Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 6-7. szám - Kiss Albert. 1874-1937

Vénája az ifjúság vezető szerepére predestinálta Kiss Albertet. Nem csupán a praecepta juris örök érvényű tantételeivel ismertette meg hallgatóit, nem elégedett meg az Xnstitutiok „előadásával", hanem tanítványainak a lelkéhez férkőzött, azok gondolkodását, érzelemvilágát megértve, valósággal atyai barátjuk volt. Ez a magyar tanulóifjúságot féltő gondoskodása ültette Kiss Albertet a legnépesebb jogi-ifjúsági egyesület: a Werbőczy Bajtársi Egyesület vezető polcára ós ez a gondoskodás, a Sors pörölycsapásai alatt nyögő magyar ifjúságon való segíteni akarás volt Kiss Albert egyik legszebb, igazi praeceptorhoz méltó, nemes jellemvonása. Ez a tanító-nevelő tevékenysége képezi Kiss Albertnek mint főiskolai tanárnak igazi értékét. A jogot tanuló fiatalságot oktatni, volt az ő éltető eleme, akkor volt igazán boldog, ha tanítványai körében lehetett és a mester páratlanul pontos kötelességteljesítése hallgatóságának valóban például szolgálhatott. Kiss Albert magánjogi munkáit át- és átjárja a magyar fajiság. Magyar fajtája iránt érzett szeretete, megbecsülése az ősök jogalkotó géniuszának, ragaszkodás a magyar magánjogi tradíciókhoz, — jellemzik Kiss Albert civiljogi munkáit. Lelkesedéssel csatlakozik legnagyobb magyar civilistánk: Grosschmid Benő véleményéhez, amikor újabbkori magánjogi kodifikációnkat bírálja. Amikor látja, hogy újabb jogfejlődésünk elszakadt a régi nemzeti gyökértől, keserűen kérdezi: „Mi az oka annak, hogy 1867-től napjainkig eredeti törvényhozási alkotásunk a magánjog terén nincsen, hanem törvényeink német, illetve osztrák törvények többé-kevésbbé sikerületlen fordításai! Mi az oka annak, hogy fejlődő irodalmunk bőségesen merít a külföldi irodalom forrásaiból, de legtöbbször elfelejt pillantást és tekintetet vetni régi jogunkra?" (Magánjogunk alakulása a jogegyenlőségi magyar államban. 1912. 9. 1.) Jász-kun vére fellázad az idegenből történő szolgai és felesleges recepciók ellen, amikor azok kedvéért szép múlttal bíró, ős-magyar intézményeket helyeznek hatályon kívül, s küzd azért, hogy a magyar történeti jogból mentsenek meg mindent, ami megmenthető, s a történeti jognak minden használható kövét építsék be az újonnan alakuló magyar civilis corpus jurisba. Az elévülés tanának első monografikus feldolgozásával értékes, alapos és maradandó munkát végzett, (Az elévülés a magyar anyagi magánjogban. Budapest, 1902.) amikor az elévülés történeti kifejlődését rekonstruálva egészen a római jogig megy vissza s ennek az intézménynek a fejlődését hazánkban a Tripartitumig, majd az Országbírói értekezletig, illetve napjainkig nagy alapossággal tárja az olvasó elé. Munkájában e helyütt is kicsillan az a szeretet, amellyel az elévülés intézményének magyarországi jogfejlődési alapjait ismerteti, illetve taglalja. Ez, a magánjog nemzeti jellemvonásának megóvása, illetve annak nemzeti forrásai iránti izzó szeretete iratja meg Kiss Alberttel „A birtokvédelem a magyar nemesi jogban az Árpádoktól a Hármas198