Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 7-8. szám

táridejének nemcsak a fajtáját hanem az egyedét is, vagyis a hónap és \nap meghatározása mellett a lejárai év meghatározását is, amely utóbbinak megállapítása nélkül a végzőjdési határidőt illetően kétsé­gek maradnának. Tehát minden éves gazdasági cselédszerződés egyidejűleg külön­külön bele kell hogy tartozzon úgy a munkaminőség fajta, valamint a különböző kezdődési időpont figyelembe vétele mellett történt mindkét térbeni osztályozás csoportjainak valamelyikébe. Éppen ezért nem csak az a tétel áll, hogy az éves gazdasági cseléd­szerződések a szolgálati viszony tárgyát képező munkaszolgáltatás mi­nőségfajtája szerint egyúttal általános vagy különös gazdasági cseléd­szerződések, hanem áll az a tétel is, hogy az éves gazdasági cselédszer­ződések, — és pedig legyenek azok akár általános, akár különös gazda­sági cselédszerződések (utóbbi esetben annak bármelyik fajtájáról le­gyen is szó), mindezek — egyúttal a kezdődési időpont szerint min­déin körülmények között (az alábbi fogalommeghatározás értelmében) vagy rendes, vagy rendkívüli gazdasági cselédszerződések, illetve ezek­nek valamelyik fajtájába tartoznak; amit nem nehéz belátni, minthogy a szerződés kezdődési időpontja körül felmerülhető változatok általános természetüknél fogva minden szerződésnél egyformán jelentkezhetnek. Mindezekből pedig következik, hogy bár az alábbiakban, — ahol az éves gazdasági cselédszerződéseknek a különböző kezdődési időpontok figyelembe vételével való csoportostását tűztük ki feladatunkul, már amennyiben ugyanis ezen különböző kezdődési időpontok a végződési határidő egyedi meghatározására és ezen keresztül: a szolgálati idő megállapítására befolyással vannak — a legszélesebb körű osztályozást úgy kellene keresztül vinnünk, hogy előbb az általános, majd egyenként a két különös gazdasági szerződéscsoportoknál egymásután külön-külön ejtenénk meg az alább következő osztályozást; mégis elejtve ezt a mód­szert, az ismétlések elkerülése és így az egyszerűség kedvéért csupán egyízben fogjuk az osztályozást eszközölni, megjegyezvén, hogy ez az osztáyozás mind a három csoportrai, tehát az összes éves gazdasági cselédszerződésre egyaránt vonatkozik. Tehetjük ezt peídig azért is, mert hiszen az a körülmény, hogy az éves gazdasági cselédszerződés­nek melyik fajtájáról, jelesül az általános vagy a kétféle különös cse­lédszerződésről van-e szó, úgyszólván semmi lényegi befolyással sincs az alábbi osztályozás alapját kitevő joghatásokra, s amennyiben vala­melyes eltérések mégis mutatkoznának, úgy azokra mód nyílik eseten­ként is felhívni a figyelmet, anélkül, hogy az osztályozás egységessé­gét megbontanánk. A továbbiakban tehát megelégedvén az egyszeri osztályozással, mégsem szabad szem elől tévesztenünk azt a körülményt, hogy ez az osz­tályozás egyaránt alkalmazást nyer úgy az általános, mint a kétféle különös gazdasági cselédszerződéseknél, tehát úgy az általános, mint a kétféle különös gazdasági cselédszerződések további osztályozásáról van az alábbiakban szó. Valamint nem szabad megfeledkeznünk arról a szoros összefüggésről sem, amely egyrészt az eddigiekben tárgyalt, 146

Next

/
Thumbnails
Contents