Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 9. szám - Az eperjesi - miskolci jogászifjúság diákélete. [1. r.]

s ezzel nagymértékben megkönnyítették egyrészt a tantestület munkáját, másrészt alkalmuk nyílott későbbi hivatásukat már az iskolapadban gyakorolni. Az eperjesi Kollégium magasabb osztályú diákjai tanították az első négy osztályt19/b). így az első osztályban a növendékek sorából választott praeceptorok az írást, olvasást, a második osztályban Rhenius Donathusát, Comenius Vestibulumát s Luther Kis Kátéját, a harmadikban Rhenius Compendiumát, Comenius Januáját, Dietrich epitome catecheticáját s a görög nyelv elemeit, végül a negyedikben Rhenius Nagy Grammaticáját, Dietrich epitome catecheticáját és Cornelius Nepost20). Ha az itt felsorolt tananyagot csak futólagosan is áttekintjük, nyilvánvalóvá válik, hogy a XVII. század eperjesi Kollégiumának diáksága számottevő és értékében jelentékeny kultúrmunkásságot fejtett ki. Vonatkozik ez a megállapításunk mindenekelőtt az elemi ismeretek oktatására. Ennek a feladatkörnek ellátása azért bír fontossággal, mert ez alkotja alapját a továbbhaladás lehetőségének, a magasabb tudományokhoz való eljutásnak, sőt mondhatjuk: ez a szellemi műveltség alapja. Az eperjesi diákság tehát mikor a Kollégium alsó négy osztályának oktatását vállalta és ellátta, ezzel együtt szolgálatoi vállalt a nemzet s az egyetemes magyar művelődés irányában. Ott állott ez az ifjúság a nemzeti művelődés alapjainál, az egyén s azon túl a társadalom szellemi életének bölcsőjénél s tette ezt éppen abban az időben, mikor a három darabra tépett nemzettest összekötő kapcsa egyedül a magyar műveltség, a magyar szellemi élet volt. Az eperjesi Kollégium e századbeli kultúrtevékenysége, kultúrális jelentősége nagyrészt az ifjúságnak áldozatos oktató munkáján nyugszik, sőt ha figyelembe vesszük, hogy ez a tevékenység éppen az alapismeretek elsajátítása érdekében történt, nem lesz túlzás, ha azt állítjuk, hogy e jelentőség súlypontját éppen az ifjúságnál kell keresnünk. Az ifjúság a magyar nyelvért. Különösen kiemelendőnek látszik e tárggyal kapcsolatban az ifjúságnak a magyar nyelv érdekében kifejtett tevékenysége. Köztudomású, hogy a XVII. század oktatási nyelve, éppúgy, mint a hivatali nyelv, a latin volt. A magyar nyelv ügyét néhány aggódó és e problémából lelkiismereti kérdést csináló írón kívül csupán az iskolák alsó osztályai karolták fel több-kevesebb sikerrel. Az eperjesi Kollégium ebben a munkában is előljárt. Korabeli tanterve szigorúan megköveteli, hogy az első és második osztályt olyan, a növendékek sorából kikerült praeceptor tanítsa, aki született magyar s így a nyelvet tökéletesen bírja21). Vájjon mi más ez, mint a magyar nyelv ügyének gon19/b) V. ö. Szelényi i. m. 49. 1. és Molnár Aladár: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. sz.-ban. Bpest, 1881. 344. 1. 20) Daxer dr. id. m. 28. 1. 21) U. o. id. m. id. h. 142