Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 3. szám - A jövedelem adó és általános kereseti adó egymáshoz való viszonya [1. r.] - Az első ítélet

(51) MISKOLCI JOGÁSZELET 15 levél értelmében köteles volt Buda város jogkönyvét követni törvénykezésében és a debreceni tanács által hozott ítéletek elleni felebbezések a budai bíróhoz, vagy a tárnokmester elé kerültek. A jogközíés meg­történt, de Debiecennek Budához való jogviszonyára sok körülmény zavarólag hatott és azért szerep jutott Debrecen további jogi életében, különösen a perorvoslat terén, a város volt földesuraínak, továbbá a város ispánjaínak és a megyei törvényszéknek is. Iványí az adatok egész tömegével bizonyítja Buda város jogának Debrecenben való alkalmazását és össze­veti a budai és debreceni kancelláriai gyakorlatot is s kiterjeszkedik az azonos vásártartási rendszabályok ismertetésére. A germán jogok hatása mellett éreztette hatását Debrecen város jogában a szokás, az országos nemesi jog is és a leánynegyed intézménye is ismeretes Debrecen város jogában. Az ős magyar szellem tehát átalakította és magyarrá tette Debrecen város német jellegű jogát. Kívánatos, hogy minél több városunk jogélete hasonló kvalitású megirójára találjon. Dr. Bruckner Győző^ A jogakadémiai tanárok gyűlése. Az Országos Jogakadémiai Tanáregyesület március hó 9-én Buda­pesten Dr. Molnár Kálmán, egri jogakadémiai tanár elnöklete alatt közgyűlést tartott, amelyen az egri, kecskeméti és miskolci jogakadémiai tanárok szép szám­ban jelentek meg. Dr. Molnár Kálmán elnök tartalmas megnyitójában érintvén a jogi oktatás reformját, rész­letesen beszámolt az egyesületi életről. Dr. Joó Gyula, egyetemi magántanár és kecskeméti jogakadémia igazgató előterjesztette a kecskeméti jogakadémiai tanári karának azon javaslatát, hogy tétessenek meg a szükséges lépések azon sérelmes törvényjavaslat orvoslására, amely az összes főiskolák felsőházi képvi­seletét kiyánja, de a jogakadémiákat a főiskolák közül kihagyja. Az egyesület egyhangúlag magáévá tette a kecskeméti jogakadémia tanári karának indítványát, elfogadja egyúttal dr. Bruckner Győző, miskolci jog­akadémiai dékán azon kiegészítő javaslatát ís, hogy a jogakadémiai székhelyeken lévő városi törvényhatósági képviselőtestületben ís biztpsíttassék a jogakadémiák képviselete, mivel az erre vonatkozó törvényjavaslat talán nem ís szándékosan, hanem csak véletlenül, szintén mellőzi a jogakadémiákat. A közgyűlés foglal­kozott még a ,Jogakadémiai Szemle" című folyóirat ujabb megindításának és kiadásának kérdésével. Miskolc város hivatalos értesítője cím alatt újból megjelent a városi tanács hivatalos lapja, melyet már évek óta nélkülözött a Miskolc közügyeível foglalkozó polgárság. A több év óta szünetelt, de most újra megjelent lap szerkesztője Halmay Béla dr. A 40 oldalas uj havi folyóirat közli a városi tanács, a törvényhatósági bizottság határozatait, a közigazgatási bízottság Í924. évi jelentését, a város egészségügyi és egyéb statisz­tikáit. Ezenkívül hivatalos és magánhírdetések vannak benne. A miskolci ügyvédi kamara választmánya dr. Glós Károly elnöklete alatt március hó í4-én ülést tar­tott, amelyen a kart érdeklő több fontosabb tárgy ke­rült megvitatás és elintézés alá. Behatóan foglalkozott a választmány a hadviselt ügyvédek névjegyzékébe való felvétel kérdésével s egy szükebbkörü bízottságot kül­dött ki, hogy végre e kérdés, az ügyvédi kar közmeg­nyugvására oldassék meg. A többek kőzt foglalkozott a választmány a mindjobban burjánzó zugírászok elleni védekezéssel s tárgyalás alá vonta a költségvetés kér­dését ís s előkészületeket tett az április hóban esedékes évi rendes közgyűlés megtartására. Több folyó ügy elintézése után az ügyvédjelöltek névjegyzékébe a) be­jegyezte : Dr. Klein Lászlót Dr. Fíedler János miskolci, Dr. Kíokocska Gusztávot Dr. Hercz Ödön miskolci, Dr. Osgyán Albint Dr. Molnár József miskolci, Dr. Síchermann Sándort Dr. Ambrus István sajószentpéterí, Dr. Rázsó Gyulát Dr. Putnoki Béla miskolci és Dr. Török Istvánt Dr. Kiss Endre ózdi ügyvédhez, b) átjegyezte: Dr. Demeter Kálmánt Dr. Holícs Pál ügy­védtől Dr. Klein Pál miskolci ügyvédhez, c) törölte Dr. Nagy Ferenc, Dr. Nagy Sándor, Dr. Sílberger Ödön, Dr. Szathmáry Béla, Dr. Váczy László, Dr. Sztankóczy László, Dr. Czínk Ignác, Dr. Rázsó Gyula, Dr. Gíückmann Zoltán, Dr. Haasz Sándor, Dr. Bod­nár Gyula és Dr. Geher István ügyvédjelölteket. Uj ügyvédi peres díjszabás. A miskolci kír. törvényszék Í925 március 6-án teljes ülést tartott, ame­lyen az ügyvédi peres díjszabást revízió alá vette. A díjszabás a változott gazdasági viszonyokra való tekin­tettel, a tarifát általánosságban emeli. .* , , , - —, Tulajdonos a miskolci ev. jogakadémia. A lapkiadást intézi: Szívós Béla. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal és a Magyar Hirdető Iroda. Nyomatott a Magyar Jövő Nyomdaüzem R.-T. nyomdájában Igazgató : ífj. Ludvíg István. MDlíCÍÍ KÖNYV- ÉS PAPIRKERES­f J IYI%3lf EL KEDÉSE = MISKOLCON Széchenyi-ucca I. szám. Telefon 194. Kaphatók a legnagyobb választékban szépirodalmi és szakkönyvek, ifjúsági iratok, zeneművek, iró- és rajzszerek, üzleti, irodai és levélpapírok stb. stb. „M O V E" tagoknak öt százalék engedmény MISKOLCZI TAKARÉKPÉNZTÁR ALAPÍTTATOTT: 1845. Tűzifát és kőszenet házhoz szállít legolcsóbb napíárban SÁNTHA LÁSZLÓ faüzlete és faaprító telepe Urak-ucca 112. Telefon 805.

Next

/
Thumbnails
Contents