Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)
1926 / 4. szám - A visszaeső és hivatásos bűnösök elleni védekezés
0 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (54) közül még a megtorlás is csak üres fenyegetés gyanánt hat egyes bűnözőkkel szemben, — gondoljunk csak a csavargók igyekezetére, mellyel bünt követnek el csak azért, hogy télre börtönbe kerülhessenek, — gondoljunk a gonosztevők felfogására, mely a börtönben csak a szükséges tanulmányi időt látja, egy-egy büntetési tartam alatt a bűnözésnek egy-egy magasabb fokú iskoláját végzi el — ezeket nem rettenti vissza a börtön. A különös megelőzés pedig egyenesen hatálytalan a társadalom e megrögzött ellenfeleivel szemben, akik ellen vívott küzdelem a modern büntetőjog egyik legfontosabb feladatai közé tartozik. II. Kik ezek a megrögzött ellenfelek, e javíthatatlan börtönlakók, kik szabadlábon a társadalom eminens érdekeit állandóan veszélyeztetik már magával a puszta ténnyel, hogy szabadlábon vannak ? A többszörösen, javíthatatlanul és megrögzötten visszaeső bűnösök törvényellenes üzelmeíket szinte íparszerüleg üző bűntettesek, a hívatásos bűnösök ezek. A hivatásos szó elég szerencsésen határozza meg e fogalmat — legalább is jobban, mint a német Gewohnheitsverbrecher, a szokásos bünözö — mégis nehéz eldönteni, kik tartoznak e veszélyes kategória alá. A visszaesés fogalmát, e technikus terminus lényegét kell közelebbről megvizsgálnunk, hogy megtudhassuk közelíteni a hívatásos bűnös pontos jelentését. III. A generális bűnismétlés meghatározása nem nehéz — „ujabb bűncselekmény elkövetése oly egyén által, kit bűncselekményért egyszer már elítéltek". (Bernolák: „A visszaesés" című munkája.) E meghatározás szerint elegendő az elítélés: más felfogás azonban — és ez a helyesebb — a büntetés kitöltését ís megkívánja, hogy a büntetés hatástalansága nyilvánvalóvá váljon. így elegendőnek tekintik a visszaesés megállapításánál az előzetes elítélést a dán, norvég, spanyol, egyiptomi és japán btk-k. Ellenben nem elégszik meg az elítéléssel, de megköveteli a büntetés kitöltését ís, a francia, belga, bolgár, görög, osztrák, svéd és a finn törvény. Legalább részleges kitöltését a büntetésnek követeli meg a német és luzerni btk. Az amnesztiát nyert bűnös bűntette általában nem számit többé a visszaesés megállapítás alapjául, kivéve az olasz, német, portugál és japán törvényt. Érdekes e szempontból a mexikói btk. rendelkezése, mely büntetés elengedés után elkövetett ujabb bűncselekményt a rendes visszaesési büntetés sulyosbbítás kétszeresével bünteti. IV. E meghatározás alapján azonban nem igen juthatnánk el a hívatásos bűnös fogalmához. A speciális visszaesést, az azonos bűncselekményben való recidivát kell vizsgálnunk és még itt ís megszorítással kell élnünk, — amennyiben a bűn elkövetésének motívumait ís figyelembe kell vennünk. Egyes írók csak az azonos motívumból elkövetett bűncselekményt tartják visszaesésnek. Különös veszélyességet tulajdonítanak oly bűnösök bűncselekményének, kikben a megbüntetés után a régi bűncselekmény motívumai kelnek uj életre. Különösen Vámbéry az, ki meggyőző érvekkel harcol a motívum figyelembevételéért. O mondja például, hogy azt az embert, kí fiatal korában szerelmi féltékenységtől sarkalva követ el kedvese ellen testi sértést, ugyanaz évek múlva ha szükségből lop, nehezen lehet visszaesőnek minősíteni. (Vámbéry: „A visszaesés.") A motívumok nagyon sokfélék lehetnek: Egy ilyen csoportosítás például a Sackeré. (Bernolák: Id. munka Í78. old.) í. Az önfentartás ösztöne. 