Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 1. szám

•(3) MISKOLCI JOGÁSZÉCET *\ku> Mini a tiszai egyházkerület Miskolcon működő ősi jogakadémiájának s a jogi kiművelését ennek kebelében munkáló ifjúságnak őszinte barátja, örömmel vettem a hirt, hogy jogakadémiánk az ottani ügyvédi kamara anyagi és erkölcsi, valamint a miskolci kir. törvényszék, Borsod vármegye és Miskolc thjf. város közönségének erkölcsi támogatásával, Miskolcon „Miskolci Jogászélel" cimen egy, az ifjúság közreműködését is igénybevevő tudományos jellegű szakfolyóiratot fog már a folyó • hó folyamán m egindiiani: A .megindítandó folyóirat nyilván az elméletnek a gyakorlati élettel összhangba hozatalát fogja munkálni. Ezzel a működésével a joggyakorlat irányítására befo­lyást ^gyakorolva nem csupán a lefolyt súlyos viszonyok között -a dolog természetéhez képest stagnált jogtudo­mánynak a műveléséi lesz feladata előmozdítani,-de egy* úttal az eszmék tisztázása s a jogesetek megvitatása révéh jelentős tényezője leend a jogrend megszilárdítás •sának is. - • --vúcAjr Azonfelül, ismerve a vállalat irányító tényezőinek felfogását, készültségéi és készségét, nem kétlem, hogy a folyóirat a protestáns egyházjog napjainkban meglehe* tősen elhanyagolt mivelésének is kedvezni fog s ennek előnyeit egyházunk a felügyelői sucresseniiát pótolni hiva* tóit' ifjabb világi nemzedék megfelelő egyházjogi kikép* zésében fogja élvezhetni. '•• >' =.? >;: - Akkor pedig, midőn a megindítandó folyóirat módot és alkalmai nyújt a fiatal - jogásznemzedéknek á nekik példát szolgáltató vezetők nyomdokait követve, a szak­irodalmi munkálkodásra, az önképzéssel s ezzel a jövő jogásznemzedék színvonalának emelésével egyúttalJ nem­zeti kultúrfölényünknek Hazánk sorsa jobbrafordulta ,ezen egyik legfontosabb tényezőjének a jogélet fejlődése terén­emelését is elő fogja mozdítani. r; " Ezeken felül a diákszociális kérdések felvetése és megvitatása is jelentős feladata lesz a folyóiratnak, mely* nzk r,révén az országos közvéleményt s a cselekvésre hivatott kormányzati és társadalmi köröket támogató állás* foglalásra ösztönözve,, nemzetvédelmi feladatainknak egyik legégetőbb s nemzetünk sorsa kialakulására egyik legha­talmasabb emeltyűjét lesz hivatva megoldáshoz juttatni. z*=Részemről' ily' érielemben a legmelegebben üdvözlöm ezt a vállalkozási, mely egy oly kullur és előkelő jogász­központban, mint amilyen Miskolc, széles köröket érdeklő s igy nyilván közszükségletet leend i hivatva kielégíteni. al noSzivből kívánom, hogy vállalkozásuk ? a várakozá­soknak megfelelve, mielőbb minden tekintetben is ?minél* teljgsehb mérvben váltsa l be< a, hozzáfűzött reményekel s> az eredmény a közre •előnyös: legyen, a vállalat; meg**, indítóinak és: munkásainak pedig örömére és -dicséretére váljék- Dr. /.ELÉNKA LAJOS a tiszai ág. hitv egyházkerület ^rri-,^A,,nemzeti társadalmak, eszményi fejlődésében,min* dig dekadencia áll be, ha az egyének megfeledkeznek. a nemzeti erő neveléséről. E nemzeti erők megóvásában a jog iés államtudományok: müvelésének annál nagyobb fel* adatkör, jut, minél jobban parancsolják az életviszonyok az állam fennmaradásának, a