Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - A visszaeső bűntettesek kriminalitása és szigorított dologházba való utalásuk

tetve volt egyéneknél a százalékos rész 1925-től 1936-ig 1.5%-ról 7.1 %-ra, tehát rendkívül magas, 373%-os emelkedést mutat. Ha e tárgyban a megfigyelési időszakot kiterjesztjük és visszamegyünk 1921-ig, úgy az emelkedés még nagyobb arányokat mutat. Ugyanis 1921. évben a háromszornál többször büntetve volt egyéneknek százalékos része az összes elítéltek sorában csak 0.6% volt és ez — amint már jeleztük — 1936-ig 7.1%-ra, tehát 15 év alatt az emelkedés 1085%-os volt Ha párhuzamot vonunk az e téren nálunk és más országokban gyűjtött hasonló adatok közt, kétségtelen, hogy kevés kivétellel, legtöbb helyütt a visszaesőknek, főként a sokszorosan visszaeső elítélteknek a száma hatalmas emelkedést mutat. Amint erre más helyütt3) reámutattam, éppen csak Svédország, Skócia és Írország tudnak a visszaesők kriminalitásának csökkenéséről számot adni, az összes többi kultúrállam az eddig rendelkezésemre álló adatok tanúsága szerint a kriminalitás ezen iránya tekintetében emelkedést mutatott fel. Az emelkedés azonban sehol sem volt olyan arányú, mint, sajnos, hazánkban. A sokszorosan visszaesők elleni küzdelem tehát hazánk bűnügyi igazságszolgáltatásának egyik legjelentősebb és legsürgősebben megoldandó problémája. Ennek a kérdésnek a megtárgyalásánál tudatában kell lennünk annak, hogy a bűntevők ezen kategóriájánál megjavításról a viszonyokkal ismerős és józan ember nem ábrándozhatik; itt csak arról lehet szó, hogy közbiztonságunkat védjük meg velük szemben. A II. Büntetőnovella által a szabadságvesztési jellegű rendszabályaink keretébe beiktatott szigorított dologház segítségével és az arra vonatkozólag megállapított jogszabályok keretében mód nyílik elég messzemenően védekezni az ilyen sokszorosan visszaeső, megrögzött bűntettesekkel szemben, feltéve, hogy bíróságaink eléggé élnek a védekezés fegyvereivel és eléggé használják azokat. E tekintetben is néhány számadattal szeretném a helyzetet vázolni. Feltételezve, hogy a II. Bn. életbelépése óta általában a beutalás előfeltételei és alkalmazásának indokai tekintetében változás nem történt, párhuzam vonását kíséreljük meg a beutalások és az imént említett sokszorosan visszaeső bűntevők száma közt. Futólagos szemlélet utári is meggyőződhetünk arról, hogy a két szám emelkedése nem volt arányos, a szigorított dologházba való utalások száma messze elmaradt a sokszorosan visszaeső bűntevők száma mögött; minthogy a II. Bn. csak az 1928. év folyamán lépett életbe, jobb kiindulási pontul az 1929. évet venni; míg a sokszorosan visszaesők száma 1929-ben 1257 volt és 1936-ig 3.856-ra, tehát 206°/o-kal emelkedett, addig a szi9) Lásd: Szerző, Beitráge zum Problem der rückfálligen und unverbesserlichen Verbrecher, Monatsschrift für Kriminalpsydhologie und Strafrechtsreform. 26 (1935.). köt. 247. s köv. old. 11