Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 10-11-12. szám - A magyarhoni ev. egyetemes egyház és Miskolc thjf. város közönségének állásfoglalása a miskolci (eperjesi) ev. jogakadémia létkérdésében

(g$) •„__:, MISKOLCI JOGÁSZÉLET? ( 25 szüntetésére vonatkozó tervvel kapcsolatiban az eperjesi Kollégium Miskolcon működő jogakadémiájának létet fenyegette". Ez a reménység meddőnek bizonyult. Ugyanis a vallás- és közoktatásügyi miniszternek az államvizsgabizottságok meg nem alakítására és a felvehető hallgatók létszámának ujabb redukálására irányuló rendelete mig egyfelől ai jogakadémia értéknivóját beszállítja, megvonva tőle a vizsgáztatási jogot, másfelől határozott lépést jelent a jogakadémia megszüntetése, mint végső cél felé. A közgyűlés természetesen e tárgyban is határozni fog. Itt csak azt állapítom meg, hogy mind írásban, mind előszóbeli tanácskozásokon a kultuszminiszternél, a kormány többi illetékes tényezőinél és a kulutszminisztérinm illetékes faktorainál is többizben is elkövettem minden lehetőt a hivatkozott rendelkezések visszavonása, a jogakadémia létének biztosítása érdekében. Habár eddigi eljárásaimnak, a tiszai egyházkerület, mint fenntartó, minden erőfeszítésének és a többi egyházkerületek egyértelmű állásfoglalásának sem lett • meg eddig a kívánt eredménye, még mindig reménylem, hogy sikerül a kormányt e kérdésben más elhatározásra bírnunk. Annak belátására, hogy, bár intézkedése mindhárom hazai jogakadémiára egyaránt vonatkozik, legközelebbről egyházunk érdekeit érinti, lévóni jogakadémiánk a magyar evangélikus egyházjog tudományos müvelésének egyetlen színhelye, az evangélikus jogász-succrescentia biztositiásának s egyházjogunkban jártas világi tagok egyházi életünk számára való kitermelésének egyetlen intézménye. B hármas feladatának a jogakadémia tanári karának mai összetételében a legjobban1 megfelel. Az a magas színvonalú tudományos munkásság, amelyet a tanári kar kifejt, kell, hogy magára vonja nemcsak egyházunk, de az állam hivatott tényezőinek a figyelmét is. Már mult évi jelentésemben elismeréssel adóztam Bruckner Győző dékánnak a Magyar Tudományos Akadémia) levelező tagjává történt megválasztása alkalmából. Ma nem maradhat emlitcttlenül a jogakadémia Almanachja, a Miskolci Jogászélet cimü folyóirat és annak Könyvtára sem és külön is kiemelendő Hacker Ervin, Surányi-Unger Tivadar, Schneller Károly, Sztehlo Zoltán, Szontagh Vilmos, Zsedényi Béla, Hcnszelmann Aladár tanárok tudományos irodalmi müvei, amelyek mind, együtt és különkülön a magyar tudomány mindmegannyi gazdagodását jelentik és méltán tarthatnak számot általános elismerésre és különös méltánylásra. Ennek a munkásságnak a méltánylása segit megértetni a veszteség nagyságát, amelyet egyházunk tudományos munkájára nézve a jogakadémia kapuinak bezárulása jelentene. Dr. Rásó Lajos kormányfőtanácsos, egyetemes ügyész, az egyetemes egyházfelügyelő évi jelentése utlátn a sérelmezett kultuszminiszteri rendelkezéssel szemben a miskolci ev. jogakadémia ügyébem az egyetemes alkotmány és jogügyi bizottság megbízásából a következő határozati javaslatot terjesztette elő: „Tárgyaltatott a bányai, tiszai, dunántúli és dunáninneni ev. egyházkerületek felterjesztésére a miskolci jogakadémiát érintő vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletek és rendelkezések tárgyában. Az egyetemes közgyűlés kimondja, hogy: 1. a miskolci ev. jogakadémia fenntartása közegyházi és nemzeti érdek lévén, magáévá teszi a felterjesztéssel élő egyházkerületek idevonatkozó határozatát, s különösen a tiszai ev. egyházkerületnek, mint fenntartó hatóságnak e jogakadémia fenntartására vonatkozó elhatározását; 2. kimondja, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák az a rendelkezése, amellyel az 1920. évi XXV. t.