Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 2. szám - Trócsányi Zoltán: Magyar régiségek és furcsaságok I. [Könyvismertetés]

10 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (30) és Erdélybe való települése" c. még 1904-ben megjelent értekezésében) és így ujabb felszólalása mindenesetre figyelemreméltó. A székelyek őseit tudósaink a hunok-, avarok-, kiihök-, hölgárök-, eszegelok^, kabarokban, magyar telepesekben stb. véltek feltalálni. Karácsonyi mostani kis értekezésében mindenekelőtt néhány oklevél és több külföldi író tudósításának segítségével megállapítja, hogy a székely a magyartól és besenyő-, oláh-, szász nemzetiségtől eltérő nemzetiségű nép volt. E tekintetben nem mond Karácsonyi sok ujat, mert a tudományos kutatásoknak ezen eredményét már Homan B. ís összegezte a Magyar Nyelv c. folyóiratban J9J5-ben megjelent értekezésében, csak annyiben tér el Homan Karácsonyi felfogásától, hogy az a székelyeket a magyar nép rokonának tartja. Ka rácsonyi J. történeti adatokkal igyekezett bizonyítani, hogy az avarok nem irtották kí teljesen a Székelyföldön egykor lakó gepidákat és a Nagyküküllő völgyében található helységneveknek néhány gepida személynévhez való némi hasonlóságából arra a me rész következtetésére jutott, hogy a régi székelyek ősei a germán törzshöz tartozó gepidák, akik a gótok rokonai voltak. Karácsonyi J. e felette bátor feltevését főleg Kobád, Farczád, Tibád és Monyád. helységnevekre építi fel, amelyek szerint a germánoknál előforduló Kobold, Díepold, Meinhold és a gepidáknál szokásos Asbad, Filegag és Ouszdibad személynevekre mutatnak. Karácsonyi feltevése szerint Váczmány, Rigmány és Ostormány helynevek Watzmann, Ríchman és Starkman (Starman) germán személynevekkel vannak összefüggésben. A tudós szerző székely-gepída-elméletét ezen néhány erőltetett szómagyarázat alapján el nem fogadhatom. Karácsonyi azon érveit sem tartom súlyosabbnak, amelyekkel ő még azonfelül a székelyek gepida származását erősítette. Karácsonyi hivatkozik III, Béla király Anonymus jegyzőjének és Kézaí Simon mesternek krónikájára, amelyekben Attilla népének tüntették fel a székelyeket. Minthogy a gepidák Attila alattvalói, szövetségesei voltak, mondja Karácsonyi — nyilvánvaló, hogy a székely-hun kapcsolat a gepidák révén terjedt el. Felfogásom szerint azonban Anonymus és Kézaí ezen odavetett adatai nem jogosítanak fel minket ily merész következtetésre. A székely rovásírás sem bizonyítja felfogásom szerint a székelyek gepida eredetét. A székely rovásírás tényleg a görög alfabet hatása alatt készült és ezt a görög hatást Karácsonyi azzal óhajtotta megmagyarázni, hogy mivel a gepidák, a gótok bíztatására, az aríanismust fogadták el és az ariánus keresztyénséggel, amely Byzáncból terjedt, el, együtt honosodott meg a görög írás, de némileg módosítva a gepida (székely) rovásírás alakjában. Karácsonyi érezvén, hogy gepida-elmélete kissé sántít, azért ilyenformán hidalja át a gepida—székely kérdést: kijelentvén, hogy a gepidák, harcias nép lévén, állandóan fegyveres szolgálatot teljesítettek és mivel a fegyyerviselésí jog felemel és nemesít, különös nemesi jogokhoz jutottak, amelyek alapját képezték utóbb a székelység jogi intézményeinek. A sok harc távoltartotta a gepidákat szűkebb hazájuktól, de erősen apasztotta számukat ís és a földek megművelésére, a házi teendők elesett gepida hősök pótlására szívesen fogadták be a gepidák a maguk kiváltságolt területén magyarokat, akik csakhamar túlsúlyba jutottak, úgyhogy a mai székelyek a gepidák földjére telepitett