Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)
1929 / 6. szám - A Werböczy B. E. jelentése az 1928-29. tanévről
20 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (88) ifjúság szintén hatalmas számmal vett részt a túrán. Ezen kiránduláson, — mely élénken bizonyította az Egyesület turisztika-terjesztő és fejlesztő síkereit, — meghívott vendégek is szép számmal vettek részt. Ezen kiránduláson tartotta meg az Egyesület évi rendes vándorközgyülését, illetve tisztujitását is. 2. Si-sport. Az elmúlt tél hosszúsága, kemény hidege és kedvező hóviszonyai jó alkalmat szolgáltattak a sí-sportnak a megkezdett utakon való továbbfejlődésére. Minden vasárnap és ünnepnapon felkeresték a Bükköt a síelők, sőt a Bábonyi bérc dombjain naponta gyakorolták magukat a síelésben. Az eredményes sí-sporthoz hozzájárult az is, hogy az Egyesület ujabb két pár si-t szerzett be és ezáltal lehetővé tette, hogy minél többen vegyenek részt túrákon; többen szereztek ez évben a tagok közül saját maguk is si-ket, ugy, hogy mindig népes csoportok tudtak együtt indu'ni túrákra. A túrák közül kiemelendő a Jávorkút—Kismező, Lustavölgy—Lillafüred-i szép tura, valamint a Bagolyhegy—Oroszkut-i útvonalon rendezett több si-kirándulás. 3. Társadalmi és kulturális mozgalom. Az Egyesület a mult év folyamán az összes miskolci turista egyesületek nevében kérvényt nyújtott be a m. kir. földmivelésügyi, valamint a népjóléti Minisztériumhoz a miniszteri rendelettel elzárt turista-utak megnyitása érdekében és ennek eredményeképen 8 és 9. számú turista utak újból meg is nyittattak. A Bükk most készülő térképével kapcsolatban a felmérések után az Egyesület megtette a maga észrevételeit kiküldöttje utján a térkép-vázlatra, melyeket hivatalosan is figyelembe vettek. A turisták egyes kirándulásaik alkalmával ismereteiket is bővítették, amennyiben Bruckner GyözÖ dr. az Egyesület elnöke, ha arra alkalom nyílt, az egyes helyeken művelődéstörténelmi és történelmi ad hoc kollégiumokat tartott. Az Egyesület a többi turistaegyesületekkel is fenntartotta a kapcsolatot és közösen lépett fel azokkal, valahányszor turistaérdekek támogatásáról volt szó. 4. Sport. Továbbra is előmozdította Egyesületünk a sport fejlesztését és müvelését is, amennyiben még az elmúlt évben szerzett sportfelszerelést a tagok rendelkezésére bocsátotta és ezzel lehetővé tette a rendszeres tréninget, aminek beszédes bizonyítéka az egri jogi-főiskolai verseny, hol a" miskolciak vitték el a pontszám szerinti elsőséget. (1928. VI. 18.) 5. Személyi változások, tisztújítás. Évközben távozott el az Egyesület köréből Surányi-Ünger Tivadar dr. egyetemi m. tanár, jogakad. ny. r. tanár, a Miskolci Jogász Turista Egyesület alelnöke, kit a szegedi tudományegyetem tanárává nevezett ki a Kormányzó Ur Ö Főméltósága. Nagy veszteséget jelentett távozása, mert egy igazi, tevékeny turistát vesztett el benne az Egyesület, ki mindig nagy készséggel vezette a turistákat, sőt oktatta is a síelésben. Érdemeit elismerésül az Egyesület közgyűlési határozattal jegyzőkönyvbe venni és a jegyzőkönyvi kivonatot neki megküldeni rendelte. Ez évben hunyt el fiatalon az Egyesület számvizsgáló bizottságának tagja is : Gittler István dr. A tisztújító közgyűlését május hó 12-én tartotta meg az Egyesület vándorgyűlés keretében, mikor is a jelentések tudomásulvétele és elfogadása után a lelépő tisztikarnak a közgyűlés a felmentvényt megadta. Ez alkalomból távozó elnökének Bruckner Győző dr. jogakadémiai dékánnak jegyzőkönyvi köszönetet szavazott meg egyhangú lelkesedéssel azérr, hogy ezen életképes egyesületet életre hivta és elfoglaltságai mellett is annyi jóakarattal és agilitással vezette. Elnökül az Egyesület Szontagh Vilmos dr. jogakadémiai tanárt választotta meg egyhangú lelkesedéssel s melléje a következő tisztikart jelölte az Egyesület bizalma. Alelnök: Radda Gyula dr. ügyvédjelölt. Ügyvezető alelnök: Urbán János III. é. jh. Titkár: Boschánszky Lajos II. é. jh. Pénztárnok: Danhauser István III. jh. Jegyző: Sáfrán László II. jh. Szertáros: Székely Árpád II. jh. Ellenőr: Rusznyák Gyula II. jh. A választmány tagjai: 1. Rendes tagok. Hacker Ervin dr., Sztehlo Zoltán dr., Tornán Kálmán dr., Visegrády Gyula dr., Csorba Zoltán, Vámos Miklós, Sárkány Gyula, Polónyi István, Kovács Elemér, Zoltán György. 2. Póttagok : Jakab Ferenc, dr. Fehér Hadúr Lajos, Csorba István, Erdősi József. Joggal remélhető ezen jelentés alapján, hogy az Egyesület fejlődik, állandóan erősbödik és várható, hogy hivatását — a turisztika megkedveltetését és továbbfejlesztését — be fogja tudni tölteni. Bortnyik Lajos s. k. a Miskolci Jogász Turista Egyesület ügyvezető alelnöke. A Werbőczy B. E. jelentése az 1928-29. tanévről. A Werbőczy B. E. az 1928—29. tanévvel fennállásának negyedik évébe lépett. Negyedik éve dolgozik kitartással és ernyedetlen szorgalommal a Turul eszme diadalrajuttatásában. Ez az év is a komoly és eredményes munka jegyében telt el. Az 1928. nyarán végzett munkáról már beszámoltunk. E helyen csak annyit említek meg, hogy több bajtársunk résztvett a Turul Szövetség balatonalmádiban tartott nyári nagy táborozásán, hol mintaszerű kiképzést nyertek a céllövészetben és úszásban. A tisztikart még az 1927—28. tanévi nagygyűlés választotta meg a következő képen: Vezér Jakab Ferenc, alvezér Urbán János, nádor Vita Zoltán, főkincstáros Székely Zoltán, főállományvezető Székely Árpád, főiródeák Danhauser István, regős Boschánszky Lajos, udvarnagy Sáfrán László, kincstáros Csorba István, főlövészmester Visegrády Gyula dr., lövészmester Kálnay Emil. Változás csak a következőkben történt az év folyamán, főkincstáros lett Boschánszky Lajos és Regős Huszovszky Sándor. Az őszi hónapokban a céllövészetre és athlétikai kiképzésre fektettük a fősúlyt. Szeptember végén házi lövészversenyt rendeztünk, melyen Várallyay László nyerte el az első helyet, igen szép eredménnyel. Október hó 7-én résztvettünk a jogakadémiák közötti egri athlétikai versenyen, hol főleg a Werbőczy bajtársak szerezték meg a miskolci jogászok értékes győzelmét. November 18-án a miskolci bajtársak teljes számmal jelentek meg a Miskolci Joghallgatók Testülete