Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 7-8. szám - Vitás közjogi kérdések. Válasz Szonthag Vilmos dr. "Adalékok a magyar főkegyúri jog kérdéséhez és a jogfolytonosság problémájához" című cikkére

MISKOLCI JOGASZÉLET 7 vagy meg nem alakulhatnak, kötelességüknek eleget nem tesznek vagy megtagadják azokat".15) Már e meghatározásból is nyilvánvaló, hogy Szontagh a vacuum iuris fogalmát teljesen félreértette, mert hiszen a vacuum iuris akkor is előállhat, ha a legfőbb normaalkotó szerv vagy szervek helyüket alkotmányszerűleg el nem foglalhatják, jogilag azonban természetesen léteznek továbbra is. Nem szükséges és nem perdöntő tehát minden esetre a szerv tényleges és jogi hiánya közötti különbségtevés. Kimutatható ez különben Jcllinek tipikus és kifogástalan példáián is, amelyre említett tanulmányom is hivatkozott.1") Nagy Péter orosz cár 1722. évi ukáza szerint a cári trón örökösét mindenkor az uralkodó cár nevezi ki. És azóta, ha valamelyik orosz cár meghalt, anélkül hogv örököst nevezett volna, ki lehetett volna — kérdi Jelűnek — az orosz cári trón jogszerű örököse a hézagnélküli alkotmányjog értelmében? Senki sem természetesen, mert vacuum iuris állott elő s e vacuumban új jog keletkezésére nyilt alkalom, anélkül azonban, hogy e vacuum egyben a legfőbb normaalkotó szerv, tehát a cár jogi hiányát is jelentette volna. Hiszen a cári trón ezáltal még korántsem dölt össze s Oroszországban az államforma, az abszolút monarchia, meg nem változott. A cár, mint államfői szerv tehát, jogilag továbbra is élő, létező valóság maradt. Nem az államfői (cári) szerv jogi hiánya idézte tehát elő e vacuumot. hanem magában az állami jogrendszerben állott elő e vacuum, mert a legfőbb normaalkotó szerv, a cár fizikai hiánya folytán és más kisegítő rendelkezések hiányában, az örökös nem volt alkotmánvszerűleg kijelölhető. Magyar alkotmányjogunkban sem a rex legitimus jogi hiánya idézte elő a vacuum iurist, hanem az a körülmény, hogy a rex legitimus a magyar jogrendszerben 1918-ban és 1919-ben beállott szakadás következtében alkotmánvszerű jogkörének gyakorlásában, külső erőszak befolyása alatt, akadályozva volt, az alkotmány pedig helyettesítésére megfelelő és alkalmazható jogi normákkal nem rendelkezett. Itt tehát a nemzeti jogrendszernek a legfőbb normaalkotó szerveket megjelölő alapnormájában állott elő a vacuum azáltal, hogy e szervek eoyike, a kitály, a helyét el nem foglalhatta, jogkörét nem gyakorolhatta. És hasonlóképpen a főkegyúri jog gvakorlásában előállott vacuum iuris sem a rex legitimus jogi vagy jogreális hiányának a következménye. Ez a vacuum iuris azért állott elő, mert e jog gyakorlására alkotmányszerűleg hivatott egyik legfőbb normaalkotó szerv, a király, a helyét el nem foglalhatta, e jogkört nem gyakorolhatja s a nemzeti jogrendszerben nincs oly jogszabály, amely e jogkörnek más által vagy másképpen való gyakorlása felöl intézkednék. Nem lehet vitás viszont természetesen, hogy a legfőbb normaalkotó szerv jogi hiánya is előidézheti a vacuum iurist. Ez azonban a főkegyúri jog esetében csak akkor állott volna elő, ha a magyar királyság, mint ilyen, valóban megszűnt volna, az államforma megváltozott volna s ebben az esetben e most már csakugyan a nemzetre visszaszálló jog ») tr. o. 26—27. L ") U. o. 21—2.2. I. ós Jcllinek AUgemeine Staatslehre, Berlin, 1922. 