Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 5. szám - Közigazgatási biróságunk hatásköri térfoglalása

20 MISKOLCI JOGÁSZÉLET Ebből az ünneplésből reszt kér a Miskolci Jogászélei is, meri Bruckner Győző dr. hivía éleire a gondolaíoí: ő volt e szaklap megalapítója, s tul az úttörő vállalkozás nehézségein éppen a lap megindításával oly jogászi központot teremtett városunkban, ahol az elmélet és gyakorlat jogászai mindig szívesen jönnek össze találkozóra. Á nagy Hugó Viktor irja valahol az ő soha cl nem halványuló dialektikájával: „A siker meg­lehetősen utálatos dolog. Az érdemmel való hamis hasonlatossága megtéveszti az embereket. A tömeg­szemében a sikernek majdnem ugyanaz az arcéle, mint a fennsébbrendüségnek. A siker, a tehetség­nek ez a hasonmása, elbolonditja a történelmet is. Csak Juvenalis és Tacitus dörmögnek ellene." Nos, hát mi teljes meggyőződéssel állíthatjuk, hogy dr. Bruckner Győzőnél ennek a sikernek nincs mit pirulnia az érdemtől, mert ez a siker egyenlő az ő érdemeivel, s az iglói gimnázium katedrájától fel az akadémikus székfoglalójáig ez az ui a magasabb felsőbbrendűség uivonala, a te­hetség és szorgalom utja, sokszor álmatlan éjsza­kák idegőrlő munkája, amiknek éjszakai csendjébe azonban a kultúra géniusza a legvonzóbb földi jutalomról: a halhatatlanságról zenél . . . Legyen ez a halhatatlanság méltó jutalma a Bruckner Győző csöndes, zajtalan, de produktív élete munkásságának is! . . . p. Hacker Ervin dr. egyetemi magántanári ké­pesítésének kiterjesztése. A kultuszminiszter jóvá­hagyólag tudomásul vette, hogy Hacker Ervin dr. egye­temi magántanárnak „A büntetéstan" cimü tárgykörből a magyar Erzsébet tudományegyetem jog- és állam­tudományi karán nyert magántanári képesítése ugyan­ezen karon az anyagi büntetőjog egész tárgykörére ki­terjesztett és nevezettet ezen minőségében megerősítette. Angyal Dávid üdvözlése. A miskolci ev. jog­akadémiai dékán lelkes átiratban üdvözölte Angyal Dávid dr. a Pázmány Péter m. kir. tud. egyetem nagyhírű egyetemi tanárát írói működésének félszázados évfordulója alkalmával. A dékán meghajtotta az Eperjesről megmentett turulos zászlót azon tudós férfi előtt, aki megírta az eperjesi ősi ev. Kollégium egyik lánglelkű tanítványának Thököly Imre klasszikus életrajzát. Angyal Dávid ezen átiratot a következő meleghangú Tevéiben köszönte meg : „Hálásan köszönöm április 27-én kelt igen meg­tisztelő üdvözletüket. Örömmel emlékszem vissza arra, hogy irodalmi működésem kapcsolatban van az önök igazi hazájával, az eperjesi Collegiummal. Az önök üdvözlete is mu­tatja, hogy otthonukból elűzetve nem felejtették el az ősi hagyományokat. Élnek az uj otthonban is a tudo­mánynak és ápolják a régi magyar haza szellemét. Jutalmazza meg az ég önöket azzal, hogy vissza­kerülhessenek az anyaintézet városába. Kívánok önöknek boldog megelégedést és minél több sikert áldásos munkájokban. Maradtam mély tisztelettel igaz hívük : Angyal Dávid." A Werbőczy Bajtársi Egylet disztábort tartott a Leffler vendéglő vadászszobájában május 1-én, melyen megjelent a Werbőczy B. E. magistere is, dr. Bruckner Győző jogakadémiai dékán. A