Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 9. szám - A protestáns egyházak iskolafenntartási autonomjogát ért sérelem

4 MISKOLCI JOGÁSZÉLET Céljaik merőben ellentétesek! Az 1790—91 :XXVI. t.-c. 5. §-a megadja, a jogot az iskolák felállításához és fenntartásához, a rendeletek pedig kimutathatólag elvonják ennek anyagi lehetőségét. Az ellenmondás, az ellentét nyilvánvaló lévén, e megállápitás egymaga elegendő, hogy jogilag eldöntse a'kérdést. Az ellenmondás ugyanis törvény és rendelet között fenntartható nem lévén, a rendeletnek, mint a törvény után következő jogforrásnak deferálnia kell. Még csupán arra kivánunk kiterjeszkedni, hogy jogi megítélés tekintetében a két rendelet között érdemleges különbség van. Az államvizsga-bizottságok beszüntetését cszközlö rendelet ugyanis mindenekelőtt hatáskör hiánya, tehát objektív ismérv, a felvehető hallgatók számát megállapító rendelet viszont hatásköri elhajlás, a cél tekintetében való meg nem engedettség, tehát subjektiv ismérv miatt — mely az előbbinél csak másodsorban jöhet tekintetbe — mutatkozik egy közigazgatási bíróság által megsemmisítendőnek. Kétségtelen ugyanis, hogy a vizsgarend tekintetében csak királyi (államfői) rendelet intézkedhetik s viszont nem kétséges, hogy a létszámmegállapitás tekintetében a minisztert nem a törvényben kontemplált, ott megengedett cel,' hanem a jogakadémiák tekintetében vallott kulturprogrammja, azok megszüntetésére irányuló szándéka vezette. Eddigi okfejtésünk — mint megállapítható — arra irányult, hogy kimutassuk a miniszter kormányzati és törvényvégrehajtási tevékenységének a jogállamban elfogadott korlátait, — hogy meghúzzuk a határvonalat áz önkény és az alkotmányos hatalom gyakorlata között. Az elmondottakon kivül utalunk még magyar törvényhozásunk egyik ragyogó, az épen most tárgyalt dolgokat élénken megvilágító, a nemzet jogainak királyával, a végrehajtóhatalom mindenkor elismert birtokosával szemben, a félreértést kizáró módon szabályozó törvényhelyre, az 1790 :XTI. t.-c.-re, mely szerint „. . . C ' cutiva autem potestas, nonnisi in sensum legum, per regiam majestatem exercebitur". Ha pedig „in sensu legumu a protestáns 'felekezetek kétségbevonhatatlan joga mindennemű és rangú iskolák felállitása és fenntartása, az execuiiva potestasnak ott vannak a korlátai, ameddig azok ezt a jogot — ha kerülő uton is — nem konfiskálják. In fraudem legis jár cl hát a rendelet, ha úgy véli, hogy a létszám és a vizsgarend megállapításánál és ujabb szabályozásánál az iskolafenntartási jog tényleg lehető gyakorlására nem kell figyelemmel lennie. Ezt a mentalitást nem oszthatjuk. Véleményünk szerint az 1920. évi XXV. t.-c. örve alatt nem lehet az 1790—9l:XXVI. t.-c.-ben lefektetett jogosultságot, — annak gyakorlását lehetetleniteni. Mi elismerjük a miniszternek a létszámmegállapitási jogát, mi elismerjük, hogy az államfő az őt megillető felügyeleti joga alapján a vizsgálatok rendjét célirányosan szabályozza, — mi csak azt vitatjuk, hogy mind eme rendelkezéseknek megvannak a maguk áthághatatlan jogi korlátai. Az intézkedések eredményeképen a jogakadémiák életereje anyagi vonatkozásokban meg nem rendíthető, az életlehetőség szintjén alul nem csökkenthető. A felügyeleti jog nem gyakorolható ugy, hogy a felügyelet tárgya megsemmisüljön. Hiszen, ha nincsen a létszám és vizsgarend megállapításának ilyen értelemben jogi korlátja, ha az csak a miniszter kénye-kedvétől függ, akkor ne panaszoljuk a felvehető hallgatók létszámának 40-ben történt megállapítását s az államvizsga-bizottságok működésének megszüntetését, hiszen ugyanígy a miniszter a felvehető hallgatók számát 20-ban, esetleg 3-ban is megállapíthatta volna s megszüntethette volna az alapvizsga-bizottságokat is. És hol van akkor a garancia — kérdhetjük — hogy a legközelebb ezt meg nem teszi! így állván a dolgok, ha nem sikerül a minisztert már ezúttal a kifejtettek szerinti meggondolásra bírni, ugy — a jelek szerint — el lehetünk készülve arra, hogy legalább is mi protestánsok a jogakadémiáinkat, dacára annak, hogy fenntarthatását törvény biztosítja, anyagi eszközök hijján, ezt előidéző miniszteri rendeletek folytán leszünk kénytelenek beszüntetni. Erre pedig felfigyelhet az ország közvéleménye, mert hodie mihi — cras tibi! Ha így volna, — ha igy lehetne — akkor nincs jogbiztonság, akkor nincs jog- és nincs kultúrállam, — akkor itt azt tehet a végrehajtó hatalom, amit akar! — Akkor a törvények csak addig élnek, csak addig hatályosülnattiák, míg annak lehetőségét miniszteri rendelet nem vágja. Ez ellen azonban a leghatározottabban tiltakoznunk kell s nem hihetjük, hogy a magyar alkotmányra, a Corpus iurisra alapozott tiltakozásunk nem fog meghallgattatni. A törvényhozás világos rendelkezésére, felhatalmazására volna szükség tehát ahhoz, hogy a jogakadémia elsorvadását előidéző kormányrendeletek jogalappal kiadhatók legyenek. Mig ez meg nem történik, az ilyen kormányrendeletek csak a miniszter saját kezdeményező1 sébó'l eredőknek minősülnek olyan jog- és tárgykörben, mely alkotmányunk szerint, részint az államfői jogkörnek, részint pedig ,,ilyen értelemben" a törvényhozásnak van fenntartva s amelyben való rendeleti intézkedésre a miniszter nem s illetve „ilyen értelemben" nem jogosult. Ami pedig a törvénynek esetleges megváltoztatását illeti, — meggondolandó, hogy az 1868 :XXX. t.-c.-nek alaplörvényi minősítése az alapon, hogy meghozatala és esetleges megváltoztatása a rendestől eltérő módon, csak a társországok országgyűlésének hozzájárulásával történhetik, nem-e nyer szükségképen és következésképen alkalmazást az 1790—91 :XXVI. t.-c.-nél is, mely a protestáns és katholikus rendek közötti megegyezés eredményeképen jött létre,