Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 2. szám - Totális állam és jog

töltési nyer a szuverén és a neki alárendelt s neki csupán politikai felelősséggel tartozó szerveinek konkrét ügyintéző jogosultságával. A totális államban tehát az egyesek magatartását nem kizárólag a jogszabályok hivatottak meghatározni, hanem az a közösségi érzék is, mely sugalmazásszerüleg irányítja az egyest a jogilag szabályozatlan vonatkozásokban s magatartását úgy irányítja, hogy az összhangzatos legyen az ezen magatartások politikai megítélésére hivatott szervnek politikai érzékelésiével. Ügy kell megállapítanunk, hogy ebben a helyzetben nagy hasonlatosság van az erkölcs társadallomrendező hatásával, azzal a különbségig eü, hogy a totális államban az erkölcs, mint álLamerkölcs megsértése, közhatalmi szankcióval jár. A helyzetnek kizárólag a jogeszme szempontjából történő vizsgálatánál természetesen figyelmen kívül marad az, hogy ez az államberendezkedés mennyiben tekinthető az államot alkotó népesség akaratának megfelelőnek. Ez már a kérdésnek alkotmánypolitikai vizsgálatához tartozik, mellyel nem kívánunk foglalkozni, de kitérünk röviden az alkotmánypolitikai vizsgálódásokból kitetsző arra a megállapításra, hogy a totális államokban a törvényhozó hatalom elveszti eddigi vezetőszerepét, hogy az szűkül s a végrehajtóhatalom köre viszont tágul, hogy a végrehajtóhatalom függetlenül a törvényhozóhatalomtól, meg hogy a törvényhozás kerül függésbe a végrehajtóhatalommal szemben. Részünkről ezeket a megállapításokat ebben a formában nem tudjuk osztani. Az ugyanis logikai lehetetlenség, hogy a végrehajtó funkció, mint nem szuverén működés felébe kerülhessen a szuverén törvényhozó működésnek s ha esetleg tényként lehet és kell megállapítanunk azt, hogy az alakilag végrehajtó szerv szuverén ténykedéseket végez, ezt a ténykedést nem könyvelhetjük a végrehajtóhatalom javára, hanem arra kell magyaráznunk, hogy az alakilag végrehajtó szerv érdemben szuverénné, törvényhozóvá is vált s ezzel megszűnt a jogeszme szempontjából szükséges államhatalmi szervezeti ibifurkáció. Az alkotmánypolitikai vizsgálódásoknak felsorolt megállapításai azért tévesek, mert nem méltatják kellő figyelemre a külső .szervi formák alatt végbemenő érdemi eltolódásokat s végrehajtóhatalmi szervről beszélnek akkor is, amikor az már érdemben átváltozott törvényhozóvá. Úgy mondhatnók, hogy ezek a megállapítások alkotmánypolitikai optikai csalódások eredményei, mert logikai ellentmondást jelent, ha a végrehajtóhatalom törvényhozási természetű és a törvényhozó hatalomnak végrehajtóhatalmi természetű gyarapodásáról beszélünk. Ezek iaz államhatalmiak ugyanis a másiknak a rovására nem gyarapodhatnak, csak valamely államszerv egyesítheti magában ta kétféle működést a jogeszme kimutatható sérelmére. E rövid eszmefuttatás keretében csupán annyit szögeztünk le tényként, hogy a totális államok életében a jog társadalomrendező szerepe elvesztette jogállamszerű, a jogeszmének teljesen megfelelő helyzetét s konkurrensévé lett az államhatalmi szubjektív parancs. Az, hogy az emberi társadalmat a tisztán a jog eszközével történő közhatalmi szabályozáson kívül lehet-e célszerűen az eszményi közösségi céloktól vezetett köz-