Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - A Datio in solutum. [1. r.]

hatás előidézésére irányul, mely előre meg van határozva, akkor az ily teljesítést is jogügyletnek kell tekintenünk, mert itt a jogi hatást, épen azzal a bizonyos nem tevéssel érjük el, s ha a nem tevésre kötelezett fél e körben tenne valamit, nem lehetne szó teljesítésről. Helytelen tehát Alexander E. felfogásában az, hogy ő a jogügylet elengedhetetlen kritériumát, contitio sine qua non-ját a cselekvésben, tehát az actiyitásban látja, nem pedig a jogi hatás (jogviszony létesítése, megváltoztatása, megszüntetése) előidézésében, amely jogi hatás a teljesítésnél: a kötelemfeloldás. így nem tevésben áll pl. a teljesítés, ha valaki a szerződés értelmében arra van kötelezve, hogy meghatározott ideig bizonyos üzletbe be ne lépjen. Ezen obligationak teljesítése tehát a belépéstől való tartózkodásban áll. Hatálya gazdaságilag ugyanaz, mint ahol a teljesítés tartalma cselekvés. A pozitív formájú teljesítésnél u. i. a dolog szolgáltatása, itt pedig az üzletbe való be nem lépés miatt a kötelezett anyagi javaiban csökkenés áll be. Elfogadható azonban már Quander103) álláspontja, aki a teljesítést minden körülmények közt jogügyletnek tekinti, csakhogy néha szerződésnek, néha nem. Egyszerű jogügyletnek tekinti a teljesítést akkor, mikor az említett „egyszerű cselekvés", vagy „nem tevés" a tartalma. Minden más esetben azonban a teljesítés szerződés, mert a két fél egybehangzó akaratnyilvánítása annak alapja. Túlhajtása viszont már a teljesítés jogügyletként való felfogásának Savigny104) álláspontja, mely szerint a teljesítés épúgy szerződés, mint az az actus, amely az obligatiot létesíti. A teljesítés tehát obligatorius szerződés. E felfogásnak gyakorlati értéke alig lehet, mert ez alapon az obligatio megszüntetésével kapcsolatban egy circulus vitiosussal állanánk szemben. Az obligatiot e szerint a teljesítés megszünteti, de ugyanakkor előáll egy új obligatio, hiszen — e felfogás szerint — a teljesítés obligatorius szerződés. Ezt az így létrehozott obligatiot ismét meg kell valamikor szüntetni, s ezáltal ismét egy új obligatio állana elő stb. Röviden szólva, Savigny szem elől téveszti a teljesítés tulajdonképeni célját, az obligatio maradéktalan megszüntetését. Helyes tehát e tekintetben Golds^hmidt105) felfogása, aki szerint: „die Zahlung zwar ein zweiseitiges Rechtsgescháft, aber kein Vertrag ist" — értve itt obligatorius szerződést. Ugyancsak szerződésnek tekinti a teljesítést Schollmeyer106) abból a meggondolásból kiindulva, hogy az adós a tartozott dolgot szolgáltatja, a hitelező pedig elfogadja s végeredményben mindkettő cselekménye az obligatio megszüntetését célozza. összegezve tehát az említett teóriákat, — amelyek közül egyesek teljesen kétségbevonják a teljesítés jogügyleti mivoltát, mások csak részben, ismét mások mindig jogügyletnek, de hol szerződésnek, hol nem, s végül egyesek obligatorius szerződésnek tekintik a teljesítést, —• azt kell megállapítanunk, hosry a teljesítés jogügylet, mert min103) Quander. 41-42. 1. 104) Savigny. III. 312. 1.105) Goldschmidt. 667. 1. 106) Schollmeyer. 275. 1. 31