Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 1. szám - Az alkotmány főkérdései az ev. zsinaton

illetve a püspök kezében futott össze, ennek kiegyenlítéséül legfelsőbb fokon, az egyházegyetemen a képviselet és az egész kormányzás a világi elem, az egyetemes felügyelő joga és kötelessége volt. A paritás jelen s a százados tradíciókon kiépült érvényesülésének megbontása az egyetemeis püspökség megvalósulásához vezetne, ami pedig többek közt ellentétben áll egyházunk alaptételeivel is, melyek közül éppen a zsinati praeangulumban is hivatkozott Schmalkaldeni Hitrcikkek írják elő, hogy „a püspökök hivataluknál fogva egyenlők legyenek." („episcopi omnes pares officio (licet dispares sint quoad dona) summa cum diligentia cotnjuncti sunt unamitate doctrinae") P. II. Art. 4. Az ellentétes álláspontok körül megindult nagy vita, amelyben számosan vettek részt, Sztranyavszky Sándor kérésére, — aki közegyházi érdekekre és arra hivatkozott igen helyesen, hogy a reformgondolat kellő előkészítés és érettség nélkül került a tárgyalások anyagába, — azzal végződött, hogy javaslatait mindkét javaislattévő visszavonta. A nagy kérdés azonban ezzel még koránt sem került le végleg a napirendről. Pár nap múlva a zsinat, Turóczy Zoltán lelkész indítványára, mely a közfigyelmet elkerülte, az egyetemes egyház képviseleti és kormányzó hatóságainak felsorolásában az egyetemes egyházi felügyelőt az „egyetemes elnökség"-gél cserélte fel, változatlanul hagyván ugyanakkor az egyetemes felügyelő képviseleti és kormányzóhatósága felől rendelkező szakaszt. Nyilt ellentmondás támadt ekként az elfogadott szövegek között, az „egyetemes elnökség" pedig corpus nélküli fogalomként szerepelt a törvényszövegben, miután alkotmányunk csakis egyetemes közgyűlési elnökségeket ismert és ismer. Egyeztetéssel kellett a felszínre került ellentmondásokat megszüntetni. Az egyeztetés kapcsán azonban új szárnyakat nyert a paritás egyszer már megegyezéssel lezárt vitája. Szerencsére isikerült a vitát s egyben a reformtörekvéseket is, az alkotmány sarkalatos tételének s jellegzetességének megváltoztatására irányult medréből, az eredményes egyházpolitika reáliis szükségletei felé terelni. És itt már könnyen jött létre a megegyezés. Törlésre került az „egyetemes elnökség", mint corpus nélküli fogalom, megosztás nélkül, sértetlen maradt az egyetemes felügyelő képviseleti és kormányzó jogköre, megértésre talált viszont az a gondolat, hogy a magyar ev. egyháznak, mint egységnek, in spiHtualibus is egységes vezetésre van szüksége s ennek következtében az elfogadott törvénycikk kimondja, hogy a lelki élet egységes és egyetemes irányitépát a hivatalára nézve legidősebb püspök végzi. Ez a két kérdés volt ime a zsinat két legnagyobb alkotmányjogi problémája. Megnyugvástkeltő, hogy a döntés itt is, ott is kiállja, meggondoltság és higgadtság szempontjából, a zsinattal, mint nem permanens törvényhozó szervvel szemben szükségszerüleg megkívánható legszigorúbb kritikát. Alkotmányunk szervezeti és kormányzati része természetlesen még több jelentős változás alá esett, e változásokat azonban csaknem mind az idők követelménye, a szükségszerűség 5