Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 5. szám - Az orvosi felelősségről és műhibákról

pítása, hogy mi szolgáljon mértékül az orvos felelősségének a megállapításánál a döntést hozó jogásznak. A középkori glossátorok szerint az orvostól csak) a summa diligentiát — a legnagyobb igyekezetet — kívánták meg. A mai orvos ,,generál standardját" Taylor így állapítja meg: Megfelelő fokú tudás, ügyesség, tapasztalat, valamint eljárásban megfelelő gondosság és szorgalom, kétes esetekben pedig megkívántatik, hogy lehető legjobb meggyőződése szerint járjon el. — Ezek nagyjából az orvosi felelősség körvonalai, s úgy gondolom, hogy a mi bírói gyakorlatunk, is ezt követi, ha ilyen eset elbírálásáról van ÍZÓ. 2. A megfelelő fokú orvosi tudás, ügyesség, tapasztalait — részint a legjobb meggyőződés s az eljárásokban tanúsított kellő gondosság is, — orvosi szakkérdés, melynél szakorvosi véleményre van szükség. Akármilyen: szabadon mérlegeli is a bíró a szakorvos véleményét, annak befolyása alól mégsem szabadulhat és előtte áll még az a kérdés is, hogy a szakértőknek maguknak meg van-e a megfelelő értékű tudásuk a vélemény adására. Itt aztán már ingoványos talajra lépünk. Ugyanis a szakéi-tők véleményadása óriási tudást, szakértelmet ós, igen sokszor emberi erőket meghaladó figyelmet., éles megfigyelést kíván. S bizony nem ritkán az is előfordul, hogy téves hypothesisekből kiindulva az egyes szakorvosok egymásnak pont ellentétes véleményezést adnak. Mivel az orvosi tudományokban szereplő feltevések tág teret nyitnak mindenféle találgatásnak és aggályoknak, igen gyakran a bíró nem tud mit csinálni és inkább kettévágja, mintsem megoldaná, a gordiusi csomót. Egy kis példáuból rögtön rájöhetünk, hogy a szakértők véleménye milyen ingadozó. Lugmérgezett beteget szállítanak a kórházba. A mérgezés heveny tüneteiből a beteg rövidesen kigyógyul, de a nyelőcsőben szűkület marad. Ezt a szűkületet megfelelő eszközökkel tágítani iparkodik az orvos és „summa dilegentiával" a legnagyobb iparkodással alkalmazván a tágító eszközt, a szűkült nyelőcsövet átfúrja és a beteg ennek következtében meghal. Ez az eset a nagyhírű sebésszel, Bilirothal esett meg. Ő maga is, megjegyezte, hogy még szerencse, hogy ez nem valami gyakorló orvossal történt meg, mert az egész életére viselte volna a következményeket. „Jogosan, kérdezhetjük tehát, milyen mértékkel állapítják meg a szakértők azt, hogy Billroth kellő ügyességgel, elegendő gonddia! és csakugyan a legjobb meggyőződéssel alkalmazta azt az eszközt, mellyel az illetőt szószerint m/egölte — tehát nem felelős — s miből tudná ezt megítélni, hogy az ugyanezt cselekvő közönséges gyakorló orvos mindezekkel a kellékekkel nem rendelkezett — tehát felelős"? Az orvosszakértők bevallása szerint, legjobb tudásuk és meggyőződésük szerint adott véleményük az, hogy Billrothnál a legnagyobb tudást, a legtöbb gondosságot és a legerősebb meggyőződést tételezik fel, viszont egy közönséges gyakorló orvosnál, ha nem is az ellenkezőjét, de jóval kevesebbet." 3. Nézzük most már azt, hogy mit kell értenünk megfelelő tudás alatt? Azt hiszem ez is nehéz probléma elé állítja a bírót. „Tudás" ez különben is relatív fogalom. A holnap mindig okosabbnak tartja magát a tegnapnál, s a kellő orvosi tudás mértéke is nagyon változó. Ma a természettudományok körében oly nagy mérvű a fejlődési folyamat', hogy lépést tartani velük nagyon nehéz s az orvosi ismeretek tömege évről évre gyarapodik. Ugy hogy ma már az sem tartozik ritkaságok közé, hogy az egyetemi tanár asszisztense nagyobb tudósnak képzeli magát, mint főnöke. A tudás elégtelensége miatt tehát felelősségre vonni az orvost csak akkor igazságos, ha csekélyebb 'tudásával ott és, olyan körülmények között vállalkozott kezelésre, ahol iés lamidőn más, a fennforgó feladatra alkalmasabb orvos is kapható lett volna. Sokkal inkább kézzelfogható a kellő gondosság megállapítása, mert ez már nem szakkérdést. Példa: Egy vidéki orvost gondatlansággal vádoltak, mert egy kocsi által elgázolt gyermeket a kórházba küldött, oly időben, amidőn ott orvos nem. 66