Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 9-10. szám - A lakosság foglalkozási viszonyai Miskolczon és a vidéki thj. városokban [3. r.]

növekedést inkább kezdvező, semmint kedvezőtlen tünetnek tartjuk, persze feltéve, hogy nem a ,4-ik pontban említett felvételtechnikai kö­rülmény idézi azt elő. Ezek előrebocsájtása után lássuk, hogy Miskolczon a keresők és eltartottak aránya hogyan változott 1920—1930 között. Jutott 100 keresőre eltartott 1920. 1930. Miskolcz 116 113 A többi vidéki thj. városban 107 110 Miskolczon tehát az eltartottaknak a keresőkre jutó hányadosa valamelyest csökkent, míg a vidéki thj. városokban ugyanannyival emelkedett. Tudván azt, hogy a lefolyt évtizedben a munkaerők nagy számát a városba vonzó kivételes fellendülésről) szó sem lehetett, arra kell gondolnunk, hogy az eltartottak számaránya a fentebbi 2., 3. és 4. pont alatt felsorolt okok következtében gyengült Miskolczon. A kere­sők gyorsabb szaporodását tehát aligha lehet kedvező tünetnek te­kinteni. Foglalkozásonként éles különbségek mutatkoznak nemcsak a ke­resők és eltartottak számaránya tekintetében, hanem a két kategó­riába tartozó népesség egy évtizedes szaporodása közt; is. Az ősterme­lőknél az arányszám igen jelentős megváltozása (az eltartottak ja­vára) jórészt a népszámlálás technikájában beállott változás számlá­jára írható. Nevezetesen a mezőgazdaságiban segédkező nők számot­tevő része most az eltartottak rovatába került, míg 1920-ban a segítő családtagok, tehát a keresők számát szaporította. Mivel azután az ős^ termelök aránya nálunk városonként — mint első közleményünkben láttuk — nagyon eltérő, természetes, hogy a különböző városok ke­reső és eltartott népességének időközi változása sem volt egyirányú. A túlnyomólag őstermelő jellegű városokban az eltartottak aránya általában emelkedett, míg az ipari jellegű városokban többnyire csök­kent. ,Már csak erre való tekintettel is helyes az őstermelő lakosságot külön is kiemelni s azután megnézni, hogy a nem őstermelő lakos­ságban miképen alakult a keresők és eltartottak egymáshoz való vi­szonya. Az eredmény a következő: Jutott 100 keresőre eltartott az őstermelők közt az egyéb foglalkozásúak közt 1920. 1930. változás 1920. 1930. változás Miskolcz 112 118 + 6 117 113 —4 A többi vidéki thj. város 94 104 +10 114 112 —2 Az őstermelő népességen belül Miskolczon is növekedett az eltar­tottak aránya, de valamivel kevésbbé, mint a töibbi vidéki városban és viszont a többi foglalkozásúak eltartottjainak a jelzőszáma Miskol­czon romlott erősebben. 223

Next

/
Thumbnails
Contents