Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 7-8. szám - A német nemzeti szocialista jogfelfogás és a római jog. 1. r

ból ítélt meg. Minthogy pedig a jogalanyok elsősorban a természetes személyek voltak, így magától értetődő, hogy e gondo/latviiágban az együttesség (Gesamthand) fogalma mintegy felfoghatatlan volt s „az a jogtudomány, — mondja Lange139) — amely a jogot a római zsinórmértékkel mérte, hiába kísérelte meg azt (t i. a jogi személy fogalmát) a római jogfogalmak prokrustesi ágyába belekényszerí­teni." A társasági és egyesületi jog alapja a római jogban, mint Sie­bert140) mondja, nem volt más, mint „Koexistenz der Individuen". (Folytatjuk.) Pólay Elemér dr. HIRE K Mikler Károly dr, kitüntetése. A Kormányzó Ur Őfőméltósága Mikler Károly dr. egyetemi m. tanárt, nyng. jogakadémiai ny. r. tanárt az evangé­likus egyházi közélet terén szerzett ér­demei elismeréséül a Magyar Érdem­rend középkeresztjével tüntette ki. Ez a magas kitüntetés, amely a jogakadé­mia volt dékán-profes;zorát érte, álta­lános örömet keltett az ősi Alma Mate­ren. Mikler Károly dr., mint a zsinat főelőadója, a zsinati törvények alkot­mányjogi részének szerkesztője volt, de ezenfelül kezében futott össze a zsinat előkészítése, a tárgyalások alatt az anyagrendezés, végül pedig az egyezte­tés és a törvénykiadás hatalmas mun­kája ia. Mindezzel az evangélikus egy­házi közéletben hervadhatatlan érde­meket szerzett és igy e magas kitünte­tés valóban igen nagy érdemek alapján jutott osztályrészül. Zsedényi Béla dr. prodékán. Sztehlo Zoltán dr.-nak az akadémia tanári ka­rából történt kiválása folytán megüre­sedett az ezidei prodékáni tiszt, amely­re a jogakadémia tanári kara szeptem­ber hó 5-én tartott ülésében egyhangú­lag Zsedényi Béla dr. jogakadémiai ny. r. tanárt választotta meg. A római jogi tanszék helyettesítése. Sztehlo Zoltán dr.-nak a debreceni egyetem tanárává történt kinevezése következtében megüresedett a jogaka­démián a római jog tanszéke, melynek helyettesítésével a kar szeptember hő 5-én tartott ülésén Zelenka István dr. jogakadémiai ny. rk. tanárt bizta meg. 139) Lange. 937. 1. Siebert. 959. 1. 170 Tulajdonos a miskolci ev. jogakadémia.

Next

/
Thumbnails
Contents