Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)
1934 / 1-2. szám - Maléter István, 1870-1933
MISKOLCI JOGÁSZáLET (4) az írónak s egyéniségének a mü tárgyköréhez szító hajlamaiban és ösztönös rokonszenvében csíráztak e friss termés magvai. Mert Maiéter István komoly, nagy érdeklődésének, amellyel esztendők hosszú során keresztül végzett tanulmányaival, az antik világ legcivilizáltabb alakulata, az athéni demokrácia felé fordult, ez a rokonszenv volt a bölcsője s ringatója, amellyel a civilizáció, a kultúra és az emberi szabadság eszményeihez még a nagy szajnaparti metropolis szelleme kapcsolta elszakíthatatlan kötelékekkel egykoron. I Életének utolsó felvonásában, mely a Felvidék elszakításával vette kezdetét, jó ideig csendes visszavonultságban és passzivitásban élte le életét Maiéter István. Érdeklődése azonban ez alatt az idő alatt a Felvidék legaktuálisabb s legégőbb problémája, a nemzetiségi és kisebbségi kérdés felé fordult, amelynek köréből már régebben is komolyabb tanulmányokat végzett és az akkori korszellemmel ellentétes álláspontra jutott. A nemzetiségi kérdés terén ugyanis, — miként már fentebb is rámutattunk — mindenkor a legteljesebb megértés politikájának és a legszélesebbkörű nemzetiségi szabadság propagálója volt. Álláspontjának helyességét ennélfogva a bekövetkezett eseményekkel igen sok vonatkozásban igazolva látta. Épen e kérdésben már a multakban is elfoglalt s kifejtett liberális elvi nézetei szinte predesztinálták is arra, hogy az elszakítással nemzetiségi kisebbséggé degradált magyarság súlyos sérelmeinek szószólója, egyenjogúsági harcának egyik zászlóvivője legyen. Mindez azonban a csehszlovákiai magyarság öntudatos politikai tömörülésének lassú tempója következtében csak jó későn következett be s oly későn mindenesetre, hogv Maiéternek, e nagy hivatás betöltésére, hirtelenül kihunyt élete már igen kevés időt adott. Kisebb cikkei, melyekben a kisebbsági kérdést egyes aktuális vonatkozásaiban érintette, a „Práaai Magyar Hirlap"-h&n jelentek meg. Korábbi passzivitását teljes mértékű aktivitásra azonban csak akkor váltotta át, amidőn Masaryk G. Tamás köztársasági elnök kezdeményezésére, 1931 novemberében a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság megalakult. E társaság alapító tagiai között, a tudományos szakosztályban, melynek elnöke az eperjesi jogakadémia másik volt professzora, Flórián Károly dr. lett. Maiéter István neve is szerepel s ez időtől kezdve a Társaság életműködésében vezető szerepet játszik. 1 A Társaság ugyanis 1933 januárjában tudományos folyóirat kiadását határozza el s e folyóirat, „Magyar Figyelő" címmel, 1933 októberében valóban meg is jeelnik, még pedig Maiéter vezetése alatt, aki főszerkesztőként jegyzi a folyóiratot. Az indulás azonban koránt sem ment minden zökkenő nélkül. A csehszlovák államhatóságok mindjárt az első számot elkobozták. S az elkobzás oka épen Maiéter István cikke, aki a folyóiratban „A magyar kisebbség -problémáié, a csehszlovák köztársaságban" címmel értekezett. Második kiadást kellett készíteni tehát az első számból s ebben Maiéter tanulmánya igen erős cenzúrával s a cenzúra nyomait jelző fehér ablakokkal került nyomtatás alá. Pedig e cikk csak összefoglalása volt annak a nagyvonalú előadásnak, amelyet Maiéter István a Csehszlovákiai Kisebbségi Intézet 1933 június hó 2-án Krofta Emil dr. meghatalmazott miniszter, egyetemi tanár elnöklete alatt