2. Élvezeti vágy (léhaság, munkakerülés, pozitív tevékenység, mely élvezetet nyújt) nyereségvágy. 3. Szenvedély (bosszú, gyűlölet, nemi ösztön, ha mint szenvedély jelentkezik). 4. Tudományos, erkölcsi, vallási, politikai megmegyőződés. 5. Gondatlanság. V. Egyes írók viszont nem tartják elegendőnek a motívumok azonosságát, ezek szükségesnek látják a megtámadott jogtárgyak legalább némi hasonlóságát ís. E felfogással szemben utalhatunk a hívatásos bűnösök taláu legveszélyesebb fajtájára, a modern iparlovag típusára, kí felváltva csal és lop, síkkaszt, hamiskártyás, és házasságszédelgő. Viszont igaz az ís, hogy például épen a kasszafuró, kinek nehezen megtanult mestersége ez, nem igen ért például a zsebmetszéshez, vagy viszont a zsebmetsző, kinek szerszáma hajlékony ujjai, működési területe a vásári zaj, sokadalom, nem fog áttérni a falbontás nehéz műveletére. E szempontot nézve tehát a megtámadott jogtárgy hasonlósága gyakran lehet találó ismérve a hivatásos büntettességnek. általában azonban elmondhatjuk, hogy bármennyire ís igazuk van e szakembereknek, a jogtárgy hasonlóságának kevesebb fontosságot kell tulajdonítanunk, mint a közös motívumnak és pedig különösen az élvezeti vágynak és a szenvedélynek. Az íparszerüleg űzött bűnözés legtöbbször e motimuvokból fakad. A visszaesés ismétlésének száma ís fontos, mert egyszeri vagy kétszeri bűnismétlés után mereven megállapítani a hivatásosságot elhibázott dolog lenne, végzetes a visszaesőre, de veszélyes a társadalomra nézve is, mely egy esetleg még megjavítható tagja előtt zárná el a megjavulás útját. Hiszen szomorú tapasztalat, hogy az első visszaesés rendesen és legtöbbször a társadalom bűne: a börtönviselt ember nem tudja elfoglalni régi helyét; a társadalom az, mely nem tudja és nem ís akarja megbocsátani az első bünt és nem engedi, hogy az illető kívergődjön a hínárból, sőt maga löki vissza oda. A rehabilitáció fegyver volna hatalmas a visszaesés ellen. Hasonlókép jó hatással van a visszaesés elévülésének törvénybe iktatása is. Hasonlóképpen kiküszöbölendő volna a visszaesések más — Bernolák szerint — állami oka ís. A rövídtartamu szabadságvesztés, mely épen rövidségénél fogva sem elriasztó hatású, sem pedig javító hatással nem lehet, szintén egyik oka a visszaesésnek. A rövid börtönbüntetés gyakran csábító — gondoljunk csak a téli fogházlakókra — és ha javító hatása nincs ís, annál inkább lehet züllesztő, rontó. Balogh Jenő írja; „Ha a szabadságvesztés büntetést nem kellően hajtják végre, ugy a gonosztevők iskolája az". (Bernolák: Id. munka 148. lap.) A statisztika mutatja azt a szomorú tényt, menynyíre nem tudja a rövid szabadságvesztés büntetés a bűnre hajlamosokat a bűncselekményektől visszatartani. Franciaországban, a visszaesők között 60*7 százalék volt előzőleg í évi és ennél rövidebb időre büntetve, 13 százaléka a pénzbüntetéses, 15 százaléka egy éven felüli, íí százaléka hosszabb fegyházra és 0'3 százaléka a kényszermunkára elítéltek közül került kí. El kell tehát ismernünk a rövid szabadságvesztés büntetés céltalan, sőt züllesztő hatását, különösén' ha számolunk azzal a ténnyel, hogy börtön intézeteink technikai berendézésüknél a gazdasági viszonyok folytán nincsenek abban a helyzetben, hogy az első ízben bűnözőket a visszaesőktől elkülönítsék — megóvandó a lelki fertőzésektől. A svájci Wítzwyl börtönben pl. csak első ízben bűnösök kerülnek. Thorberg viszont kizárólag vissza-