyógyították. De sajnos nem minden alap nélküli. Ennek az oka az, hogy a betegségbiztosító intézetek az orvosi rendelésből tömegrendelést, ,,betegség megállapító hivatalt" szervezte'k, amely természetesen az egyéni gyógykezelést kizárja.Az orvos kezét, mindenféle utasítások, rendeletek valósággal gúzsba kötik s a magát megkárosítottalak érző beteg a biztosítási rendszer hiányosságának okát és megszemélyesítőjét, a vele közvetlenül érintkező orvosban látja. Ezt a helytelen felfogást egyedül csak a rendszer megváltoztatásával lehetne kiküszöbölni. 5. Ezekután most megpróbálok az orvosi felelősség területién leggyakrabban előforduló problémák közül néhányat ismertetni. Az egészet képtelenség lenne akárcsak fel is sorolni, hiszen az orvosi felelősség területét pontosan megállapítani nem is lehet. Még a legegyszerűbb esetben is határtalan és mérhetetlen. Az első az euthanasia kérdése, mellyel büntetőjogi szemináriumunk egy régebbi tagja2) büntetőjogi vonatkozásaiban már foglalkozott. Szabad-e gyógyíthatatlan beteg szenvedését a halál siettetése által megrövidíteni? Ugyanis gyakran megtörténik, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő egyének hozzátartozói — de legtöbb esetben maguk a betegek is — kérik oz orvost, hogy emberfeletti szenvedés seinek egy injekcióval vessen véget. Emberileg bármennyire is érthető és valljuk meg őszintén, gyakran helyeselhető is volna, mégis csak egy felelet, van rá: Az orvos életet csak adhat, de azt el nem veheti. így áll ez az orvos esküjében. Ugyanaz a válasz kell, hogy érvényre jusson a másik fontos problémánál, a magzatelhajtásnál is, igen csekély kivétellel. A házasságon kívül teherbeeső leányanyák és megszületendő gyermekük kilátástalan családi és társadalmi helyzete gyakran, még a nemesebben gondolkozó orvosokat is, az ú. n. „szociális javaslat alapján jogtalan, de indokolt tiltott műtétek elvégzésére készteti. Pedig minden magzatelhajtás egy-egy sorvasztó féregrágás a nemzet fájának gyökerén, mely lassan, de biztosan ó'rli, még a legerősebb fát is. Sokan talán szélmalommal való hadakozásnak tartják a megzatelhajtás elleni küzdelmet, hivatkozván arra, hogy már az ókorban is volt és lesz is, amíg ember lesz a földön ,mégis a közösség egészséges elfogulatlan gondolkodásával ezt a minimumra csökkenthetjük! le. Ennél a kérdésnél jutunk el aztán nemzet- és fajvédelemhez is. Szükséges vele foglalkozni, mert már az egész világon mindenféle fajelméletekkel kapcsolatban előtérbe jutott. Nálunk is ezt a célt szolgálja az új házasságelőíti kötelező orvosi vizsgálatra vonatkozó rendelkezés, mely egy minden tekintetben egészségesebb, erősebb, szellemileg iés testileg is fejlettebb faj felnövekedését igyekszik megalapozni. Egyes iiv'figati országok még ennél is tovább mennek és követelik — faj-nemesítési szem2) Lásd: Kéthely Sándor: Az öngyilkosság és az euthanazia, 1924. 68