Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 10. szám - Az eperjesi - miskolci jogászifjúság diákélete. [2. r.]

sek és tárgyalások alapján azt a kérelmét terjesztette elő, hogy az eperjesi magyar templomban magyarul osszák ki neki az úrvacsorát3*). A város német polgárai nagy megütközéssel fogadták ezt a kérelmet s hallani sem akartak annak teljesítéséről, mert ragaszkodni kívántak ahhoz a privilégiumhoz, hogy az úrvacsorát kizárólag a parochiális templomban lehessen kiszolgáltatni. Eperjesen ugyanis ebben az időben három temploma volt a város evangélikusainak: a német egyházközség főtemploma, azonkívül a magyar és a tót templom. Az ekkor többségben lévő német evangélikusok temploma, mint parochiális templom bizonyos előjogokkal rendelkezett s így többek között azzal is, hogy az úrvacsorát csak itt lehetett kiszolgáltatni mindhárom anyanyelvű egyháztagok számára, természetesen a parochiális templom nyelvén: németül. A diákság és a polgárság álláspontjában két, a kor felfogását élesen visszatükröző nézet ütközött össze. A reformáció egyik legnagyobb eredménye és kimagasló vívmánya volt az istentiszteleti nyelvnek az egyháztagok legnagyobb részére nézve érthetetlen latin liturgia alóli felszabadítása s a mindenkori nemzeti, vagy helyesebben: nemzetiségi nyelv, a lingua verzaeula-nek, röviden tehát az anyanyelvnek előtérbe állítása és alkalmazása. Ezt a követelményt kívánta érvényesíteni a Kollégium ifjúsága, ragaszkodván az úrvacsoraosztásnál magyar anyanyelvéhez. Viszont a városi polgárságot a korszellem másik vezérmotívuma: a privilegiális szellemiség megvédése ösztönözte az ellenállásra. A XVII. század a privilégiumok, a külön jogok korszaka. Különösen érezhető ez a városi polgárság körében, ahol a céhek privilégiális szellemisége a társadalmi életnek egyéb viszonyait is erőteljesen áthatotta. A privilégium, az előjog olyan elválaszthatatlan tulajdona volt minden e jogban részesített egyénnek, vagy közösségi testületnek, hogy azt megcsonkítani, vagy elvonni jogsértés veszélye nélkül nem lehetett s az arról való lemondás már tisztán erkölcsi szempontból is csaknem teljesen lehetetlennek bizonyult. A német egyháztagok tehát nem méltányolhatták a diákság kérelmét, hiszen ezzel egyik legfontosabb privilégiumukról mondottak volna le. A helyzet súlyos és kényes volta azonban az ifjúság jóakaratán és önmérséklésén sikeresen megoldódott. Belátták a magyar diákok, hogy a privilégium áttörésére irányuló kívánságukkal súlyos helyzet elé állítanák a német egyháztagokat s az összeütközések és kellemetlenségek sorozatait elkerülendő, a rektornak, Pomariusnak közbenjárására beleegyeztek abba, hogy az úrvacsorát a magyar diákság részére a parochiális templomban latin nyelven szolgáltassák ki. Az üldöztetések kezdete. Az egyenetlenkedések elsimítására valóban nagy szükség volt. A Kollégium és ifjúsága felett vészterhes fellegek gyülekeztek. A protestánsok sikereire féltékeny római katholikus egyház mindenáron 3Ü) Frenyó id. m. 9. 1. 157