Miskolci jogászélet, 1939 (15. évfolyam 1-10. szám)

1939 / 1-5. szám - A magyar alkotmányjog fejlődése 1918 óta

sehol sem érvényesül. A parancsuralmi államokban ez az elv teljesen felborult, amennyiben a végrehajtó hatalmat gyakorló kormány lényegileg a jogalkotó hatalom teljességét is magához ragadta és parlamentjeik helyeslő votuma a kormány által kibocsátott és végrehajtott rendeletek fölött tiszta formalitássá süllyedt. A parlamentárizmus elvén felépült alkotmányos berendezkedésű államok viszont féltő gonddal őrködnek afölött, hogy a törvényhozó hatalom változatlanul a törvényhozó szervek jogkörében maradjon és át ne csússzon a kormány kezébe. De miként az egyik legdemokratikusabb berendezkedésű állam, Franciaország példája is mutatja, az új idők válságos körülményei között nem igen tudják elkerülni, hogy különösképpen gazdasági és honvédelmi kérdések terén, a kormányt legalább időlegesen kivételes jogalkotó hatalommal fel ne ruházzák, a parlamentnek csupán az utólagos hozzájárulás, legtöbbször formalitást jelentő szankció jogkörét tartva fenn. Ilyen kivételes felhatalmazást máskülönben a törvényhozó hatalom jogkörébe eső kérdések rendeleti úton való szabályozására, a felmerült szükséghez képest a törvényhozástól a legutóbbi húsz esztendő alatt a magyar kormány is többízben kapott. De a törvényhozás mindenkor arra törekedett, hogy e kivételes jogalkotó hatalom gyakorlását állandó ellenőrzés alatt tartsa, az esetleges utólagos szankciók pedig puszta formalitásokká ne süllyedhessenek. A magyar alkotmány jellegét és arculatát azonban e kivételes rendelkezések nem változtatták meg. Elsőízben az 1912. évi LXIII. t. c. által szabályozott háborús kivételes hatalom alapján, amely csak 1922-ben szűnt meg, bocsátott ki a kormány máskülönben a törvénvhozó hatalom jogkörébe eső jogalkotó rendeleteket. Később az 1924. évi IV. t. c-ben nyert a szanálási r>rogramm végrehajtása körében felhatalmazást arra, hogy a szükséges intézkedéseket, esetleg a fennálló törvényektől eltérően is, rendelettel foganatosíthassa. E kivételes jogkörében eszközölt ténykedései ellenőrzésére küldte ki a törvényhozó szerv (akkoriban a nemzetgyűlés) a 33-as bizottságot, mely azonban a kormány bejelentett intézkedéseinek megakadályozására nem nyert felhatalmazást és ha a kormány ténykedéseivel nem értett egyet, a nemzetgyűléshez fordulhatott és a miniszterek felelősségrevonását javasolhatta. Végül pedig az 1931-ben bekövetkezett bankzárlat kényszerítette a kormányt arra, hogy ú. n. szükségrendeleteket adjon ki s ebből kifolyólag először az 1931. évi XXVI. t. cben, azóta pedig évenként újra és újra törvényi felhatalmazást nyert, mindenkor egy-egy évre korlátozott időtartalomra, olyan rendeletek kibocsátására is, amelyeknek tárgya különben a törvényhozás jogkörébe tartozik. E felhatalmazások alapján nyert kivételes jogalkotó jogkörében a kormány, természetesen úgy a 33-as bizottság, mint az országgyűlés ellenőrzése mellett, nemcsak ideiglenes hatállyal rendezett rendeleti úton a törvényhozás jogkörébe eső kérdéseket, hanem hatályukban korlátlan jogszabályokat is alkotott, amelyek mindaddig hatályban fognak maradni, amíg a törvényhozó hatalom akarata, a törvény meg nem változtatja azokat. 13