Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A honoráciorok főszerzői joga

reső nővel és tisztviselőnővel, de a jogi irodalom tanítása nyomán és a viszonosságnál fogva kétségtelen az ő honorácior mivoltuk. A budapesti tábla 31.181—1883. sz. ítélete kimondta, hogy a szépművészetek út.ián előállított vagyon közszerzeményt nem képez. A hivatkozott ítélet „törvényeinkre utalva" közvetve azt mondta ki, hogy a művészi tevékenység nem gyümölcsözik a közszerzemény javára, s minthogy nő is lehet művész, a művésznő is főszerző. Ami pedig a művésznőre áll, áll egyúttal a többi szellemi foglalkozást üző aszszonyokra is, amint azt Jancsó és Kolozsváry egyhangúlag megállapítják. A jogi irodalom nyomán a honoráciorok körének kiterjesztése kívánatos, természetesen mindkét nemre nézve egyenlően. Ha a P. T. oly nyomasztó súllyal nem nehezedett volna a szerinte elévült főszerzői jogra, bizonyára bővítő irányban fejlődött volna a bírói gyakorlat is. Az 1880-as évekhez képest a műveltség igen nagy tömegeket hódított meg s a mai demokratikus időknek megfelelően, már nem helyes a főiskolai oklevél megkívánása. Az lenne helyes, ha a honoráciorok körét a bírói felfogás a gazdasági szemlélet alapján kiegészítené olyanokkal, akik iskolai végzettség nélkül is önálló szellemi munkával foglalkoznak. Ilyenek: a gyáros, nagykereskedő, vállalkozó, nagyiparos, míg a tőkét állandóan halmozni nem tudó tisztviselőt közszerzőnek minősíthetné. így odasimulna a jog az ő természetes alapjához, a gazdasági élethez. Amely házastársaknál az együttes szerzés a szokásos és valószínű, azok közszerzők legyenek, de akiknél az egyik házastárs túlnyomóan több értéket termel, az főszerző legyen. Téves az a nézet, mintha utóbbi esetben a családiasság sérelmet szenvedne, hisz utódok létében úgyis mindent ezek örökölnek és a nő az özvegyi joggal fényesen el van látva. Itt is csak a férfi szenved rövidséget, hisz neki nincs özvegyi joga és az ingókból sem örököl egy gyermekrészt. Teljesen logikus a férj főszerzői jogának épségbentartása, amely elvileg a nőt is megilleti. Logikus lenne a bírói gyakorlatnak oly fejlesztése is, mely a nemesek jogállását a honoráciorok joga szerint szabályozná. Nem igazságos, hogy a napszámos nemes is főszerző legyen minden keresményére, hisz a Hk. I. 180. c. is nem a nemesi mivoltra helyezte a fősúlyt, hanem a nemesi funkcióra, azaz a fegyveres honvédelemre, mint ezt az 1840:VIII. tc. 19. §-ra utalással fent kifejtettem. Ma már mindenki hadköteles és így elavult a nemesi fegyverviselés, mint érdem, mind alap és a hangsúly ama felsőbbrangú szellemi munkákra helyezendő, melyek idők folyamán a katonai szolgálat helyébe léptek s melyek önállóan képesek nagy vagyonokat szerezni, így megszabadulna a főszerzői jog ellenszenves vonásától, a nemesi származás hangsúlyozásától és a mai időkhöz igazodna, mikor minden honpolgárra nézve alkalmazható lenne, nem származási alapon, hanem tárgyi ismérvek alapján. Fejtegetéseim után megérett eldöntésre ama kérdés, vájjon kí284