Miskolci jogászélet, 1933 (9. évfolyam 1-10. szám)

1933 / 6. szám - Gömöry János: Az eperjesi ev. Kollégium rövid története. (1531-1931) [könyvismertetés]

(73) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 17 Beiratkozások a tiszai ág. hitv. ev. egy­házkerület miskolci jogakadémiáján az 1933-34. tanév I. leiére. I. Az 1933—34. tanév I. felében a folytatólagos joghallgatók beíratása 1933 szeptember hó 1—20-ig lesz. Akik valamely elháríthatatlan akadály miatt a rendes határidőn belül nem jelentkezhetnek beiratko­zásra, akadályoztatásukat hiteles okmánnyal igazol­va, utólagos beiratkozás iránt kérvényt nyújthatnak be a dékáni hivatalba; az utólagos beiratkozásra en­gedélyezhető határidő azonban 1933. évi október hó 6-án túl semmiesetre sem terjedhet. II. Azon első féléves joghallgatók, akik 1933. évi szeptemberben má.sodik félévükre óhajtanak beirat­kozni, kötelesek felvételüket 1933 augusztus hó 31-ig bezárólag a dékáni hivatalba benyújtandó kérvénnyel kérelmezni és beiratkozásukat 1931 szeptember hó 11—13-ig eszközölni, mert ha e határidőben be nem iratkoznak, helyük mással fog betöltetni. III. Azon végzett középiskolai tanulók, akik újon­nan beiratkozni óhajtanak, kötelesek a beiratkozási engedélyért a jogakadémia dékáni hivatalába benyúj­tandó kérvénnyel folyamodni. A folyamodási határ idő 1933 augusztus hó 31. A beiratkozási engedélyéi t benyújtandó kérvényhez a következő eredeti okmá­nyok csatolandók: a) születési anyakönyvi kivonat; b) középiskolai érettségi bizonyítvány; •e) erkölcsi bizonyítvány a folyamodó nemzethü­ségéről és erkölcsi megbízhatóságáról; d) hatósági bizonyítvány arról, hogy a folya­modó hadiárva; e) ha folyamodó atyja harctéri szolgálatot tel­jesített, Károly-csapatkereszt elnyerésének igazolása; f) közhatósági bizonyítvány a folyamodó szülei­nek foglalkozásáról, vagyoni helyzetéről és arről, hogy a szülők mióta laknak jelenlegi lakóhelyükön, hol laktak azelőtt s amennyiben több helyen laktak volna, mi volt a foglalkozásuk régebbi lakóhelyei­ken ; g) a más főiskoláról jövők még távozási bizo­nyítványt is kötelesek kérvényükhöz csatolni. A kérvényhez 2 pengős okmánybélyeg és 1 pengő kezelési költség csatolandó. Nem eredeti okmányokkal felszerelt kérvények nem vehetők figyelembe. A beiratkozásnál szemé­lyes megjelenés kötelező. Az újonnan felvettek 1933 szeptember 11—13-ig iratkoznak, ha e határidőn belül nem iratkoznak be. helyük mással fog betöltetni. Alapvizsgálatok. A jogakadémián a szeptemberi alapvizsgálatok 1933 szeptember hó 11-től 16-ig lesz­nek. A vizsga iránti kérvények leckekönyvei 1, 1 pengő kezelési költséggel és esetleg egyéb okmányok­kal (tiszti orvosi bizonyítvány stb.) felszerelve 1933 szeptember 8-ig nyújtandók be a dékáni hivatalban. Az Eperjesi Ev. Kollégiumi Diákszövetség közgyűlése Az Eperjesi Ev. Kollégiumi Diákszövetség 1933. évi rendes közgyűlését Dr. Pap József felsőházi tag, a Diákszövetség elnökének vezetése mellett 1933. május hó 13-án tartotta meg Budapesten. A megje­lentek között voltak: dr. Félix Antal pécsi ítélőtáblai elnök, dr. Pazár István kúriai bíró, a Késmárki Diák­szövetség képviseletében, dr. Kállay Miklós bpesti ítélőtáblai tanácselnök az Iglói Diákszövetség képvi­seletében vitéz Pétery Ákos, vitéz Bielek István, vi­téz Mátyásfalvi Glatz Erik, dr. Szlávik Mátyás stb. A közgyűlésit Pap József dr., a Diákszövetség elnöke nyitotta meg nagyhatású és mindvégig lebi­lincselő beszéddel, amelyben rámutatott arra, hogy az eperjesi ev. Kollégium négyszáz éves múltja telje­sen összeforrt Magyarország történetével. A Kollé­giumnak a professzorai mindig a legmagasztosabb feladatnak tekintették a tanári hivatást s nevelési, oktatási és tanítási rendszerükkel a legnagyobb tisz­teletet és elismerést vívták ki a maguk számára. Ezért az Eperjesi Kollégiumi Diákszövetség elen­gedhetetlen kötelességének tartja, hogy a mai szo­morú viszonyok és körülmények között is habár szerényebb keretben, de annál hálásabb lelkülettel — megemlékezzék a jövő év tavaszán az Alma Mater négyszázéves fennállásáról. Ezután történeti adatok alapján vázoka az Eperjesi Ev. Kollégium fejlődésének a történetét s így végezte be magasszámyalású beszédet: „Higy­jétek el nekem s legyen ez mindnyájunknak szent meggyőződése és napi imája, hogy a világháború okozta csüggedés, tespedés és elernyedés nem fog úrrá válni felettünk, mert jönni fog éppúgy, mint 100 év előtt jött, a feléledésnek, a kül- és belügyi viszo­nyokra vonatkozó reformnak és felébredésnek a kora. Teljesítse mindenki ebben a hazában kötelességét, bízzunk az Istenben is, saját erőnkben is és akkor a reivindikáció el nem maradhat és az ősi Kollégium Eperjesen a Kárpátok aljában fogja folytathatni to­vábbra is nagy misszióját, nemcsak a vallás és a tu­dományok érdekében, de mint a hazaszeretetnek örök időkre szóló bevehetetlen vára is!" A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után

Next

/
Thumbnails
Contents