Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 10. szám - A csődmegtámadási keresetek vázlatos ismertetése [7. r.]

6 . MISKOLCI JOGÁSZÉLET _____ (t22) indítása előli kitűzött árverés foganaíositását. Bármelyik fél, vagy a vagyonfelügyelő az ilyen árverés felfüggeszt tésél kérheti. Ha akár az eljárás megindítása elöft, akár az eljárás folyamatban léle alaii foganatosított árverés folyamán az 1. bek. rendelkezései alá eső külön kilégitési jog tárgyán ért /alamely pénzösszeg folyt bc és annak jogerős feloszt tása még meg nem történt, ennek azt a részét, amely a függőben lévő külön kielégítési jogra esnék, az eljárás befejezetté nyilvánításáig a 46. §. 2. bek. értelmében kell kezelni. Ezeket a rendelkezéseket megfelelően kell alkal­mazni közpénztárból felvehető lefoglalt követelés kiutalá­sára, úgyszintén akkor is, ha a végrehajtás utján szerzett külön kielégítési jog tárgyát nem árverés utján, hanem másként kellene értékesíteni. E §. rendelkezései nem nyernek alkalmazást adók és más köztartozások javára szerzett külön kielégítési jo^ gokra, ugy szintén a 20. §. utolsó bekezdésének korlátai között — olyan személyek egy évnél régebb időben lejárt tartási követelési erejéig szerzett külön kielégítési jogokra sem, akiknek eltartására az adós jogszabálynál fogva köteles. 23. §. Az egycsségi ajánlat benyújtásától kezdve szünetel az adósnak a fennálló törvényeken alapuló az a kötele^ zeiisége, hogy önmaga ellen csőd nyitását kérje. Az egyességi eljárás megindításától kezdve az adós ellen hitelező kérelmére csődöt nyitni nem lehet. Ha vala­mely hitelező az egyességi eljárás megindítása előtt az adós ellen csődnyitást kért, az adós az egyességi eljárás megindítását kérheti mindaddig, amig a bíróság a csőd­nyitást habár nem jogerős határozattal el nem rendelte. Az egycsségi eljárás megindítása esetében a folyá* matban levő csődnyitási eljárást fel kell függeszteni. A rendeletnek idézett szakaszaiból látjuk, hogy a kényszeregyességi eljárás megindításához csupán a 20. §. 2. bekezdése és a 21. §. 1., 4., 5. bekezdései fűznek joghatásokat, a 88. §. 2. bekezdésében felállított folytonos­sági fikció tehát csak e rendelkezésekre vonatkozik. Meszlényinek a 4090/1915. M E. sz. rendelethez fűzött magyarázata szerint c rendelkezések mindegyike sem megy át változatlanul a kényszeregyességi eljárás után hivatalból, vagy az eljárás jogerős megszüntetésétől számí­tott 15 nap eltelte előtt előterjesztett kérelemre az adós ellen nyitott csőd esetén, szerinte a Ír. §. 2. bekezdése ellenére kötött jogügyclctnek, — amelyeket a 1410/1926. M. E. sz. rendelet 20. §. 2. bekezdése szabályoz —, hatálytalan­sága nem a 17. §. 2. bekezdése alapján, hanem a csődr törvény 27— 29. §-ai alapján bírálandó el, azon indokai alapján, hogy bár az 58. §. bekezdése, most a 88. §. 2. bek. a 17. §. 3., illetőleg most a 20. §. 3. bekc-dcsénck hatálytalansága mellett szólna, mégis ellene szól az, hogy a 17. §. 3., illetőleg 20 §. 3. bekezdése értelmében az ily ügylet csak az eljárás befejezetté nyilvánításának elő­feltétele alatt hatálytalan, ez az előfeltétel pedig a jelen esetben már elő nem állhat s a nézete ellen felhozható azon aggályt, hogy azáltal uj csődmegtámadási tényállás* hoz jutunk, amelynek nincs meg a lételes alapja, azzal látja alapot nélkülözőnek, hogy a 17. §. 3., illetőleg 20. §. 3. bekezdésében, a 17. §. 2., illetőleg 20. §. 2. bekez^ dése ellenére eszközölt jogcselekmények elleni lényeges joghatás, (a hitelezők irányában hatálytalan), a csődbcli megtámadás joghatásával azonos (Cst. 33. §.). Nézetem szerint Meszlényinek ez az álláspontja nem helytálló sem anyagilag, sem alakilag. A 17. §. 3., az új r. 20. §. 