Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 6. szám - A kriminalpolitika jelentősége és célkitűzései

A magyar jogélet időszerű kérdései Az 1936. évben alakult a Magyar Jogmívesek Társaságának tag­összejövetelein az 1936. óv ősze óta tartott változatos tárgyú előadásokat foglalja magában a fent megjelölt címmel most megjelent közel három­száz oldalas kötet. A közölt előadásokat a társaság alapítólevele és dr. Vladár Gábor m. kir. titkos tanácsos, kir. kúriai tanácselnöknek, az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztálya vezetőjének beveze­tése előzi meg. Az alapítólevélből megtudhatjuk, hogy a Magyar Jotgmívesek Tár­sasága a magyar jogélet különböző területein működő keresztény nem­zeti szellemű jogászok egyesülete azzal a célkitűzéssel, hogy azonos vi­lágnézeti alapon ismerje meg a magyar jogélet szempontjából jelentős problémákat, feltárja a kérdések különböző elvi szempontjait, és egyen­gesse a magyar nemzeti hagyományok útját a jogélet minden területén,. A most megjelent kötetben közölt előadások számot adnak arról, hogy az így kitűzött célt a társaság hogyan kívánta működésének első évei­ben megvalósítani Vladár Gábor bevezetése éles reflektort vetít arra, hogy a könyvben a jogterület különböző részeiről összegyűjtött előadásokat milyen közös eszmei tartalom kapcsolja össze. Ajtay Gábor még az 1936. év őszén tartott előadásában a nádor ke­zében összpontosított ősi magyar kormányzati rendszernek az idők vál­tozásait! figyelembevevő visszaállításában látja a magyar alkotmányos fejlődés helyes útját. A miniszterelnök helyébe lépő nádort szerinte há­rom évre kellene az országgyűlésen taz államfő négy jelöltje közül az or­szággyűlés tagjainak sorából megválasztani, úgy, hogy — jogi felelős­ségének megállapítása nélkül — a négy év alatt tisztétől ne lehessen el­mozdítani. Némethy Imre aiz előadáshoz fűzött hozzászólásában nehezen összeegyeztethetőnek látja Ajtay Gábor elgondolásait az 1848. év óta be­következett jogfejlődéssel és alig is hiszi, hogy az előadó fejtegetéseiben kitűzött célokat a javasolt alkotmányos átalakulás biztosítaná. A kellően átgondolt választójogi reform mellett az alkotmányos tényezők (az or­szággyűlés két háza és az államfő) jogkörének, valamint az országgyű­lési összeférhetetlenségnek helyes szabályozásától s kellő nemzet- és tár­sa dalomneveióstől, főként pedig minden helyre a legalkalmasabb ember­nek állításától várja a magyar alkotmány- és jogélet egészséges fejlő­dését. Jablonkay Géza az értékállandóságról és az értékállandósági kiköté­sekről tartott kiterjedt irodalmi és joggyakorlati anyagon felépített elő­adást. Fejtegetései a kérdés gazdaságtörténeti és közgazdasági vonatko­zásaira, a jogfejlődés széleskörű megvilágítására, a külföld élő jogának ismertetésére, Magyarország Magánjogi Törvénykönyve javaslatának a kérdésre vonatkozó §-aira és a magyar bírói gyakorlatra egyaránt ki­terjednek. Térfy Béla az előadáshoz főként a magyar joggyakorlat, kö­zelebbről ,a nemzetközi magánjog tételei és a kérdés telekkönyvi jogi vonatkozásai szempontjából szólt hozzá. Watton Ágoston előadása a részvénytársasági igazgatóság és fel­94

Next

/
Thumbnails
Contents