Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)

1934 / 9-10. szám - A kisebbségi szerződések létrejövetele a párisi békekonferencián

4 MISKOLCI JOGASZÉLET (86) nyek között előfordulhat, hogy Japán nem kíván majd tagja lenni a Nemzetek Szövetségének. Erre Orlando, Bourgeois, Venizelos, Kramár és Koó (Kína) a japán javaslat mellett szólaltak föl, Wilson azonban ellene szólt, majd szavazásra téve föl a kérdést, a japán javaslat tizenhétből tizenegy szavazatot kapott, mégpedig Japán, Francia- és Olaszország két-két, Brazilia, Kína, Görögország, Jugoszlávia és Csehszlovákia egy-egy szavazatával. Nemleges szavazatot egyet sem adtak le. Wilson, Lord Cecil, Portugália, Lengyelország és Románia azonban tartózkodtak a szavazástól; Belgium és Délafrika képviselői nem voltak jelen. A szavazás után Wilson deklarálta, hogy a jauán javaslatot nem fogadták el, mert a szakaszok fölvételéhez egvhangú hozzájárulás szükséges. Április 28-án, amikor a békekonferencia ötödik plenáris ülése elfogadta a paktumot, a japán kénviselő újabb beszédben adott kifeiezést sajnálkozásának, hoerv javaslatát nem fogadták el és ünnepélyesen bejelentette, hogy Javán sohasem szűnik meg küzdeni a fajok egyenlőségének emberi és igazságos elveiért. A német és svájci javaslat. Érdekes talán még felemlíteni, hogy az az ellenjavaslat, amit a német kormány 1919 május 9-én hivatalosan átnvujtott a békekonferenciának a Nemzetek Szövetsége alapelveit illetőleg, ugyancsak határozott javaslatot (54. szakasz) tartalmazott a kisebbségek védelméről és a következőkép szólt: ,,A Szövetség tagállamaiban a kisebbségeknek nemzeti autonómia biztosíttatik. Még pedig részleteiben a nyelvhasználat, az iskolaügy, az egyházi élet, a művészetek, a tudományok és a sajtó terén. Egy külön megállapodásba foglaltattak ennek az alapelvnek megvalósulási mikéntjei, amely megállapodás nevezetesen intézkedni fog arra vonatkozólag is, hogy a kisebbségek miiven módon tudják érvényesíteni jogaikat a Nemzetek Szövetsége (illetékes) orgánumai előtt." A holland és a dán-norvég-svéd kormányok által közösen kidolgozott tervezet ellenben már semmiféle ilyenirányú intézkedést nem tartalmazott, mindössze Svájc részéről védte raportjában Max Huber professzor, később a hágai nemzetközi állandó bíróság tagja és elnöke, a kisebbségek nemzeti autonómiájának gondolatát, mert csak így véli megőrizhetni a kis népek és néptöredékek kulturíjjis értékeit. Bár nehéznek látja ő is ezt a kérdést egyetemlegesen rendezni, mindenesetre azonban kimondandónak tartja á békeszerződésben az alapelveket, az egyes országokra vonatkozóan pedig külön megállapodásban tartja szükségesnek a kérdés rendezését. Ennek értelmében ünnepélyes deklarációt is szerkesztett, melyben minden állam hozzájárulásával kimondanák, hogy „a polgári és politikai jogegyenlőség, a lelkiismeret szabadsága és a nemzeti nyelvek használata mindenki számára biztosítandó." A kisebbségi bizottság kiküldése. Két és fél hónap mult el azután anélkül, hogy a kisebbségek problémájával foglalkoztak volna a békekonferencián. A német békeszerződés megszövegezésének vége felé, 1919 május 1-én tartott főtanácsi ülésen került csak újból szóba a kérdés, még pedig Wilsonnak személyes előterjesztésére, ő ugyanis szükségesnek tartotta volna a békeszerződéssel kapcsolatosan speciálisan rendezni a Lengyelországban és Romániában lakó zsidóság védelmének ügyét. Hivatkozott arra, hogy az utolsó hónapok folyamán milyen rettenetes üldöztetéseknek voltak kitéve ezeken a területeken a zsidók, de megemlítette még azt is, hogy nagyszámú német is kerül az új lengyel határokon' belülre. Hosszabb vita után végül elhatározták, hogy külön bizottságot delegálnak a kisebbségvédelem ügyének megtárgyalására és mivel az angol delegatio gazdasági osztálya éppen ebben az időben hívta fel a figyelmet arra is, hogy még a békeszerződések megkötése előtt kellene az új vagy megnagyobbodott államokkal bizonyos nemzetközi viszonyok rendezése ügyében (posta, távíró, szerzői jog stb.) megállapodást létesíteni, ezt a javaslatot is figyelembe véve, életre hívták a „Commission des Nouveaux Etats et de la protection des Minorités"-t, amelynek elnöke a francia Berthelot, titkára pedig az angol Carr volt; tagjai voltak még Franciaország részéről Kammerer, Angliából Mr. Headlam-Morley, Amerikából Miller és Mandley O. Hudson, Olaszországból Martino és Castoldi ezredes, a japán Adatéi s később bekapcsolódott még Mr. Allén W. Dulles és a nálunk is járt Prof. A. G. Coolidge. Pichon francia külügyminiszter egyik levele szerint ennek a bizottságnak feladata volt a kisebbségek statútumait megállapítani és különösen keresni az igazságos garanciákat annak az egyenlőtlenségnek és elnyomásnak megszüntetésére, amelvben a zsidó kisebbségek hosszú idő óta leiedzenek Keleteurópában. A bizottság 64 ülést tartott s első eredménye volt, hogv a német békeszerződés tervezetébe, amelyet május 7-én nyújtottak át a német delegationak, 93. szakaszként beiktattak egv olvan rendelkezést is, mely szerint Lengyelország előzetes hozzájárulását adja egy különleges szerződéshez, melyet a szövetséges és társult főhatalmakkal fog megkötni és amely azoknak a Lengvelországban lakóknak, akik a népesség többségétől fajilag, nvelvileg vagy vallásilag különböznek, olvan mértékben fog védelmükre szolgálni, amint azt a hatalmak szükségesnek ítélik, i Az újonnan alakult bizottsághoz néhány nap mulva,^ május 10-én, nyújtották be az első javashtot, még pedig a „Comité des Délégations Juives auprés de la Conférence de la Paix" részéről, amelyet március végén a párisi különböző zsidó delegatiok központjául alakítottak, élén Louis Marschall, amerikai szenátorral és Léo Motzkin főtitkárral, jelenlegi lett parlamenti képviselővel. Az emlékiratot, amelyet 31 ülésben szerkesztettek meg, 9,000.000 zsidónak nevében nyújtották át- Megjegyezhetjük azonban, hogy ebben nemcsak a zsidók, hanem az összes nyelvi és nemzeti kisebbségek részére követelték a jogvédelmet. Fő követeléseik a következők voltak: Az egyes államok polgárainak biztosítani kell teljes mértékben a polgári, a politikai, a vallási és a nemzeti egyenlőséget, az élet, szabadság és a tulajdon biztosságát; minden ellenkező rendelkezés azonnal megszüntetendő; elismerése, hogy minden lakós szabadon használhatja anyanyelvét a magánéletben, a kereskedelemben, az egyesületekben, sajtóban, a bíróság előtt, az iskolában és egyéb közintézményekben • el kell ismerni a kisebbségeket, mint különálló és autonóm közületeket, és megadni a jogot, hogy iskolákat és egyéb nevelő, jótékony és szociális, valamint