Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 5. szám - A demokrácia válsága

(73) MISKOLCI JOGÁSZÉLET Í3 haladt a demokrácia megvalósítása iránti törekvésekkel, másrészt e megvalósulás maga képezte melegágyukat. A kommunizmus, a syndikalizmus és a kifejlődő bürokratizmust mind oly jelenségek, amelyek kétségessé teszik a győzelem gyümölcseit. Ha pedig tényként állítjuk melléjük a képviseleti testületek morális tekintélyének a sülyedését, amely kivétel nélkül mindenütt bekövetkezett, még ott is ahol e nagymérvű kilengések nem észlelhetők, teljes egészében kibontakozik előttünk a demokrácia mai helyzete : A demokrácia hírtelen ugrással hatalmas tért hódított, de győzelme, talán épp a gyors és előkészületien ugrás miatt, a legnagyobb válságba is sodorta. A jövő utja és a kibontakozás egyelőre még beláthatatlan. Azok a kilengések, amelyek a demokrácia ösvényein elindulva a gyakorlati életben ís jelentkeztek, egyelőre még csak szomorú példákkal szolgálhatnak. A jobb jövő tekintetében tehát még csak teóriák küzdenek egymással. Legyen azonban a jövő fejlődés bármilyen irányú ís, e válság okai ugy a gyakorlati politika, mint a politikai tudomány terén nagy fontossággal bírnak. Ertékegységeket állítanak fel a demokratikus elv alkalmazhatóságának a határaira más államformák keretében s feltárják a demokratikus köztársaság veszélyeit ís. III. A demokrácia válságának legelső, szembetűnő és érzékelhető oka az a csalódás, amellyel a megvalósult modern demokrácia az emberiség lelkében az antik demokráciák példáján felnevelt szent hitet összerombolta. Az emberiség valóban a szabadság és az egyenlőség eszméinek a varázsa alatt, oly túlságos reményeket fűzött hozzá, amelyeknek a demokrácia csak igen kis hányadát volt képes beváltani és még azt sem minden feltétel nélkül. A demokrácia érdekében kifejtett propaganda a könnyenhívők előtt tetszetős és a legfenségesebb emberi szólamokkal ígérte a demokrácia által elérhető boldogabb állami és társadalmi berendezkedést és kikezdte a tudomány évszázadok tapasztalatai alapján leszűrt megállapításait az államformák tekintetében. Egyedül üdvözítőnek a demokráciát hirdetve, azt a téves hitet vetette el, mintha az mindenütt és mindenkor a legmefelelöbb államforma volna. E tévhit, amelyet az emberek nagy többségének a lelkébe csakis eszméinek varázsereje által sikerült becsempészni, a reálízálások alkalmával természetszerűleg összeomlott s így a beállott csalódás, mint lelki depressíó még a valódi értékek értékét is vitássá tette. Mert a propaganda, mint mindig, az ideáltypusok jegyében indult meg, az élet és a valóság azonban reáltipikusokat teremtettek meg. E typusok pedig, ahány demokratikus köztársaság alakult, annyi typusa a demokráciának, bár relatíve közelebb, vagy távolabb esnek ís az ídeáltypustól, eléggé távol esnek mind ahhoz, hogy bennük az ídeáltypus bármely jellegzetessége ís valóban megvalósultnak volna tekinthető. Mert, amint helyesen állapítja meg Kelsen,8) míg a despotának ís szüksége van segítőtársakra, akik a hatalom egy részében osztoznak vele, a megvalósítható legideálisabb demokráciában ís alig fog a törvény uralma alatt állok egyharmadrészére rugní azoknak a száma, akik az állami akarat kialakulásához valóban hozzájárulnak. Ekként minden egyes állam, mint typus, j egy-egy láncszemet képez ama hosszú láncban, amelynek legelső láncszeme a legísztább autokrácia, utolsó láncszeme pedig a legtisztább demokrácia. Ha pedig tekintetbe vesszük azt is, hogy az államokat rendszerint 8) Hans Kelsen: Allgemeine Staatslehre. Berlin, 1925. 