Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 7-8. szám - Vitás közjogi kérdések. Válasz Szonthag Vilmos dr. "Adalékok a magyar főkegyúri jog kérdéséhez és a jogfolytonosság problémájához" című cikkére

(47) MISKOLCI JOGASZÉLET 3 Nem más ez, mint a törvényhozás jogkörének a végrehajtó hatalom körébe való részleges átutalása, amellyel szemben alkotmányjogi aggályokon kívül más, a dolgok lényegének mélyébe nyúló súlyos következmények is járnak. És ha azt kérdezzük, hogy a jogszabályalkotásnak szokatlan tormája és a jogszabályok területén való túltermelés mire vezethető vissza, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez is csak a nagy háborúnak következménye, mert mindaz, ami eddig történt, ebben a mérhetetlen szerencsétlenségben találja meg végső okát, gyökerét és magyarázatát. A háború zavarta meg a lelkek egyensúlyát, ez idézte lel a gazdasági bajok végtelen sorozatát és végeredményben a társadalmi, állami és nemzetközi jogrendnek teljes felborulását. Lelki egyensúlyozottság nélkül pedig nincs tökéletes jogszabály és ezért van az, hogy míg a boldog béke időszakában, mikor csak lépésről-lépésre haladtunk előre, egy-egy törvény vagy rendelet a hosszantartó bölcs megfontolásnak és lelkiismeretes mérlegelésnek az emberi lehetőségek korlátai között szinte tökéletes megnyilvánulása volt, addig ma, amidőn az idő sürget, a nemzeti jog felfogás gyakran figyelmen kívül marad és ebből származnak a gyors, gyakran elhamarkodott és elhibázott elhatározások, a fantasztikus rögtönzések és a váratlan meglepetések. Ha ezeket a kérdéseket csak felszínesen nézzük, úgy minden okunk megvan a csüggedésre, de ha a jogász lelkiismeretességével vizsgáljuk az eseményeket, akkor csak arra a meggyőződésre juthatunk, hogy az évezredek hagyományaiban kikristályosodott klasszikus jog nem szervezetében és örök hivatásában van megtámadva, hanem csupán functionalis zavarokban szenved. Ezzel szemben pedig nekünk jogászoknak az a kötelességünk, hogy a zavarok megszüntetésére mindent elkövessünk és a jogot, az emberiség egyik legnagyobb eszményét, örök hivatásának magaslatára és tekintélyének régi fényébe ismét visszaállítsuk. Mit kell tehát tennünk? A nemzetközi jognak functionalis zavara abban kulminál, hogy a nemzetek társaságában nincs meg többé az emberi igazság eszménye, a nemzetek egyenlősége. Ki kell mélyítenünk tehát az erkölcsi fölényt, mert ez az egyetlen eszköz arra, hogy régi positiónkat visszaszerezzük, hogy a vesztett háború következményeit magunktól elhárítsuk és ha ehhez lemondás, önmegtagadás, a nemzet erejének végsőkig való fokozása, avagy talán a szenvedések további sorozata szükséges, nem kételkedünk abban, hogy a magyar nemzet ezeknek a kívánalmaknak is képes lesz megfelelni. Részünkről ehhez nem kell egyéb, mint a nemzet egységes érzése és akarata, tehát az, hogy amidőn az ország sorsáról van szó, akkor minden viszály, minden külön érdek megszűnjék, minden világnézeti szempont súlytalanná váljék, mert a nagy cél elérését egyedül csak a nemzeti erők egyesítése biztosíthatja. A büntetőjog terén előrehaladást csak a társadalmi, erkölcsi és gazdasági viszonyok kedvezőbb alakulásától várhatunk. Az elmúlt századok bírája bosszúálló volt, a mi korszakunk már javítani szeretne, a jövő jogalkotása pedig majd megelőzni akarja a bűnt és így óhajtja a társa dalmát azzal szemben megvédeni. A megelőzés egyetlen eszköze azonban csak a nevelés, az erkölcs ápolása és az új gazdasági rend megteremtése lehet. A nyomort és műveletlenséget kell tehát leküzdeni, tanítással, neveléssel és a gazdasági rend céltudatos és korszerű kiépítésével. A magánjogban pedig és minden vonatkozásban, ahol az egyén jogáról van szó, térjünk vissza minden politikai es világnézeti szempont íélretételével a régi Klasszikusokhoz, szakítsunk az ötletszerű jogalkotással, vessünk véget a kilengéseknek és a mai átmeneti állapotból vezessük vissza a nemzetet a régi traclitiokhoz. A jog nem öncél, hanem csak eszköz az állampolgárok boldogulására és éppen ebben van a jogeszmének legmagasabb emberi hivatása. Ezt a hivatását azonban eszményi tökéletességgel csak akkor töltheti be, ha a nemzet közfelfogásából ered és a jogalkotásban, a jogalkalmazásban es a jog érvényesülésében egyaránt a nemzeti akarat tekintélyére támaszkodhatik. Hogy ezt az Ideált elérhessük, ahhoz mindnyájunkban egységes, emelkedett szellemnek kell kialakutni, ehhez pedig nem szükséges más, mint a közérdek önzetlen szolgálata, a nemzet minden tényezőjének összefogása, minden állampolgárral szemben az egyenlő elbánás, a tehetség, becsület és jellem egyenlő és kizárólagos érvényesülése, a lelkeknek a jelszavaktól való felszabadítása, végül pedig a kritika jogának és a sajtó szabadságának biztosítása. Ha mindez önzetlenséggel, áldozatkészséggel s a köz szeretetével párosul, akkor a nemzet akaratára támaszkodó jogszabály tekintélye ismét visszaáll, megjelenési formájában az alkotmánynak, tartalmában pedig a nemzeti közfelfogásnak ismét meg fog felelni, akkor az ország ismét szép, nagy és boldog lesz és akkor megvalósul Pollák Illés álma, a rideg jog helyett a jognak igazsága'és méltányossága! Gerlóczy Endre dr. Vitás közjogi kérdések*) Válasz Szonthag Vilmos dr. „Adalékok a magyar főkegyúri jog kérdéséhez és a jogfolytonosság problémájához" című cikkére. A tudományos irodalmi vitának értelme s ennek következtében jogosult helye is csak akkor lehet, ha a tudomány valamely — kisebb vagy nagyobb — de nyitott kérdése körül fakad ki s érveit valamely közpopnti probléma vagy problémák körül úgy tudja csoportosítani, hogy ne csak a vita álljon a l'art pour Tart köntösében, hanem maga a vitás probléma is megtisztúltan és teljes egészében az olvasó előtt. Hibásnak tartom tehát s a tudományos szempontok nézőszögéből igen csekély értékűnek a tudományos irodalmi vitát, ha az az egyes részletkérdések területére, itt-ott csak kiragadott mondatok vagy szavak, olykor csupán önigazolás céljából való terjedelmes megvilágításával, szinte mozaikszerűen szertehull. De éppen oly hibás és a tudomány szempontjából haszonnélküli a vita akkor is, ha nem csupán a rendelkezésre álló vitaanyaggal, a mondatokban és szavakban megrögzített gondolatokkal száll szembe, hanem e gondolatok mögé önkényesen elhelyezett további gondolatsorokkal is. De strigis, quae non sunt, vitatkozni bizonyára nem nagyon érdemes. *) A szerző ós a bíráló véleményének a közrebocsátása után a főkegyúri jog kérdéséről lapunk hasábjain folyó tudoirAnyos vitát jelen számunkban befejezettnek tekintjük és bezárjuk. (Szerkeszti.)