disztábor keretében — pohárköszöntők formájában — értékes és gondolatokban gazdag beszédek hangzottak el. Kü­lönösen nagy hatást tett a magister beszéde, melyben a Werbőczy B. E. miskolci feladatait, jövőjét, köteles­ségeit vázolta és kitartó munkára buzdította az ifjúsá­got. Beszédet mondtak még Koppányi Dénes vezér, Sztehlo János alvezér és Bortnyik Lajos nádor. Pon­tosan 11 órakor eloltották a lámpákat és Koppányi Dénes vezér egy karddal négyszer koppantott az asz­talra annak jeléül, hogy hazánk testéről letépett négy országrész visszaszerzése, a boldog és nagy Magyar­ország az ifjúság legszentebb célja. A disztábor keretében avatta Koppányi Dénes vezér az egyesület első dominuszává dr. Tornán Kál­mán bajtársat, aki már régi harcosa a bajtársi esz­mének. A tábor komoly részét követte a gaudium és a bajtársak a legjobb kedvvel, de a legnagyobb fegyel­mezettséggel maradtak együtt záróráig. Elhunyt joghallgató. Nagyrákói és kelemenfalvi ífj. Rakovszky István, cs. és kir. nemesapród, a jog­akadémia harmadéves és jeles előmenetelü hallgatója május hó 12-én Gagyvendégiben elhunyt. Temetése 14-én volt Gagyvendégiben. Ballagó ünnepség a jogakadémián. A Mis­kolci Joghallgatók Testülete ez évben is a régi tradí­ciókhoz híven, fényes keretek között rendezi meg a ballagást. Impozáns tömegű felvonulással óhajtja el­búcsúztatni a „ballagó diákokat" az ifjúság. Egyöntetű és ragaszkodó szeretetük e külső megnyilvánulásával, buzdítást és kitartást óhajtana önteni a lelkükbe, az elkövetkezendő nagy útjukhoz. Ezúton is felhívja a Joghallgatók Testülete ugy a helybeli, mint a vidéki joghallgatók figyelmét, hogy tartsák erkölcsi kötelessé* gűknek a ballagáson minél nagyobb számban résztvenni. A ballagás június első felében lesz, melynek pontos dátumáról az Elnökség minden joghallgatót kellő idő­ben értesíteni fog. Néhai dr. Obetkó Dezső könyvtárának meg­vétele. A jogakadémia megszerezte dr. Obetkó Dezső egyetemi magántanár és jogakad. nyilvános rendes tanár könyvtárát, amely főleg törvénykezési-, keres­kedelem- és váltójogi munkákból állott. Vizsgadíj segély. Az Országos Magy. Diák­nyomorenyhitő Akció Gazdasági Bizottsága a mis­kolci szegénysorsu joghallgatók szigorlati és alap­vizsga segélyére 2.000.000 koronát utalt ki. A segély iránti kérvények f. é. május hó 31-ig adhatók be a dékáni hivatalban. Segélyben csak szegénysorsu, szorgalmas és jó colloquiumokkal rendelkező jog­hallgatók részesülhetnek. A Nemzetközi Büntetőjogi Szövetség. „Association ínternationale de Droít Pénal" brüsszeli kongresszának megnyitását a belga kormány közlése szerint folyó évi május hó 13-áról folyó évi július hó 26-ára halasztották el. Bírósági szünet a törvényszéken. A Miskolci Kir. Törvényszéken a nyári szünet már a folyó évi június hó 1-ével megkezdődik és a birák szabadságo­lásának kimutatását az elnöki iroda már a napokban közhírré teszi. Tulajdonos a miskolci ev. jogakadémia. A lapkiadást intézi: Szívós Béla. ­Telefon: ÍO-64. Postatakarékpénztári csekkszámla száma 38.256. Nyomatott a Magyar Jövő Nyomdaüzem R.-T. nyomdájában. Igazgató: tfj. Ludvíg István.

Next

/
Thumbnails
Contents