358. 1. 3. jegyzet, gyakorlása felől a nemzeti jogrendszernek e vacuum iurisban keletkező új alapnormája sem rendelkezett volna. Mivel azonban mindez mindezideig meg nem történt, a rex legitimus a magyar alkotmány eleven, létező szerve maradt s fennáll egyidejűleg a főkegyúri jog gyakorlásában a vacuum iuris is. Nem változtat e kérdés megítélésén lényegileg az 1921. évi XLVII. t. c. trónfosztó rendelkezésének esetleges különböző értelmezése sem, mert ennek a törvénynek a szemszögéből nézve a főkegyúri jog gyakorlásában előállott vacuum iurist, legfeljebb a rex eoronatus megjelölés lehet a rex legitimusnál helyesebb és indokoltabb. Szontaghnak e félreértett vacuum iuris problémával kapcsolatos azon érvelését tehát, amely szerint éles határvonalat von — bárha e határvonal ebből a szempontból tökéletesen irreleváns — a normaalkotó szerv tényleges és jogi hiánya között, valószínűleg az a téves nézőpont fakasztotta ki, hogy egyrészt a rex legitimust, másrészt a még nem törvényes királyt (tehát a rex haereditariust v. a rex elpctiistl. illetve ezeknek a szerveknek a hiányát vetítette fel maga elé s ezeknek az összehasonlítása alanián állította fel a ténybeli és iogi hiányosság között e határvonalat. És ez a nézőpont valóban igen könnyen megtévesztő képet tár elénk és alkalmasnak látszik e határvonal szigorú megvonására is. Mert, ha nincs például törvényes, koronás király, de van már örökös vagy választott, aki nincs még megkoronázva, a törvényes vagy koronás király valóban csupán tényleges hiánya állapítható meg s e hiány vacuum iurist még nem jelent. Az örökös vagy választott király tehát nem gyakorolhatja" a főkegyúri jogot, nem adományozhat nemességet, nem szentesíthet törvényeket etc, más se gyakorolhatja e jogokat természetesen, de e hézag azért még mindig nem jelent valóságos joghézagot, vacuum iurist, mert ott áll mögötte az alkotmány élő, tiltó jogszabálya, amely a király fizikai személyétől, mindaddig, amíg megkoronázva nincs, elvonja e jogokat, következésképpen tehát úgy intézkedik, hogy a főkegyúri jog, a nemesség adományozásának a joga és a törvényszentesítési jog, ect. mindaddig nem gyakorolható. A rex legitimusnak, mint jogilag létező szervnek ily tényleges hiánya esetén tehát nincs vacuum iuris, az kétségtelen. Mindebből azonban még korántsem következik, hogy a rex legitimusnak csupán tényleges hiánya esetén vacuum iuris egyáltalán ne állhasson elő, de az se viszont, hogy ha nem csak koronás, hanem örökös vagy választott király sincs, az egyben a koronás vagy törvényes király, mint államfői szerv, jogi vagy „jogreális" hiányát is jelentené. Példaképpen az első esetre, a vacuum iuris közölt meghatározása alapján is felhozható, hogy vacuum iuris állhat elő, ha a király megkoronáztatását forradalom vagy külerőszak akadályozza meg vagy ha maga a megkoronázott király tagadja meg egyszerűen államfői jogkörének gyakorlását, annélkül azonban, hogy trónjáról lemondana. A második esetre pedig épp a szabadkirályválasztás álláspontjáról hozható fel példaként az a helyzet és időszak, amidőn a király halála után az új királyt még nem választották meg. Az államfői, királyi szerv tényleges hiánya ebben az esetben kétségtelen, de vitatható-e vájjon valóban e szerv jogi hiánya is? Hiszen az esetleg azonnal bekövetkező választás és azt követő koronázás épp ennek a jogilag