Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 6-7-8. szám - A törvényhatóságok képviselete az országgyűlésen. Irta: Zsedényi Béla [Könyvismertetés]

(ÍOÍ) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 25 Fénykorában a vármegye volt a tulajdonképeni or­szág, benne folyt le az egész államélet. Igaz, hogy a tör­vényeket nem ő hozta, — de az országgyűlés alsóházát ö adta s követeit utasítással küldte az országgyűlésre. Amikor nemzetünk vezérférfiai ugy látták, hogy el­érkezett az ideje annak, hogy .a nyugati vezető kulturál­lamokban bevált demokratikus intézmények nálunk is válóra váljanak, a vármegyék és annak régi táblabirái ennek az áramlatnak a sokat emlegetett copf ellenére, pillanatig se szegültek ellene, ellenkezően a demokratikus eszmék és elméletek káprázatos fejlődési perspektívájától elragadtatva, önzetlen hazafias lelkesedéssel áldozták fel emez eszmék oltárán minden kiváltságukat. Az 1848-iki törvényhozás a vármegyék országgyűlé­si képviseletét megszüntette. Az alsóházból kiesett a vár­megye, a felsőházban pedig sohase volt képviselve. Érdekes jelensége a radikálisan demokrata 1848— 49-iki orszálggyülés működésének, hogy a főrendiház arisztokratikus szervezetét érintetlenül hagyta. Zsedényi könyve megismertet bennünket ennek az anakronizmus­nak az okaival. Teljes részletességgel ismerteti Zsedényi az 1885. és az 1926. évi országgyűlési vita anyagát. Érdekes és egyszersmind tanulságos ellentét mutatkozik a két or­szággyűlés felfogása közt. Mig az 1926. évben lefolyt parlamenti vita szinte egyértelműen azt a nézetet vallotta, hogy a felsőház kor­szerű átalakításának a legmegfelelőbb eszköze a válasz­tási rendszer alkalmazása, továbbá az, hogy a törvényha­tóságoknak be kell vonulniok a felsőházba : addig az 1885-i országgyűlés konzervatív elemei tüesköt-bogarat összehordva, mereven elzárkóztak mind a két eszme meg­valósítása elől s az újjászervezés abban merült ki, hogy cenzus alkalmazásával apasztották a főrendek számát és kinevezés utján uj elemekkel frissítették fel az elaggott­testet. Ma már tisztán látjuk, hogy a főrendiház 1885-i szervezést "ősén az udvar hatása alatt s annak szájaize szerint történt. Zsedényi alaposan megvizsgálja azt a kérdést, hogy a törvényhozó akarata átmeneti jellegűnek tekintetette-e a felsőház átalakítását., avagy maradandó alkotást ki­vánt-e ezzel a törvénnyel nyújtani? Nagyon helyes Zse­dényi ama megállapítása, hogy a felsőház átszervezésé­nek a müvét esak annak tisztázása után lehet helyesen bírálat alá venni, hogv a mü átmeneti, vagy pedig állan­dó jellegű alkotás-e? Vizsgálódásának eredménye az, hogy a felsőház átszervezését a törvényhozás igenis állandó al­kotásnak szánta. Amint azt már érintettem, Zsedényi könyve részle­tesen ismerteti az 1885-i parlamenti vita anyagát az 1921. és 1925. évi felsőházi javaslatot, a. törvényhatósá­gok felsőházi kérdésének irodalmát és a nemzetgyűlési vita anyagát. Nagyon értékes része Zsedényi könyvének a külföldi analógiának ismertetése. A külföldi példákkal való összehasonlítás azt mutatja, hogy felsőházunk ösz­szetétele konzervatív, de korántsem elmaradott. Zsedényi könyvének eddig ismertetett része lényegében a tárgy­ra vonatkozó adatok összegyűjtése és a tárgynak külön­böző szempontokból való megvilágítása. Annak a hatal­mas munkának, amit ez az összefoglalás jelent, a gyü­mölcseit