Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 7. szám - Az ismeretlen bíró

Ennek a jellempróbának egyik legórzékeltetőbb meghatározása: — Próbáld ki! Vadítson valamelyik ellenséged a legfelháborítóbb düh ingerléssel az elkeseredésig és akkor ennek a túlfűtött izgalomnak minden egyes szavát a vihar alatt írd le szabatosan, kézzel. És a bíró megteszi. így ura hivatásának, ura a peranyagnak, a túlfűtött izgalmú tárgyalási teremnek és ura önmagának. Mindezt lehetetlenség máskép megvalósítani, minhogy a bíró kiforrott, magabiztos, nyugodt lelkiismeretével tudja, hogy ő az életnek egy frontszakaszán katona ési legerősebb ostromban is meg kell állnia a helyét, így alakul ki a bíró jellemének szolgálatkész felsőbbrendű kötelességtudata. Ez a kötelességtudat azután a jellem kiforrási folyamataiban egy vezénylési művészetig fokozódik. Mert átömlik rajtuk az élet hömpölygő, lázongó, érzelmekben kitörő indulatos lángja, de ők a karmesterek merev mozdulatlanságával, csak a szellem karintésével vezénylik az orchesztert. Minden hang félrecsuszására felfigyel a fülük. Egyetlen intéssel tudniok kell hamis fogást lefékezni és a szétkülönödött részek tevékenységét egyetlen összhang-célba terelni. De mindez csak úgy lesz tökéletes, ha rögtönözve végzik, ahogyan ott előttük megszületik! és teremtődik a fülük hallatára a fájdalom és mosoly, a harag és kiengesztelődés, hazugság és könny feltörő életzenéje. És ő ott áll velük szemben egyedül, életkarmesteri emelvénye saját erkölcsi méltósága, partitúrája a szakaszdzsungel, karmesteri pálcája az egyénisége, a zene maga az élet, — a bűn és a szenvedés! A bíráskodás ezért a legfelsőbbrendű hivatás és jellem öröml Csak az ilyen jellemmel lehet állani az izgalmak égő csúcsai fölött. így tud csendes hanggal uralni szétrobbanó pillanatokat. Tud indulatgyeplőszárakat kézben tartani és csak azért, mert már öntudatosan érzi az ember gondviselésének felelősségét és a kötelességteljesítés hívásait. így érthető meg az, hogy amikor Dosztojevszkij egyik regénye tervezéseikor egy krisztusi alakol akart a mindennapos életviszonyok közé elhelyezni, éveken át gondolkozott, hogy erre kit válasszon, orvost, filozófust, ügyvédet, végül is a bíró mellett döntött. Mert a bíró mesterségében az isteni tulajdonságok legfensógesebbikét akarja jellemerejével itt a földi viszonylatban megvalósítani, a segítő gondviselést, az isteni igazságtevést és a megalázottak és megszomorítottak megvígasztalását. A bírónak amint láttuk, frontkatonának, karmesternek, Krisztust megközelítőnek kell lennie, de mindezek felett egész embemeik. Eltekintve ugyanis attól, hogy a szétágazó törvényismereten túl, minden tudományszak iránt szakértői érzékkel is kell birnia, de az ismeretlen bírónak mindezen felül vesékbelátó riporternek, gyóntató papnak', hamu alatt parázsló szociológusnak, filozófusnak, jéggé hűvösült diplomatának, a szellemi vívás bajnokának, grandsigneurnalk ós férfinek kell lennie. II. A bíró egyénisége ott áll saját stílusának mondatívei alatt. Amennyiben igaz az az állítás, hogy a stílus az ember, úgy a bíró stílusából egész meglepően jellemző tünetek állapíthatók meg. A bíró lehetőleg jelzőtlen, fokozást mellőző formában, a mértéktartás nemesen egyszerű vonalaival rögzíti meg ténymegállapításait. Ez a stílus szinte 101