Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)
1934 / 3-4. szám - Ujabb kriminológiai adalékok
(21) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 3 elején itt több, mint 3000 bűntevő személyi adatait és kriminalitását tartották nyilván.8) A bizottság működésének egyik másik tere a pénz- és hitelpapírok hamisítói ellen folytatott küzdelem. Ezt a célt szolgálja az úgynevezett pénzhamisítási központ, amely egyrészt az összehasonlítás céljaira őrizetben tartja a kultúrállamokban levő legtöbb papírpénz egy-egy példányát és lehetőleg az ismeretessé vált hamisítások példányait is. 1 Hogy az utóbbiakról a hivatottak; elsősorban a pénzintézetek pénztárai is — visszaélések lehető kiküszöbölése végett — tudomást szerezzenek, a N. B. R. B. tudósítót ad ki, amelyben párhuzamosan ismerteti az eredeti és hamisított papírpénzek jellegzetességeit; ezt a bizalmas jellegű folyóiratot, az „Internationales Organ für Erkennungszeichen echter und gefálscher Banknoten und andrer Werte" csak közhivatalok, pénzintézetek és hasonló intézmények járathatják. A papírpénz ebbeli jellegének felismerését mozdítja elő a N. B. R. B.-gal kapcsolatosan működő és a legtökéletesebb műszerekkel és technikai eszközökkel felszerelt laboratórium is.7) A visszaeső bűntevőknek mindenütt évről-évre emelkedő száma a N. B. R. B., ennek nemzetközi téren egyedülálló szervezet munkásságának állandóan fokozódó jelentőséget kölcsönöz. III. Bűnügyi nyilvántartás. A wieni rendőrigazgatóságnál vezetett osztrák bűnügyi nyilvántartó ujjlenyomatok és fénykép segítségével állapítja meg a bűntevők személyazonosságát.8) Általában, úgy mint hazánkban is, mind a tíz ujj lenyomatai képének számbavételével történik .a bűntevők nyilvántartása. Mégis találunk itt egy különleges bűnügyi nyilvántartást is; nevezetesen azokat a bűntevőket, akiknek ujjlenyomatának a bűnesettel kapcsolatos feltalálására és lerögzítésére különösen alkalom nyílik, mint a betörőknél, nemcsak az általános nyilvántartóban mind a tíz ujjlenyomati képük segítségével tartják nyilván, hanem még egy különleges, éppen csak a betörők egyes ujjainak lenyomati képét külön-külön is nyilvántartó gyűjteményt is szerveztek meg (monodaktyloskopia). A célkitűzés az, hogy a helyszínén talált egyes ujjlenyomati kép felhasználásával gyorsan lehessen az illető ujjlenyomat tulajdonosát feltalálni. A tíz ujjlenyomat együttes nyilvántartása mellett ez több időt vesz igénybe. A tapasztalatban a betöréseknél a helyszínén talált ujjlenyomati képek segítségével jó eredményeket értek el ezzel a monodaktyloskopiai ') Hazánk kiküldöttje a bizottságban Doniing Henrik dr. budapesti rendőrfőkapitányhclyettes, aki_ egyben a bizottság egyik alelnöke is. Hazai irodalmunkban Doniing Henrik foglalkozott a bizottság működésével; lásd A bűnügyi rendqiség nemzetközi összeműködése című dolgozatát az Angyal-Emlékalbumban. ') A pénzhamisítási központ és intézményeinek, így laboratóriumának bemutatásáért Dr. Klauser Polizeioberrat-nak, valamint az „Erkennungszeichen" szerkesztőjének: Hans Adlexaek e helyütt is meleg köszönetet mondok. ") A bűnügyi nyilvántartó bemutatásáért e helyütt is Wíldner Rudolf udv. tanácsosnak melesr köszönetemet fejezem ki. rendszerrel; az 1933. évben 15 Wienben és 45 Ausztria egyéb helyein történt betörésnél állapították meg ezen nyilvántartás segítségével a büntevő személyét. A wieni bűnügyi nyilvántartó hivatalban különben azzal a törekvéssel is találkozunk, hogy a nyilvántartóban éppen csak a bűntevőkként számbajöhető egyénekre vonatkozó nyilvántartó lapok maradjanak bent. Míg egyes világvárosokban milliós embertömegeket tartanak nyilván és a nyilvántartottak sorában elhalt egyének is találhatók, ami valamely keresett egyén ujjlenyomatának feltalálását lassítja, — addig Wienben az eljárást meggyorsították az által, hogy minden 80-ik életévét elért vagy kétséget kizárólag elhalálozott egyén nyilvántartási lapját kiselejtezik. Ezen rendszabály segítségével elérték azt, hogy a nyilvántartottak száma körülbelül csak a 600.000 éri el.9) A bűnügyi nyilvántartó hivatal kapcsolatban a bűntevőknek lefényképezésére szolgáló, minden elképzelhető technikai eszközzel felszerelt fényképészeri műtermet is találunk.10) Az itt elvégzett munka illusztrálására utalunk arra, hogy például az 1931. évben 8119 fényképészeti felvételt és 43.577 fényképmásolatot készítettek.11) Ezek az Ausztriára vonatkozó bűnügyi nyilvántartók nemcsak teljesen el vannak különítve az előbb említett nemzetközi bűnügyi nyilvántartótól, hanem más-más ügyosztály alá tartoznak, így a nemzetközi bűnügyi nyilvántartó a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Bizottság keretében működik. A wieni bűnügyi nyilvántartónak magas színvonalát és példás berendezését más megnyilatkozások mellett az is mutatja, hogy sok részlete más bűnügyi nyilvántartó megszervezésénél mintául szolgált és hogy keretében több ma már világszerte elfogadott, követett módszer és találmány látott napvilágot.12) IV. A wieni rendőrségi múzeum és kriminalisztikai laboratórium. 1. A világvárosok legtöbb rendőrségein (például Berlin, Páris, Budapest) olyan törekvésekkel is találkozunk, hogy mindazokat a tárgyakat, amelyeket a bűntevők a bűncselekmények elkövetésénél használtak, amelyek eszközül szolgáltak és amelyek a bűntevők ebbeli életmegnyilvánulását magyarázzák, jellemzik, stb. bűnügyi múzeumok kereteiben összegyűjtsék és megőrizzék. A bűncselekmények elleni harcban a jelenben és a jövőben működő egyének ki- és továbbképzésénél °) A kiselejtezés tárgyában lásd a wieni Polizeidirektionnak évente megjelenő' nagy értékű évi jelentései közül az 1931. évit (60. old.); ennek pontos címe: Jahrbuch der BundesPolizeidirektion in Wien für das Jahr 1931, Wien, 1932. 10) Lásd: Ja'hrbuch der Bundes-Polizeidirektion in Wien für das Jahr 1931, Wien, 1932, 63. old. 11) Ennek a fényképészeti műteremnek minden részletében való bemutatásáért Rudolf Köckler Krtminal-Oberinspektornak tartozom köszönettel. 12) Hogy egy példával éljünk, utalunk arra. hogy a helyszínen talált ujjlenyomatok lehúzásával ma mindenütt használt fekete és transparens anyag feltalásása szintén a wieni bűnügyi nyilvántartó egy volt tisztviselőjének, Schneider Rudolfnak köszönhető és ő utána is neveztetett el.