Miskolci jogászélet, 1930 (6. évfolyam 5, 6, 7-8, 9-10. szám)
1930 / 9-10. szám
(137) MISKOLCI ünnepelt magister meleg szavaikkal mondott köszönetet a megemlékezésért és vendégül látta, 'házában a bajtársakat. A Miskolci Joghallgatók Testületének hírei. Tisztújítás «• Miskolci Joghallgatók Testületében. Szokatlanul nagy érdeklődés mellett folyt le a Miskolci Joghallgatók Testületében az október hó 3-án délután tartott tisztújító közgyűlés. A közgyűlés, melyet Végh László szünidei elnök nyitott meg a Nemzeti Hiszekegy elmondásával, hitelesítette az évzáró közgyűlés jegyzökönyvét, megadta a mult évi pénztárosnak, ellenőrnek, szám- és könyvtárvizsgáló bizottságnak a felmentvényt. Ezután következett a jogászelnökválasztás az 1930—31. tanévre, mely tisztségre a közgyűlés egyhangúlag Végh László 111. éves joghallgatót választotta > meg. A megválasztott elnök, megköszönte a Testületnek immár harmadízben megnyilvánuló bizalmát, rövid programmbeszsdben vázolta célját, melyet ebben a tanévben megvalósítani szándékozik. Hangoztatta az ifjúság minden rétege együttműködésének fontosságát és megígérte, hogy ezt a zavartalan együttműködést biztosítja. Ezután következett a tisztikar választása. Alelnök: Kovács Tibor, kulturális alelnök: Zongor Zoltán, titkár: Jakab Ferenc, jegyző: Bartha László, pénztáros: Dérer Lajos, ellenőr: Mohácsy Tibor, háznagy : Erdősi József, laptáros: Lassan János, szám- és könyvtárvizsgáló bizottság elnöke: Román Zoltán, tagjai: Jablonovszky Ferenc és Balpataky Imre, könyvtárosok: Boschánszky Lajos és Gyuriss Jenő. Az intéző bizottság tagjai: Az első évfolyamról: Gombár Pál, Győrfi Gyula, Kriston László. Póttagok: Máthé Ferenc, Fáy Antal. A második évfolyamról: Benőcs Zsigmond, Hamzsa Béla, Várady Dénes. Póttagok: Potoezky Kálmán, Lippóezy Ákos. A harmadik évfolyamról: Diviánszky László, Jablonovszky Ferenc, Jászay Jenő. Póttagok: Terray István, Greutter István. A negyedik évfolyamról: Kriston Pál, Sáfrán László, Morvay Iván. Póttagok: Csorba István, Margitay Ferenc. Becsületbíróság elnöke: Alexy Ernő, alelnöke: Román Zoltán, ügyész: Fábián Kálmán, alügyész: Nagy Zoltán, titkár: Potoezky Kálmán, II. titkár: Lippóezy Ákos. A Miskolci Joghallgatók Testületének ismerkedési vacsorája. Rendkívüli nagy érdeklődés msllett tartotta meg a Miskolci Joghallgatók Testülete ismerkedési vacsoráját október 16-án a Lefler-féle étteremben. Megjelentek azon a tanári karból Bruckner Győző dr. dékán, Sztehlo Zoltán dr. és Szontagh Vilmos dr. jogakadémiai tanárok. A jogászelnök pohárköszöntőjében az idősebb és a mai generáció közötti különféle ellentétekről beszélt, kiemelte a fehér asztal melletti baráti összejövetelek jelentőségét. Bruckner Győző dr. dékán felelevenítette beszédében-a németországi főiskolások középkori gólya-avatásait. Óva intette az ifjúságot a szélsőséges irányzatok követésétől. Balogh Rudolf I. é. joghallgató a „gólyák" neveljen beszélt. A reformáció emlékünnepe. Nagyszámú érdeklődő jelenlétében az ev. egyházközség Hunyadi-utcai tanácstermében a következő műsorral tartotta meg ez évi reformációs emlékünnepét a Miskolci Joghallgatók Testülete : JOGÁSZÉLET Í7 1. Erős várunk nékünk az Isten, közének. 