328.;. " csak törvényhozó szerveik funkciója és azok összealkotása alapján szoktuk államformákba kategorizálni, míg a végrehajtóhatalom esetleg egészen más elv alapján működik s így demokratikus köztársaság esetleg monarchikus elveket is megvalósíthat és viszont monarchia demokratikus elveket, ugy nyilvánvaló, hogy az egyes elképzelhető reáltypusok száma még megsokszorozódik s elhelyezkedésük is nehézzé válik olykor e sorrenden belül. Példa reá a francia hadsereg monarchikus szervezete s a demokratikus nemzeti önkormányzattal kirívó ellentétben álló bürokratikus, centralizált közigazgatás.1') E tények azonban már önmagukban ís eléggé bizonyítják, hogy absolut jó és egyedül üdvözítő államformaként egyik sem hirdethető, mert a reális életben az ídeáltypusban megtestesült eszmék csak megcsonkítva valósulhatnak meg s erős korrekcióknak vannak alávetve. Mivel pedig a demokrácia varázsereje épp azokban az eszmékben van, amelyek a gyakorlatban a legerősebb megcsonkítást szenvedik, a csalódás elkerülhetetlen s e csalódás bizalmatlanságot szül a forma s az elv ellen is. Treitschke, aki a poroszok szabadságát sokkal többre tartotta, mínt»a svájciakét, azt mondja, hogy a demokratikus köztársaságok mozgató elemeként legfeljebb a szabadságban való hit tekinthető, de semmiesetre sem a szabadság maga és Rousseau szabadságelméletével szemben, melyből annyi tévhit származott, Herodotosra utal, mint aki már régesrégen megállapította, hogy a demokráciában összeségnek a többséget tekintik.'") A többség azonban korántsem azonos az összességgel és az egésszel s igy már eleve lehetetlenné válik a demokratikus köztársaságok alapelve, azaz az egyenlő részesedés a szuverén hatalomban. A ki:ebbségnek elvben legfeljebb compromissum révén lehetne kilátása a szuverén hatalomban való részesedésre. IV. Nyitva marad azonban még az a kérdés ís, hogy tud-e valóban maga a többség ís érvényesülni? A gyakorlat, azaz a modern demokráciák élete az ellenkezőt bizonyítja. Míg egyrészt a tényleges hatalom majdnem minden demokratikus köztársaságban egy néhány ember, egy elenyészte kisebbség kezében összpontosul, másrészt egy szervezetbe tömörült s organizált kisebbség, — mint például a munkás szervezet azáltal, hogy a strájkkal a gazdasági életet megbéníthatja, s így kétszeres hatalommal ís rendelkezik, polgári jogaival s e tényleges hatalommal,11) — akaratát a többségre bármikor ráerőszakolhatja. A természet maga játsza át mindig egy kis csoport kezére a hatalmat, — mondja Bryce1-) — és ez a kis csoport hajlandó ugyancsak hasonló természetes folyamat által, miként a föld párái felhőkké válnak, osztállyá alakulni. A demokrácia válságos helyzetét és elveinek a csődjét a leggyakrabban c jelentékten kisebbség uralma okozza, amely a mai modern demokráciában rendszerint mint píutokrácía jelentkezik. JameT, Bryce, a modern demokráciákról irt hatalmas müvének utolsó részében, amelyben megállapításait vonja le, egy önálló fejezetet szentel ennek a kérdésnek „Olygarchia a demokráciában" címmel s a felvetett kérdésre, hogy vájjon megvalósítható-e az igazi, a valóságos demokrácia és létezett-e már valaha, feleletként 9) Barabási Kun József hivatkozik e kirívó ellentétekre Háború és politikai tudomány" c. dolgozatában. Politikai dolgozatok. Bpest, 1916. 13 1. 10) Treitschke id. müve II. 253-254. í. 11) James Bryce: Moderné Dcmokratíen. München, 1926, III. 270. í. 12) Bryce id. m. III. 237. I.