Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 3. szám - Thirring Lajos: Csonkamagyarország népességének foglalkozása 1930-ban. Budapest, 1934. 92 l. [Könyvismertetés]

pesten a közlekedésben elfoglaltaknak az országos átlagost meghaladó fogyása mellett a kereskedelem és a hitel körében foglalatoskodom száma is stagnál, ellenben a nyugdíjasokon kívül a napszámosok mutatnak egészen kimagaslóan nagy szaporodást. Sokkal kedvezőbb az elővárosok helyzete és nem egy vonatkozásban (különösen az ipar és kereskedelem) a vidéki tendencia is kívánatosabb, mint a fővárosban tapasztalható. (Tegyük itt hozzá, hogy a fővárosi telek- és lakásdrágaság nem kis mértékben oka annak, hogy a gazdasági élet produktív mezején működők, de kellő anyagi ellenszolgáltatást nem mindég nyerők kiszorulnak a tulajdonképeni városból és kénytelenek meghúzódni a Budapest övezetét alkotó 21 községben.) Az egyes törvényhatóságokra térve látjuk, hogy az iparforgalom részesedése 1920-hoz képest mindenütt növekedett az egyedüli Zemplénvármegyét kivéve, ahol a határoknak még a szokásosnál is ostobábban és kegyetlenebbül történt megvonása a kereskedő jellegű Sátoraljaújhelyt valósággal tönkretette. Az őstermelő népesség száma 9 törvényhatóságban abszolúte is megapadt. De hogy az őstermelő lakosság szaporodásának a lehetősége a túlsűrűnek tartott csonkaországban nem merő álom, azt jól igazolja Szabolcsvármegye esete, ahol az őstermelő réteg nem kevesebb, mint 13%-al gyarapodott. Szerző kiemel egy speciális miskolci vonatkozást is, sajnos nem kedvező vonatkozást, amennyiben a nyugdíjasok és tőkepénzesek számaránya itt a legmagasabb, nem kevesebb, mint 12.8%, amely aránnyal túlszárnyalja a kereskedelem arányszámát is (12.4). A vidéki munkaerőknek a városba áramlását, de egyben a városi jellegű helyeknek fokozódó gyermekszegénységét is jól megvilágítja az a körülmény, hogy míg Budapesten az eltartottak 1.5%-os fogyasztásával szemben a keresők száma 17%-al növekedett, addig a vidéken a keresők száma mindössze 2.7%-al lett nagyobb 10 év leforgása alatt, de az eltartottak ma 11.3%-al többen vannak, mint 1920-ban. Az egyes foglalkozási főcsoportok beható elemzése során a mezőgazdaság birtokos elemeinek 535.000-ről 677.000-re való igen számottevő emelkedése rendkívül kedvező tünet volna, hogyha a kisbirtokos napszámosoknak — a mult népszámlálás gyakorlatától eltérő felvétel-technikai zavaró faktorával nem kellene számot vetnünk. Később ugyan megkísérli Szerző e zavaró tényező kiküszöbölését, amelynek végeredményeképen arra a véglegesnek ugyan nem mondható eredményre jut, hogy míg az önállók száma a mezőgazdaság körében 616.000-ről 737.000re emelkedett, addig a mezőgazdasági napszámosok és cselédek kereső kategóriája 850.000-ről 600.000-re szállott alá. Nincs okunk ugyan kételkedni a számítás pontosságában, de mégis kívánatosnak tartjuk, hogy a mezőgazdasági birtokosréteg a mezőgazdasági munkásrétegtől a különböző népszámlálások alkalmával mindég egyöntetű alapelvek szerint választassék széjjel. Itt van a földreform egyik örömmel üdvözölhető gyümölcse! Az önállók számának a szaporodását némileg lerontja az a tény, hogy csak a leggyengébb vagyoni erejűek (1—5 holdasok) szaporodása volt kimagaslóan erős, míg a többieké mérsékelt. 25