Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - A Datio in solutum. [1. r.]

szolgáltatással. Másrészt a datio in solutumot a vétellel összehasonlítani már csak azért sem lehet, ill. nem helyes, mert itt nem alakul új kötelmi viszony, hisz a datio in solutum célja a fennálló obligatio megszüntetése. Vagyis a datio in solutum nem „contrahendae", hanem „distrahendae obligationis causa" jön létre.70) Fehr71) a datio in solutumban compensatioszerü ügyletet lát. A teljesítés helyett adott dolog traditio-jával megy végbe ez az ügylet szerinte és ezzel egyidejűleg a vételár beszámíttatik a régi követelésbe. Nem lehet azonban a datio in solutumot — mint Berndoff fejtegeti72) —• a vétel ilyen alakjaként felfogni, mert akkor az egész ügylet nem az obligatio megszüntetését, hanem az adós a vételpénzkövetelésének a hitelező követelésével való compensálását jelenti. Más elmélet szerint a datio in solutum a solutio elfajzása. Ezt az irányt képviseli Bechmann73) nézete, aki szerint a datio in solutum a fizetés egy faját képező „tiszta forgalmi ügylet". A hitelező szerinte u. i. az aliudot követelésének megfelelő árért szerezte. Azaz itt compensatioszerü jelenséggel állunk szemben (lásd Fehr elmélete), t. i. a hitelező követelésébe beszámíttatik az ár, amit elvileg az adós az átadott aliudért követel. A datio in solutum — Bechmann szerint — ugyanazt a jogi helyzetet eredményezi, mint a fizetés.^ Mivel pedig az eladó hiányos tulajdonátruházás esetén a szolgáltatott aliudot — természetesen az ellenérték visszatérítése mellett —1 viszszaadhatja, ill. e helyett a vevő evictionalis kötelezettsége alapján jogát érvényesítheti, a datio in solutum előnyösebb az eladóra nézve, mint a csere. Vannak elméletek, amelyek a két előbbi csoportot összeegyeztetni kívánják. Dernburg74) a római jogászok felfogásában véleménykülönbséget lát, amennyiben egyesek mint a solutio válfaját, mások, mint vételszerü jogügyletet fogják fel a datio in solutumot. Ugyancsak ide sorozható Rőmer75) felfogása is, mert ő igyekszik az előbbi elméletek közt a középutat megtalálni. Szerinte a datio in solutum — épúgy, mint ahogy azt a glossza felfogja — liberatorius hatályú szerződés. Hatálya: egy követelés teljesítése „sajátságos reálkontraktusfajta által." A szolgáltatás teljesítése által egyrészt az obligatioban levő követelés megszűnik, másrészt a dolognak „re" való átadása által új obligatio alapíttatik („sofern hier die Obligatio entsteht erst durch die Leistung, re"). E felfogást azonban már csak azért sem tarthatjuk helyesnek, mert így a datio in solutum hatálya azonos lenne a novatio-éval; ott t. i. a felek olyértelmüleg szerződnek, hogy a köztük fennálló kötelmi viszony szűnjék meg, s egyúttal egy új kötelmi viszony keletkezzék. Márpedig a datio in solutum nem azo7GI) Aleander A. „die d. i. s. ist nioht ein obligatorischer, sondern ein iíberatorrscher Vetrag." 30. 1. 71) Fehr. 42. 1. ") Berndorff. 23. 1. «) Bechmann. 175-179. L 74) Dernburg. II. k. 164. 1. 75) Rőmer. „eigentümliche Art vom Reallkontrakt57. L 24