Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 4. szám - Indítvány jogintézményeink történeti ornamentikájának visszaállítására. Propaganda és rövid hozzászólás Kiss Albert: A kir. tábla és a kir. kúria című, a "Jog" 1935. évi II. évfolyamának 1. számában megjelent, s a fenti indítványt tartalmazó cikkéhez

lehetőségén, a kötelező törvényes tartalékalap létesítésétől való elte­kintésben stb. Rámutat azonban szerző arra is, hogy az angol jog. — e liberaliz­musa ellenére —, kellően biztosítja a gazdasági élet tisztaságát és pedig az alapítás és működés széleskörű nyilvánosságával, a mélyre kiépített publicitással, valamint a szigetországból eredő s előnyeinél fogva már más országokban is tért nyert szakértői könyvvizsgálat intézményével, az audit-tah (Ez utóbbival szerző „Az angol részvénytársaságok fe­lülvizsgálói (auditorai)" címmel külön dolgozatban is foglalkozott.) Az előadás elevenségén megérzik, hogy szerzőt, a behatóan tanul­mányozott gazdag irodalmi anyag mellett, közvetlen helyszíni tanul­mányai során szerzett értékes gyakorlati tapasztalatai is segítették az angol részvénytársaságok dinamikájának alapos ismertetésében. Bacsó Ferenc dr. JOGAKADÉMIA Félévvégi intézkedő 1. A félévvégi kollokviumok május 27­tól 29-ig bezárólag tartatnak. 2. A „Korszerű honvédelem" c. kollé­gium kollokviumai május 24-én déli 2 órától, május 25-én pedig egész nap tar­tatnak. Figyelmeztetem a kollokviumra kötelezetteket, hogy kollokviumukat ezen időben tegyék le, mert ellenkező' esetben leckekönyvük n,em zárható le és félévük érvénytelenné válik. 3. A leckekönyvek láttamozása és lezá­rása május 31-én eszközölhető. 4. Az alapvizsga iránti kérvények be­adási határideje május 28-án déli 12 óra. A kérvény 1.— P kezelési költséggel — amely postabélyegben is beküldhető, — leckekönyvvel és esetleges egyéb okmá­ek a jogakadémián. nyokkal (tiszti orvosi bizonyítvány, más karbeli leckekönyv stb.) felszerelendő. A kellően fel nem szer(elt, vagy határidőn túl benyújtott kérelmek nem vétetnek fi­gyelembe. 5. A június havi alapvizsgálatok jú­nius 1—15-ig bezárólag tartatnak, a köz­beeső vasárnapok és pünkösd hétfő kivé­telével. 6. Az ideiglenes végbizonyítványok ki­állítása április 16-tól, a végleges végbi­zonyítványok kiállítása június 1-től 20­ig kérelmezhető. Leckekönyvük csak azoknak zárható le, akik úgy a jogakadémiával, mint az ifjúsági egyesületekkel szemben összes anyagi kötelezettségüknek eleget tettek. 87

Next

/
Thumbnails
Contents