Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 5. szám - A magyar alkotmányról

10 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (62) AH ősi nemzetgyűlésnek megfelelő hatásköri utód-intézményt azonban — természetesen — hiába béresünk. A királysággá, állammá szerveződött maf gyar nemzet közületi, közjogi berendezkedése szükségképen átalakult. Az egyetemes nemzeti akaratnak a közületi, élet irányításában való érvényesülése közvetetté lesz, az alaposabb szervezettségű állami lét folytán a régen világosan látható kapocs: nemzeti akarat kijelentett akarat — ténylegesen érvényesülő akarat között elmosódottabbá — sokszor megszakadtá — válik. A szabad magyarok gyülekezete most nem törvényhozó testület (ilyen a király, királyi tanács), hanem válságos időben, országos fontosságú kérdésekben határozathozatalra és azonnali cselekvésre egybesereglett gyűlés, minden határozott szervezet és hatáskör nélkül; az országos törvénynapokon — amelyek eleinte kizárólag igazságszolgáltatási célzatuak voltak s csak később váltak határozó tényezőként szereplő országgyűlésekké — a királynak szerepe domborodik ki, az ő méltóságán cselekvésén fekszik a suly. , Az országgyűlések törvényhozási tevékenysége az Árpádkor végén alakul ki.18) „A királyi tanács az országos gyülekezeteken résztvevő szabad nemzettagokkal (nemesek) egyetemben alkotja a későbbi Árpád korban az országgyűlést".19) Mivel idővel (lásd fennebb) a királyságnak „a szabad nemzet saját „én„-jét látta és becsülte", természetes volt, hogy a királyi hatalom olykor-olykor előforduló elfajulásait, visszaéléseit tétlenül nem nézte, hanem egész súlyával fellépve akarata-szerinti állapotba zökkentette azt vissza (Arany bulla 1222.) Az erélytelen királyok gyenge — és visszaélésekkel telített — uralkodása alatt nagy hatalomra szert tett nagyobbbírtoku nemesség száma, befolyása, illetéktelen hatalma csak növekedett a tatár járás után alkalmazott honvédelmi intézkedések és a velük kapcsolatos nagy földbirtok-adományozások következtében, amelyeknek konzekvenciái (arisztokrácia, némi hübér-jelleggel) a királyság egységére és erejére bomlasztólag hatottak. A nemzet, a nép (nemesség) zöme (köznemesség), fennebb mondott törekvésétől hajtva akaratának az ország sorsának intézésébe nagyobb mértékben való érvényesítésére és biztosítására törekszik. (Az ország főbb tisztviselői — nádor, kancellár, országbíró, tárnokmester ~ a király és nemzet által közösen választassanak; a király a melléje rendelt nemesek tanácsát tartozzék meghallgatni stb. 1290 és 1298-í törvények). Az utolsó Árpádhází király elhalálozása után — a szabad királyválasztás joga a nemzetre vísszaszállván a választási harcok után amelyek közben, egységes erős nemzeti akarat hiányában, az államfői hatalom minden szilárdságot és állandóságot nélkülözően vándorolt kírályról-kírályra (VencelOttó 20) — Végre az Anjou Róbert Károlynak az ország Szent Koronájával (Szent István koronája) történő — egyébként harmadik — megkoronázását tekinti a nemzet a királyválasztás ügye elintézésének. E tényben már világosan domborodik ki a 18) Ferdinandy i- m. 432—433. 1. 19) Balogh Arthur: A magyar államjog alaptanai Bp. 1901. 176. 1. 20) Fraknói Vilmos: A magyar királyválasztások története. Bp. 1921. 25—35 1. nemzetnek a XIII. század óta érlelődő közjogi felfogása az ország Koronájáról és a királyi koronázás cselekményéről. Kezdetben a Korona és a koronázás kizárólag egyházi jelentőségű volt21) „A XII. század óta a koronázásnak a nemzet is királlyá avató erőt kezdett tulajdonítani".22) A XIII. századtól kezdve — a Szent Koronához fűződő közjogi felfogás csírájának bontakozása folytán — nagy alkotmányjogi jelentőséget kezd felvenni a Korona és a koronázás, Ugyanis a nemzetnek a királysággal történő egybeolvadása, a nemzet lelkében meggyökeresedése után az egységes nemzeti közszellem: a magyar államiságnak megtestesülését a Szent Koronában ta~ látta meg. „A királyi méltóság és hatalom már ugy tűnik fel, mint amely átruházás utján a nemzettől származik át a királlyá választott egvénre s a koronázással ruháztatík át".23) Éppen a Koronába helyezett erő, a koronának tulajdonított nagy jelentőség folytán a nemzet meg is kívánja, hogy az általa megválasztott király meg is koronáztassék, hogy ez által mintegy külsőleg ís reáruháztassék az az államhatalom, amely a nemzeti akaraton nyugvó választás ténye által már valójában átszállott. A nemzet az államhatalomban saját hatalmát látta és ezért az általa megválasztott és az államhatalmat képviselő Koronával megkoronázott, tehát átruházott hatalommal rendelkező királyától méltán megkívánta, hogy az a hatalommal, a hatalom voltaképení alanya: a nemzet javára, a nemzet szabadsága, jogai, az ország alkotmánya szerint éljen. Ezért kívánja meg — és pedig a későbbi fejlődés folyamán növekvő erővel és jelentőséggel — a királyi hitlevél kibocsátását (majd törvénybeíktatását) és a királyi eskü letételét. A Szent Koronához fűződő közjogi felfogás — amely később, a XIV. században éri el már teljes kifejlődését s amely az állami egység reprezentálásán kívül a királyt, a népet (nemességet, 1848-tól a rendi hovatartozásra való tekintet nélkül az állampolgárok összeségét) és az ország-területet a Szent Korona feje (caput), tagjai (membra) és teste (corpus) gyanánt fogja fel a magánjogi (hűbéri) jellegtől teljesen távol, szigorú közjogi egységí alapon — a királyság elején nem volt meg. Verbőczí, amikor Hármaskönyvében (I. r. 3. titulus) azt mondja, hogy: 6. §. „Miután pedig a magyarok a Szent Lélek kegyelmének ihletéből az igazság ismeretére . . . eljutottak és ezt t. í. Istvánt, önként királynak választották s meg ís koronázták: a nemesítésnek, s következésképen a birtok-adományozásnak . . . minden tehetsége s teljes hatalma ezen ország szent koronája fiatóságára — ín iurísdíctionem sacree Coronae Regní huíus —, következésképen fejedelmünkre és királyunkra, a községtől és község hatalmából az uralkodással és országlással együtt átruháztatott" — & per consequens in Príncípem, ac Regem nostru a communítate, & communítatis auctorítate simul cum ímperío, & regímíne translata est —24) „(Verbőczí István: Hármaskönyv. 21) Hajnik: Egyetemes Európai Jogtörténet. 42. 1. 22) Ferdinandy i. m. 371. 1. 23) Ferdinandy i m. 46. 1. u) I. r. 3. titulus.