Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 2. szám - Kritikai megjegyzések a magánjogi törvénykönyvünk javaslatára 2. [r.]

MISKOLCI JOGÁSZÉLET 7 lelősségi elvet fogadja cl. Előbbiek csoportjába tartoznak a 0. (1314., 1315. §), P. LR. (53—64. §-ok), S. (1903. §), Or. (687), Sv. (62. §), J. (715. §), N. (831. §) és a B. L. (1384. §); mig a második kategóriába: az 01. (1153. §), az angol-amerikai jogrendszerek és a németalföldi jogéletek tartoznak. Amennyire nem helyes a kártéritéstanába a restitutio elve helyett a retorzió elvét és gondolatát belevinni, anynyira meggyőzök Ungernek a causál felelősségi elv mellett felhozott indokai. Anélkül, hoigy a kérdés mélyébe kivánnék hatolni, legyen szabad utalnom az Ungernek, a nagy osztrák magánjogásznak a vétkességtől' függetlenített álláspont mellett felhozott következő érveire: 1. a munkaadó fogadja fel a segédet, és pedig azért, hogy az általa fel- és elvállalt munkát elvégezze. Ő tehát a választást saját maigáért és saját ügyében teszi, tehát saját érdeke, hogy megfelelőre essék a választássá. Ha választásában egy balfogást tösz, ezt csupán csak saját magának róhat ja fel; 2. ha ia segéd által szerzett előny a megbízóé, ugy a segéd vétkes magatartása is csak neki eshetik a hátrányára. Vagyis aki saját érdekében alkalmazza a segédet, saját veszélyére is alkalmazza; 3. az II. T. szöveg (1789. §.) mely a C. álláspontját fogadta el, még egy szintén, nagyon megkapó és az egyedül helyes szociális álláspontot kifejező indokkal toldta meg Unger fenti indokait: „a vétkességi felfogás esetén a gazdag a szegény fölött, a nagyiparos a kisiparossal szemben mindig előnyben lenne, mert a szegény — aki ügyeit maga. látja el —, a kisiparos, aki az elvállalt munkát személyesen végzi, felelni kénytelen minden kárért, melyet ügyei ellátásánál, vagy az elvállalt munkája végzése közben harmadik személynek okoiz, ellenben a gazdag, aki ügyeit alkalmazottjai által láttatja el, a nagyiparos, aki emberei által végezteti a munkát, az ügyek ellátásánál, a felvállalt munka teljesítésénél előfordult károsításokért felelősségre csak már a J. által nagyon is körülbástyázott és szűkre szabott határok között volna vonható. És ma különösen, amikor a nagytőkében, a trösztökben olyan, kevés a szociális érzés, amikor a békében el sem képzelhető horribilis százalékra dolgozik a nagykereskedelem, ezeket a köröket és közületeket a gyengébbel szemben ilyen fokozott védelemben részesíteni, magam részéről indokoltnak nem tartom. Én ebben a kérdésben csak az I. és II. T.-ek által elfogadott a J.-al ellenkező felfogást tudnám, magamévá tenni, mint egyetlen helyes elvi álláspontot. Hogy a. birói gyakorlait is kezd már rést ütni a '84. T. H.^ban kifejezésre jutott elvi állásponton, utalok a C. VI. 9422/926. sz. a. kúriai határozatra. # Helyesnek vélem azonban az 1722. §, II. bek. a többek által közösen elkövetett jogellenes magatartásokból származó kártételekre alkalmazást találó egyetemlegességi felelősség elve alól a rendkívüli tömegizgalmak idején és azok hatása alatt elkövetett károsításokra nézve kivételt tevő rendelkezését, a bíróság részére megadott latitude feltétele mellett, és nem ugy, amint kivételt nem tűrő általános szabályként az elv egy-két kúriai Ítéletben kifejezésre jutott. I V* Az örökjog-nak is ugyanazok a vezető princípiumai, amelyek, vezéreszméi a mai örökjogi szabályainknak, csupán az egyes örökjogi intézményeknél van inkább a részletekben és csak elvétve a lényegben is