könyvének VIII. fejezetében nyújtotta a szerző. A hatalmasan felépített alapon fölényes biztossággal vizsgálja a szerző a törvényhatóságok felsőházi képvise­letének alkotmánypolitikai jelentőségét. A könyv első része a szerző alaposságáról és nagy szakirodalmi ismere­téről tesz bizonyságot, mig annak nyolcadik fejezete az el­mélyedő, analizáló tudós értékes alkotása. Mély logikával vizsgálja a szerző a törvényhatóságok felsőházi képvise­letének politikai, közjogi és közigazgatási jelentőségét s arra az eredményre jut, hogy a törvényhalóságok felső­házi képviselete nemzeti szempontból előnyös, hátrányai nincsennek, a vármegyei intézménynek pedig kétségtele­nül az erősítésére szolgál. Zsedelényi könyvének e feje­zetében igen sok önálló, eredeti és érdekes felfogás nyi­latkozik meg. Felismeri a vármegyei intézmény jelentő­ségét, látja, hogy ez az intézmény szervesen beleépült a nemzet organizmusába, annak eltávolítása, vagy lesor­va sztása nemzetünket veszélybe döntené. Zsedényi munkája nem a jogtudós száraz, rideg nyelvén van megírva. Gondolatait világosan fejezi ki, stílusa közvetlen, munkáját a nem jogász ember is teljes átértéssel és nagy érdeklődéssel élvezheti. Szepessy Orbán dr. Tisztújítás a jogakadémián A jogakadémia tanári kara 1927. évi június hó 21-én tartott kari ülésén prodékánul dr. Hacker Ervin egye­temi magán- és jogakadémiai ny. r. tanárt, kari jegyzőül újból dr. Zsedényi Béla jogakadémiai ny. rendkívüli ta­nárt választotta meg. A lelépő prodékánnak, dr. Sckneller Károly egye­temi m. és jogakadémiai ny. r. tanárnak, valamint a volt jegyzőnek a kar jegyzőkönyvi köszönetet mondott. Beiratkozások a miskolci jog:akadémián az, 1927—28. tanév I. felére. A beiratkozni óhajtó joghallgatók és végzett közép­iskolai'tanulók a beiratkozási engedélyért a jogakadémiai dékáni hivatalhoz nyújtandó kérvénnyel folyamodni tar­toznak. A folyamodási határidő 1927 augusztus 31. A beiratkozási engedélyért benyújtandó kérvényhez csato­landók : a) születési anyakönyvi kivonat ; b) középiskolai érettségi bizonyítvány; c) azok, akik nem a felvétel évében tettek érettségi vizsgálatot, hatósági bizonyítvánnyal tartoznak igazolni, hogy az érettségi vizsgálat óta letelt idő alatt mivel fog­lalkoztak s erkölcsi tekintetben feddhetetlen életmódot folytattak; d) községi elől járósági bizonyítvány a szülők fog lakkozásáról és vagyoni helyzetéről; e) a más főiskoláról jövők még távozási bizonyít­ványt is kötelesek kérvényükhöz csatolni. A joghallgatók beiratkozása szeptember 12—14-ig tart. Megokolt esetben a dékán utólagos beiratkozásra még október 14-ig adhat, engedelmet. A beiratkozásnál személyes megjelenés kötelező. A tandíjmentesség iránti kérvények szeptember 7-ig adandók be. Mindennemű kérvényhez 1 pengő csato­landó a menzaalap javára. Felvételnek csak a megengedett létszám keretén h lül van helye. Előnyben részesülnek a főiskola székhelyén lakók. A mellék- és tandíj köztisztviselők gyermekeinek, kik az előadásokat szoraalmasan látogatták és legalább 3 főkollégiumból jó eredménnyel kollokváltak: 90 pengő. Aki ezen feltételeknek nem felel meg, a nem köztisztvi­selők gyermekei részére megállapított mellék- és tan­dijat : 130 pengőt fizeti. Az újonnan beiratkozó hallga­tók azonfelül még 3 pengő iktatási dijat fizetnek. Az előadások 1927 szeptember hó 26-án kezdődnek.

Next

/
Thumbnails
Contents