Miskolci jogászélet, 1939 (15. évfolyam 1-10. szám)

1939 / 7-9. szám - Két kriminálpolitikai dolgozat

kel szemben, akik nem illeszkednek be a letartóztatási intézetek rendjébe; az ilyenkor alkalmazandó fegyelmi büntetések még a szabadságvesztésbüntetéseket is meghaladó kényszerben jelentkeznek. Azonban a szabadságvesztésbüntetés — kulturális fejlődésünk mai fokán — még ilyenkor sem válhatik életet vagy testi épséget megsemmisítő vagy azt veszélyeztető büntetéssé. Ezek a letartóztatási intézetekben alkalmazott fegyelmi büntetések képezik a társadalom kulturális viszonyainak és felfogásának talán leghűségesebb és legjobb tükrét. Ezekre a kulturális viszonyokra vonhatunk következtetéseket a szabadságvesztésbüntetések végrehajtása során alkalmazott fegyelmi intézkedésekből. Es a büntetéseket végrehajtó hatóságoknak ilyen tárgyú intézkedései sem állhatnak ellentétben a joggal. Még a jogfejlődés és műveltség legmagasabb fokán álló közületekben is, főleg egyes részletintézkedéseket illetően, olyan rendszabályokkal találkozunk, amelyek az elítélteknek személyi jogait részben .nagyon is csorbítják, részben pedig nagyon is védik, tehát az elítéltek személyi jogait felette eltérően alakítják. Legyen szabad tanulmányutaim során börtönügyi téren e tekintetben észlelt néhány nagyon is ellentétes példára utalnom24). Abból a célból, hogy az elítélteket a kontagiozus veszélytől és az intézeten kívül álló szemétől megóvják, tehát, hogy börtönviselt múltja is titokban maradjon, különféle intézkedéseket láttam. Németalföldön a Hágában levő börtönben és a haarlemi magánzárkabörtönben történt velem, hogy az engem kalauzoló tisztviselő, mielőtt beléptünk valamely magánzárkába, felhívta az ott bent levő elítéltet, hogy vegye fel az arcát elfedő maszkját és csak azután léptünk be a cellába. Ugyanilyen célból, hogy az elítéltek neve a börtönben kiírva nem lévén, az közismertté ne legyen, egyes franciaországi börtönökben, például a Fresnesles-Rungis-ben levő hatalmas letartóztatási intézetben tapasztaltam, hogy az elítéltek ott csak törzskönyvi számuk alatt szerepelnek. Ilyen célt szolgálnak azok a földalatti folyosók is, amelyek például a párisi Conciergerie és Depot nevü vagy a berlin-moabiti vizsgálati fogházban a még nem jogerősen elítélt egyéneknek a rendőrség, a vizsgálóbíró vagy a bíróság elé való vezetésére szolgálnak. Hasonló törekvések érvényesültek a mi pestvidéki kir. törvényszéki fogházunkban is. A képmáshoz való jog védelmét tapasztaltam például a baseli fegyházban; az engem kalauzoló intézeti igazgató engedélyt adott arra, hogy több munkatermet lefényképezhessek; a fényképek felvétele előtt azonban minden esetben figyelmeztette az elítélteket, hogy amennyiben a fényképen nem akarnak rajta lenni, úgy hagyják el a munkatermet, amit az elítéltek közül néhányan meg is tettek. A nápolyi öbölben páratlan kies fekvésű Nizida szigeten levő er24) Ezekre lásd szerzőnek már említett: Börtönügyi jog a gyakorlatban — című dolgozatát, továbbá: Szerző, A párisi Depot és Conciergerie, Miskolci Jogászélet, 1925. évf. 6. s köv. old., — Szerző, Nápoly börtönei, Miskolc, 1926., •— Szerző, A brandenburg-gördeni új fegyház, Magyar Jogászegyleti Értekezések és egyéb tanulmányok, V. (1937.). évf., 284. s köv. old. 378