3. bekezdésében meg^ határozott hatálytalanság nem megtámadhatóság, hanem semmiség s az a lényege, hogy a hitelezőknek nem kell külön pert indifaniok, hogy a 20. §. ellenére elidegenített vagyoni kielégítésükre fordíthassák, hanem ők pl. végre^ hajtási vezethetnek az elidegenített dolgokra, ezt megérő^­siti az, hogy a kényszeregyességi eljárás természete nem enged meg hosszadalmas pereket s épen ezért állapit meg a rendelet 29. §*a is fix két hónapot az egyességi ajánlat benyújtása előtt a végrehajtás utján szerzett külön kiclégU íési jogok érvénytelenségére az egyességi ajánlat befeje­zetté nyilvánításának előfeltétele mellett. A 20. §. 3. be^ kezdésének hatálytalansága tehát kétségkívül semmiség. Ismétlem, hogy nézetem szerint a lényeges joghatása, hogy nem kell a hitelezőknek az elidegenített vagyon kielégítés sükre fordithatása ciljából külön perhez folyamodniok. Ebből a szempontból tehát a csődbeli semmiségnek felgl meg. Igaz, hogy a megtámadhatósághoz a Cst. 33. §-ában fűzött joghatás szempontjából nincs a Cst. 27^29. §-ainak és a ke. r. 20. §. 3. bekezdésének hatálytalansága között külömb­ség a már említetten kivül, ámde ebből a szempontból a csődbcli semmiség és megtámadhatóság között sincs kü­lönbség, végeredményben az elvonni szándékolt vagyon a csődhitelezők arányos kielégítésére lesz fordítva mindkét esetben, csak a mód különböző, amely által ezt a célt elérik. Semmi érv nem szól amellett, hogy amennyiben a kényszeregyességi eljárás folytatásában a csődnyitás bekö­vetkezik a cél elérése érdekében ne a semmiség módját használhatnánk fel. Nevezetesen * a cél a hitelezők érdekeinek minél tel­jesebb védelme a forgalom biztonságának és a jóhiszemű szerzés védelme érdekében felállított korlátok között, c két ellentétes érdek szempontjából szabályozza a csődtörvény a materiális és formális csőd szakában elíérőan a közadós cselekvőképességének a hitelezők irányában való korláto­zását, leszi megtámadhatókká az adós bizonyos jogcsclck^ vényeit, másokat pedig semmisekké, mely utóbbi nem egyéb, mint annak az állapotnak megfelelő jogkövelkcz^ mény, hogy az adós materiális csődje már publikáltaiéit, arról már módjában volt mindenkinek tudomást szerezni s így vélelmezhető, hogy arról tudomást is szereztek a köz^ adóssal szerződő, avagy általa részesített felek, a másik-fél elnevezése alá foglalható személyek. A kényszeregyességi eljárás is csak az adós maíe^ riális csődje esetén kérhető, az nem egyéb, mint egy kedvezményes üt az adósnak ahoz, hogy a csődállapotból kilábaljon anélkül, hogy teljesen elvesztené exisíenciáját, mely a hitelezők érdekeit azáltal szolgálja, hogy a hossza­dalmas és költséges csődeljárás helyett, amelynek során az adós vagyonához tartozó javakért legtöbbször nagyon kevés ellenértéket kapnak, módjában van egy olyan utat választani, ahol ők ' is nagyobb mértékben nyerhetnek kielégítést. Nem téveszthet meg bennünket a cső­dönkivüli kényszeregyességi eljárás elnevezés, mert szó sem férhet ahoz, hogy az adós materiáliler ez eset­ben is csődben van, — hisz ez az eljárás feltétele — minthogy pedig a már kifejtettek szerint a formális csőd az adós csődállapotának azon szaka, amikor csődje már nyilvánossá tétételt, amikor a hitelezők érdekeinek a védeU mérc már a bírói beavatkozás megtörtént, voltaképen az egyességi eljárás megindításának kihirdetése után a formális csőd stádiumába került az adós s nem íulságbavitt, sőt a legmegfelelőbb az az intézkedés, a hitelezők érdekeit leg­jobban védi, a már emliíelt általános magán- és kereske­delmi jogielvekkel összeegyeztethető, hogy 1410/1926. M. E. sz. rendelet 20. §. 2. bekezdésében szabályozott s az eljárás megindítása után eszközöli jogcselekvények a 20. §. 3. bekezdése szerint, a csődbeli semmiségnek megfelelően legyenek hatálytalanok a hitelezők irányában, vagyis a hi­telezők érdekeinek védelmére . ugyanazon eszközökhöz fo.=­lyamodjunk, mini mondhatjuk á formális csőd azon esetei­ben, amikor egéruíai, kedvezményes csődeljárást nem

Next

/
Thumbnails
Contents