eltérés. * Az öröklésre való képtelenség mellett ott látjuk az öröklésre való érdemet!enséget „méltatlanság" neve alatt szabályozva. Uj rendelkezést csak az 1770. §, 5. pontjának azon rendelkezése képez, mely az örökhagyó élete és a vógrcndelkczési szabadsága ellen elkövetett cselekmények mellett, oly személy élete ellen való törést is méltatlansági oknak fogadja el, aki az öröklésben a tettest megelőzi és akinek halálától az ő öröklése függött. # A törvényes öröklés rendjében uj rendelkezését képeznek az 1781. §, II. bek. és az 1794. §, II. és III. bekezdéseinek azon rendelkezései, melyek szerint az örökhagyó házastársától örökölt vagyonban az államkincstárt megelőző törvényes öröklési joggal birnak a házastársnak a rokonai a nagy szülékig bezárólag, atyjának hagyatékában pedig szintén az államkincstárt megelőzőleg az atyának általa elismert h. k. v.-ból született gyermeke. Ugyancsak a törvényes öröklés rendjében megemlitésre méltó a J.-nak a. megelőzd szövegekkel szemben a mai joghoz visszatérő az az elvi álláspontja, hogy a szerzeményi vagyonban a. felmenői parentelákban a vagyonvisszaszállása végtelen és az ági vagyonok visszaszállása is az első szerzőig történik és nem, miként az előző javaslatokban csak a 3-ik, illetve 2-ik felmenő parenteláig és az.utóbbi visszaszállása is csak 32 éven belül. Nóvumot képez az ági öröklés rendjében az 1807. §-nak azon rendelkezése, mely szerint nem képezik az ági öröklésnek a tárgyát a közös háztartás felszereléséhez tartozó ingóságok: a családi arany- és ,ezüstnemüek és egyéb drágaságok, valamint az ági jellegű ingatlanok tartozékainak a kivételével. Továbbá, azonban csak látszólagos nóvumot képez az ági öröklés rendjében az 1808. §-nak az a rendelkezése, mely szerint a természetben meglévő ági javak :— amenynyiben azok értéké iaz „ági öröklés tárgyát" képező értékét jelentékenyen meg nem haladja és a jogosult a többletet egyidejűleg kipótolni kész, csak ez esetben igényelhető természetben, ellenben ha az „ági öröklés tárgyátu képező érték és a természetben meglévő ági vagyon értéke közötti különbség jelentékeny, ebben az esetben; az ági örökös kielégítését már csak pénzben igényelheti. Nézetem, szerint azért csak látszólagos uj rendelkezéssel állunk szemben, mert a J. is az ipso iure öröklési elvet fogadja el s eszerint tehát bármikor is fogadja el a jogosult az örökséget, bármikor is veszi azt birtokába, az ági örökség az 1884. §-a szerint a delatio időpontja, szerinti értékben illeti meg az ági örököst, tehát differencia az u. n. ági öröklési érték és az ági vagyon értéke között nem lesz. Ha pedig a delatio bekövetkezte előtti időben eszközölt befektetések folytán áll elő a differencia, erre az esetre a mai jognak is megvan a maga szabálya, amelytől nem térhet el majd a J. nyomán kifejlődött joggyakorlat sem. # Tehát a J.-nak az 1808. §-a nem mond ki uj jogtételt s csak a nem helyes szövegezése szüli azt a látszatot, mintha általános jogtétel az ági örökösnek örökrészére nézve pénzben való kielégítése volna és kivétel a természetbeni, pedig éppen fordítva áll a dolog, mert szabály valójában a természetbeni kielégítés s kivétel a pénzbeli. Az örökjogi intézmények közül talán a legtöbb változtatást szenvedett az eddig is a legjobban beváló özvegyi jog intézménye és nem mondható, hogy ezek a változtatások nem volnának szerencsések. Az első változtatás az. hogy a megszorított özvegyi jog is rendszerint természetben jár az özvegynek, amit az 1814. § szabálya ekként