magyarok ivadékai volnának. Karácsonyi elméletét a jászok és kunok közé telepitett magyarok analógiájával akarja plauzibilissé tenni, de ezen igyekezete nem mondható sikerültnek. Karácsonyi kis értekezése felette tanulságos, de kutatásaínak eredményét, hogy a székelyek ősei a germán gepidák és hogy a mai székelyek a gepidák ís a közéjük telepített magyarok ivadékai, a tudományos világ alig fogadhatja el. A székely-kérdés tehát még továbbra ís nyitott kérdés marad, bár jogtörténeti szempontból ís ezenfelett fontos volna e kérdés végleges megoldása, mert ez esetben a székelyek sajátos nemzetiségi bírtokszervezete, „ius regium"a. és közjogi jelentősége könnyebben volna megfejthető és megérthető. Dr. Bruckner Győző Trócsányi Zoltán: Magyar régiségek és furcsaságok I. (Budapest, 1924. Dante kiadás. 8. rét. 255. 1.) A magyar művelődés történetét tanulmányozva ismerhetjük meg igazán alkotmányunkat, érthetjük meg intézményeink fejődését. Ez a tanulmányozás a maga fárasztósága mellett sokszor azonban élvetetet ís nyújt. A buzgó szerző az öreg papírok tánulmányozása közben, nem egyszer akadt ily érdekes momentumokra, melyeket érdemeseknek tartott a szórakozás céljábóli feljegyzésre, hogy így mulatva ismerhessük meg őseink erkölcseit, szokásait, életüket. Vegyesen tartalmaz ez a kis könyv a közép- és újkorból furcsaságokat, régiségeket, amelyeket ma már nem ís ismerünk A könynek nem egységes a tartalma. Szinte szeszély szerint egyszer egy jogtörténeti, máskor közjogi vagy történeti dolgot, söt sokszor egyenesen élcnek beillő jelentéktelen történetkét ad elő; egyedüli közös vonása a rövid cikkeknek, hogy mindenik kulturhistoríaí vonással rendelkezik. A nem kronologikusan összeállított müvelődéstörténelmi szemelvények, a legnépszerűbb, szinte anekdotta-stílusban, adoma rövidséggel — öt-hat sortól öt-hat lapig terjedő tartalomban — súlyos és nagyjelentőségű problémákat adnak elő, szűkszavúan, de ügyes elmeéllel. A könyv tulajdonképení értékesebb része a 7—92. lap, a másik része gyengébb, bár sok értékes adatot tartalmaz és bár elismerjük kulturhístóríai szerepét. Határozottan kár volt azonban a könyv jellegét a 207—253. lapig terjedő s nem idevaló anekdottaszerü sztporkázásokkal terhelni. Igen helyesen és irodalmi ismerettel íratott ,,A legrégibb magyarországi nyomtatvány" c. cikk (7—12.1.), melyben a budai Hess nyomda első nyomtatványának Galeotto De homíne című munkáját tartja s a nyomda sorsát mutatja be röviden Kár, hogy jegyzetelése hiányos. Ezt a jegyzetelési hiányt, — mely különben az egész könyvön keresztül mutatkozik - még inkább lehet észlelni a „Válópörök a XIV. században" c. cikknél. (22 34. 1.) Érdekes képét látjuk ebben a házassági pereknek s különösen a kánonjog alkalmazásának a házasság felbontásánál. Irodalomtörténeti szempontból különösen érdeklődésre tarthat számot az „O-magyar Mária-síralom" (39—44. 1.), amely szerint már a halotti beszéd idején fejlett ritmusú magyar verselés volt, mely a Tinódi féle vala rímeken magasan felette áll. „A Gellért legenda szolgáló lányának éneke"ben (56—69. 1.) a magyar munkadaíok létezése mellett foglal helyesen állást a szerző. E szerint a XIV század végén már általánosak voltak nálunk a munkadalok, az őrlődalok. Hasonlatba hozza, szerző a magyar őrlődalt a finn, lett munkadalokkal, melyeknek egyik csoportja az örlődal, amit épen a Gellért legenda említ s határozottan arra konkludál, „hogy az örlödalok nálunk ősiek, talán még a finn-ugor egység korából valók." Sajnos, ez majdnem egyedül álló önálló nézete,