Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 9. szám - Az alkalmatlan kísérlet. (Folytatás)

igénybe, az az elvetemült méregkeverő, aki az utolsó pillanatban támadt zavarában egy mézzel vagy cukrosvízzel telt tartályhoz nyul, az az ember, aki öJési szándékkal olyan lőfegyvert használ, amelynek szekrényét előbb valaki JZ ő tudta nélkül kiürítette, az, aki egy hamis okiratot akar bizonyítékként felhasználni, de tévedésből nem ezt, hanem egy valódi okiratot terjeszt elő, az a zsebtolvaj, aki üres zsebbe nyul, az a nő, aki tévedésből teherben levőnek tartja magát és magzatelhajtásra alkalmas szert vesz be, az az ember, aki miután nem tudja, hogy ellensége külföldre menekült, ennek megölése céljából egy önműködő fegyvert helyez el és végül az a vadorzó, aki az erdészlakba lő, nem tudván, hogy az erdész épen lesben áll mögötte.35) A fentiekben ismertetett elmélet Kohler leghűségesebb tanítványát, Kleet, a mestere elleni lázadásra indította. Ez a büntetőjogász élénk szemrehányásokkal illeti Kohlért amiatt, hogy a kísérlet büntetendőségének általa vitatott jogalapját, a jogrend veszélyeztetését olyan értelemben fogja flel, amely szerint ezt a jogi eredményt a cselékményök a jogtárgy megtámadása nélkül is előidézhetik, holott a jogrend csakis abban az esetben szenved sérelmet, illetőleg jut veszélybe, ha a cselekmény valamely meghatározott jogtárgyat is sért, illetőiéig veszélyeztet. Ebből kifolyólag Klee azon a nézeten van, hogy Kohler elmélete nincsen jogilag igazolva.36) Kleenek a jogrendet fenyegető veszély tekintetében nyilvánított véleménye nem új az irodalomban, az lényegileg megfelel annak az álláspontnak, amelyet már évtizedekkel előtte többek között Bar é*s Schütze is elfoglaltak.37) És ezt az álláspontot tesszük mi is magunkévá. A jogrendet a maga egészében közvetlenül egy-egy bűncselekmény csakugyan nem támadhatja meg, hanem azt a támadás csupán egy meghatározott ponton, egyes alklotórésizeiben érheti38) és ezek az alkotórészek épen a különböző jiogtárgyak.39) .Tagadhatatlan tehát, hogy Kohler nem indokolta meg elfogadható módon elméletét és az nézetünk szerint nem is indokolható. Pedig Kohler — miként 35) Az irodalomban Kohler elméletének legnevezetesebb hidetőjéül Waehcnfeldet szokták emlegetni. Bizonyos, hogy ez az író maga is Kohler követőjének vallja magát, mégis, minthogy a büntetőjiogi kísérlet egyik ismérvéül a jogtárgy elleni támadást tekinti, nem tartja büntethetőnek azt az egyént, akinek cselekvősége nem létező, vagy alkalmatlan tárgy ellen irányult. Az első esetre a teherben nem levő nőnek magzatelhajtást célzó cselekménye, a másodikra pedig az a magatartás szolgálhat például, amikor az anya halva születőit gyermekét ölési szándékkal fojtogatja (1. Wachenield: Lehrbuch des deulschen Strafrechts — 1914 —, 177—180. 1.). Kohler felfogásától való ez az eltérés olyan lényeges, hogv annak következtében Wachenfeld véleményünk szerint már nem sorolható Kohler iskolájába, hanem őt Klee hivéül kell tekinteni (Klee elméletét a Kohleré után fogjuk ismerteni). A kísérletre vonatkozó irodalom áttanulmányozása alapján és figyelemmel a most mondottakra, nieg kell állapítanunk, hogy nincsen olyan nagynevű jogász, aki Kohler fejtegetéseit maradéktalanul magáévá tette volna. b"6) Klee: i. m. 37—40. 1. Bar: Zur Lehre von Viersuch und Theilnahme am Verbrechen (1859) 10. és 11. 1. és Schütze: Die nothwendige Theilnahme (1869) 64. és 65. 1. 38) Schütze: i. h. 39) Ez azonban nem jelenti egyúttal azt is, amint erről különben már az objektív elmélet bírálata során is szó volt, mintha az olyan cselekmények büntetés alá helyezése nem lenne indokolható, amelyek nem támadnak meg valamely jogtárgyat. 131