-c.-re való hivatkozássala miskolci ev. jogakadémia hallgatóinak a létszámát úgy kivánja megállapítani, hogy ezzel a jogalcadémia fenntartása lehetetlenné válik, valamint az a rendelkezése, amellyel megtámadni kivánja azt, hogy az 1927—28. tanéven tul az államvizsgák megtartására hivatott bizottságot küldjön ki a miskolci ev. jogakadémiára, — az 1790—91. évi XXVI. t.-c.-ben lefektetett és egyházunkat alaptörvény erejével megillető iskolafenntartási jog meghiúsítását eredményezné, minélfogva elhatározza a közgyűlés ,• hogy felterjesztést intéz a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, az elsősorban emliteit rendelkezésének hatályon kivid helyezése iránt, ugyanily felterjesztéssel fordid a m. kir. miniszterelnök utján a kormányhoz is. S mindaddig, mig ez a kérdés egyházunk iskolafenntartási jogát érvényrejuttató megoldáshoz jut, teljes erkölcsi erejével támogatja a tiszai ev. egyházkerületet a miskolci ev. jogakadémia fenntartását célzó küzdelmében, -— 5 egyben ennek a kérdésnek állandó figyelemmel kisérésére s esetleg szükségessé válható sürgős tárgyalások lefolytatásában való közreműködése céljából az egyetemes felügyelő ur elnöklete alatt bizottságot küld ki, s annak tagjaivá Geduly Henrik, Raffay Sándor, Kapi Béla és Kiss István püspököket, Zelenka Lajos, Bruckner Győző, Lichtenstein László, Mágócsy Dietz Sándor, Rásó Lajos és dr. Szelényi Aladár választja meg." Az előadó egyetemes ügyész által előterjesztett határozat javaslathoz elsőnenk Geduly Henrik a tiszai egyházkerület püspöke, az egyetemes egyház egyházi elnöke szólott hozzá a következőkben: Méltóságos és Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés! Ha az előadó ur által a mi fennhatóságunk alatt álló, Eperjesről Miskolera menekült ev. kollégiumi jogakadémiánk létfenntartása céljából annyira sérelmes miniszteri rendeletekkel szemben előterjesztett határozati javaslatot csak néhány banális szóval akarnám támogatni, nem kellene egyebet tennem, mint közgyűlésünk m. t. tagjai előtt felmutatnom az „Uj Nemzedék" cimü r. kath. politikai napilap azon számát, amelybon a sérelmezett miniszteri rendeletek által ugyancsak veszélyeztetett egri r- kath. jogakadémia tanári karának idevonatkozó röpiratával foglalkozva, a szerkesztőség a közel mult napokban messziről olvasható címfelirattal közli, hogy: „a kultuszminiszter rendelete törvénybe és királyi rendeletbe ütközik" és „niegsemmisiti a r. kairh. egyház iskolafenntartó jogát". Ha egy nem autonóm felekezet tanári kara meg meri ezt tenni s ki meri ezt jelenteni a szóbanforgó miniszteri rendeletek felől, — mivel inkább van ehez jogunk, s mennyivel nagyobb és fájdalmasabb a kötelezettségünk nekünk, akik az 1790—91-iki 26. itörvénycikkben vérrel, áldozattal szerzett s az országgyűlés felekezetileg széttagolt csoportjai között létrejött, előzetes királyi jóváhagyással megerősitett megegyezés által örök időkre biztosított iskolafenntartási jogaink veszedelmét látjuk a sérelmezett rendeletekben. Amikor én egyházkerületi közgyűlésünkön e tárgyban a napilapokban — bár nem mindenben hiven — közölt, közismert nyilatkozatomat megtettem, tettem ez* annak a történelmi sulyu felelősségnek a leLkiismereteirjben vailó átérzésében, amellyel a hűséges, becsületes fiak és unokák az apák és nagyapák áldozatos alkotásaival és emlékével szemben tartoznak. Én elhiszem, sőt meg vagyok győződve arról, hogy amikor a kultuszminiszter ur, akinek nagyvonalú kulturprogrammjai, széles, nagy államférfiúi látóköre és irántunk nem egy ügyben tanúsított ritka jóindulata közismert, — ezeket a sérelmes rendeleteket kibocsátotta, ő maga ezekkel a rendeletek-