2. Imát mondott Duszák La jos ev. lelkész. 3. Bodnár Ferenc: A reformáció emlékünnepén. Szavalta: Balogh Rudolf joghallgató. 4. Énekelt az ev. Tanítóképző énekkara. 5. Enrléfcbeszédet mondott. Zoingor Zoltán kulturális alelnök. 6. Hándel: Largo. Előadta az ev. Tanítóképző zenekara. 7. Zongor Zoltán: A szent mozaik. Előadta a szerző. 8. Himnusz. Halottak napja. Testületileg vonultaik ki a jogászok ez évben is elhunyt bajtársaik sírjához. Kosztolányi Zoltán sírjánál Balogh Rudolf és Penyigey-Manezur Lajos sírjánál Nyíry Dénes joghallgatók mondottak rövid megemlékezést, majd a sírokon elhelyezték a Testület fehérszalagos koszorúit, melyeken ,.Kegyelettel — a Miskolci Joghallgatók Testülete" felírás állott. Csengey-emlékünnepély. Novomiber 1-én az elhunyt költő özvegye, a tanári kar, a testületileg kivonult jogászifjúság és nagyszámú érdeklődő közönség előtt folyt le a Miskolci Joghallgatók Testülete Csengey-emlákünnepélye. A Nemzeti Hiszekegy eléneklése után Dvortsák Zoltán joghallgató nagyhatású alkalmi költeményt szavalt. Kovács Tibor testületi alelnök gondolatokban gazdagbeszédben emlékezett meg a Testület elhunyt nagynevű Diszelnökérol. Végh elnök nemzeti színű szallaggal díszített babérkoszorút helyezett a sírra, majd a Ballag már a vén diák eléneklésével véget ért a lobogó temetői gyertyák fényénél megrendezett megható emlékünnepély. A Miskolci Joghallgatók Testülete meghívására Eckhardt Tibor, a kiváló politikus, november hő 23-án, vasárnap előadást tartott Magyarország külpolitikai helyzete címen. A Magyar Protestáns Diákszövetségnek október 26-án Budiapesten tartott, közgyűlésén !a Miskolci Joghallgatók Testületét az elnök és kulturális alelnök képviselte. A Pécsett tartott Országos Lutherszövetségi konferencián, okt. 29-én a Testületet Kovács Tibor alelnök, Jakab Ferenc titkár, Gryuris Jenő és Máthé Ferenc joghallgatókból álló küldöttség képviselte. A Joghallgatók Testületének házi sakk- és bridgeversenye. November 17-én, délutá>n 6 órai kezdettel rendezte meg házi sakk- és bridgeversenyét a Jogásztestület. Az első három (I—III.) helyezett versenyző díjaztak mindkét versenynél. Nevezési zárlat hétfőn déli 12 óra volt. A verseny technikai lebonyolítását, Zongor Zoltán kulturális alelnök vezetése alatt öt tagú bizottság intézte. I-ső lett Benőcs Zsigmond, II. Glück Pál, III. Gyuris Jenő. Rádió a testületi helyiségben. Az intéz/) bizottság az elnökség előterjesztésére rádiókészülék bevezetését határozta el. Az általános lelkesedéssel fogadott Standard készülék, ízléses szekrényben elhelyezve már működik. A testületi élet fellendülése a rádió bevezetése óta szemmellátható. A Miskolci Jogászélet Könyvtárában legújabban megjelent művek: 33. Beszámoló a miskolci joghallgatók büntetőjogi tanulmányútjáról. Irta: Sehwartz Béla, Miskolc, 1928. 13. 1. 34. A kor kriminalaetiologiai jelentősége a bevándorlás szempontjából. Irta: Hacker Ervin dr., Miskolc, 10. 1. 35. A római kúria. Irta: Majoros István. Zoltán dr., Miskolc, 32. 1. 36. A nemzetiségi jogvédelem statisztikai jelentősége a kisebbségi jogvédelem Bzámára. Irta: vitéz Nagv Iván dr., Miskolc, 1928. 26. 1. 37. Jegyzöképzés és a jogakadémiák. Irta: vitéz Nagy Iván dr. Miskolc, 1928. 9. 1.