tartott ülésén mondott el. S e Kisebbségi Intézet megalapításának, az illu&ztris magyar előadó meghívásának, nyíltan hirdetett célja az volt, hogy a cseh tudományos és politikai élet vezető tényezői a csehszlovákiai kisebbségi kérdésnek nyíltan és őszintén a szemébe akarnak nézni valahára. Maiéter István előadása s az előadás anyagát összefoglaló tanulmánya is, ennek a célkitűzésnek ismeretében fogant tehát s teljes őszinteséggel, nyíltsággal, fájdalmas magyar szívvel, de a legkomolyabb tudományossággal ellenőrzött s logikusan felépített anyagrendezéssel tárta fel a helyzetet. És ez az előadás, sajnos, a maradandóság szemszögéből ítélve pedig ez a tanulmány, Maiéter István hattyúdala lett. Hattyúdala a szó szórós értelmében. Tudományos szempontból a legkomolyabb, politikai éleslátását, a stílus ízes zamatát s örök magyar lelkének fájdalmas vívódásait, a keserű szükségben mégis erősre kovácsolt szívét és szavát tekintve, legszebb éneke. A tanulmány fejtegetései a jogakadémia közjogpolitikai katedráján állt egyik neves elődjének. Réz Mihálynak azon találó megállapításán épülnek fel, hogy az elnyomott nemzetek mindig a szabadságot hirdetik és követelik, de ha felszabadultak, a hatalom után törnek és ha ezt is elérték, a hatalom kizárólagosságára törekednek. Ez a tétel, ez a helytelen út érvényesül ma. Maiéter szerint, a csehszlovák állam nemzetiségi politikájában is. A múltból nem talál okulást a nemzetiségek elnyomására s kizárólagos uralomra törő hatalom. Maiéter azonban nem hallgatja el, sőt hirdeti is egyenesen, hogy hibás volt a magyarság nemzetiségi politikái a is. E politika őszerinte a Deák Ferenc kora utáni időkben vált mind jobban és jobban egvoldalúvá s lett végzetessé épen a magyarságra és Magyarországra nézve. A sors tréfás kedve azonban, fordítva bár, mintha csak megismételné a történelmet. ..Mintha a so>s jőwdulatű mosollyal újra élénkbe tárna egy feladatot, — írja Maiéter, amelyet a magyarok an\n\ak idején elégtelenül oldottak meg és emiatt a bűnhődés nehéz terhét hordozzák. Most az élet ugyanezt a leckét adja fel itt. szinte szembeszökően hasonló kérdést téve fel. Vájjon fogunk-e okulni a múltból és hasznunkra fogjuk-e fordítani a sors s különös, ritka kegyét, hogy megismétli az egyszer már elhibázottan megoldott kérdést?" A legérdekesebb, a magyar sorson elkövetett igazságtalanság szempontjából a legjellemzőbb, a szomorú kisebbségi sorsra pedig a legmegdöbbentőbbek e tanulmánynak azok a fejtegetései, amelyekben Maiéter a kisebbségi jogokra vonatkozólag a régi integer Magyarország s a mai Csehszlovákia között von párhuzamot. A példák hosszú s kiáltó sorával mutatja ki, hogy mily „ruganyos értelmű megszorításokkal" cikkelyezték be a csehszlovák alkotmánylevélbe a saint-germaini szerződés egyes részleteit s mily sok vonatkozásban, — példaként épen a 20 százalékos kisebbség kisebbségi jogainak elismerésében is, — mennyivel észszerűbb, humánusabb és politikusabb" volt a magyar törvény, úgy az elgondolásban mint az alkalmazásban. Tudományos szempontból a mű legszebb értékei épen ebben a logikusan végigvezetett s a tudós szemüvegével ellenőrzött öszehasonlításban jelentkeznek, de hasonlóképen értékesek a tanulmánynak azon részletei is, melyekben a magyarság nyelvi, iskolaügyi és az állambudgetben való részesedésben] sérelmei nyernek, hiteles statisztikai adatok alapján, igazolást. Nem felületes következtetések, nem üres sirámok és