társadalmi egyensulyoz*ott ságnak és az egyéni jogoknak biztosítását. ­A maihoz hasonló nehéz időkben azért fokozottabb jelentősége van a jog dinamikájának s ha e térén az elmélet kezet fog a gyakorlattal, ugy ez a nemzeti erő* nek oly hatékony megnyilvánulása, mely az állam és társadalom részéről egyaránt megbecsülést érdemel. A hiva* iása magaslatára emelkedett szak=sajló eJéren sokat tehet s ezért örömmel üdvözlöm a nagymultu miskolci- jog* akadémia elhatározását, mely „Miskolci Jogászélet" címen egy ilyen szaklapot életre hiv. ... Egy bizonyos, az ilyen vállalkozások, ha beváltják is a hozzájuk főzött reményeket, meggyőzhetik ellenségein* kei, hogy a magyar jogászi társadalom^nemcsak hangza* tos jelszó, hanem tettrevált élő valóság,, a vkulturfölény... DR- SÓLD'OS1 BÉLA ' 'A VK V Miskolc thjf. várcs és Bcrs^J'GömÓT-Kishon! e. e. vármegyék főispánja. Örömmel vettem hírt arról, hogy igen,,tisztelt ügyvéd ttr, a helybeli fiatal jogászgárda bevonásával egy a.mis-^ holci Jogakadémia kiadásában megjelenő jog- és .állam­tudományi szaklap megalapításának a gondolatával fog­lalkozik s ennek sikere , érdekében,^ a \tűle . jólesőteg megszokott odaadással fáradozik., ,?_r«.irt, vtvxtVt Legyen szabad nekem is üdvözölnöm e gondolatáért s fáradozásáért, melyről biztosan hiszem, hogy meddő, nem marad. . . . ..-..,\ .„,.„ v»\JV->í\ V-Auv. Meg vagyok róla győződve, hogy; az a széleskörű tudás, melyet sok izbzn tapasztalni volt szerencsénk, -~-r-:x az a buzgalom, melyet Ügyvéd ur az MtaUjJieigesnek^ jónak tartott eszmék szolgálatában eddigelé is kifejtett, biztositékként fognak szolgálni arra, hogy a nézeteivel s irányításával meginduló jogi szakközlöny a trianoni szerződés áltat megteremtett Jogbizonytalanságban értékes szolgálatokat fog teljesíteni azoknak sz imára, akik akár a magán, akár a kőz, vagy a közigazgatási, akár a büntetőjog terén — s annak sokszor érthetetlen utvesz-. tőiben működnek. , ZSÓRY GYÖRGY Borsod-, Gótnör- és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített íy. - .i'-. — • • , vármegyék, alispánja. Miskolc város, amely a szomorú trianoni békekötés folytán a magyarság egyik nagy feladatra hivatott végvára tett, fokozott mértékben átérzi azt a missziót, melyre a nemzeti kulturális erőforrások minél" intenzivebb gyarapítása terén hivatva van. : Városunk súlyának emelkedésével párhuzamosan számban és terjedelemben növekvő közintézményeinkkel karöltve, jogakadémiánk e jogi szaklap megalapításával oly orgánumot hívott életre, melynek lét= , feltételeit városunk fejlett jogéletének bőséges forrásaiban , biztosítottnak, látom. t, . .. ... ; • . , Közintézményeink izmosodásával a jogi vonatkozású kérdések minél szélesebb körben taglalása ismertetése fokozott fontosságot nyer­s bizonyos vagyok benne, hogy szakférfiaink lelkesen fogják sokoldalú tudásukkal a vidék éz első jogi termékét támogatni, magas nívóját biztosítani, s ezzel városunk kulturális fejlődéséi nagy lépéssel előre vinni. '•• ' De a szorosabb városi közigazgatás szempontjából is megállaz pitohr, hógy"e szaklap-hivatva lesz széles körben nevelő hatást gyako*

Next

/
Thumbnails
Contents