Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 10. szám

(155) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 3 Adatok a húnofc igazságszolgáltatásáról Bár a tudomány ma már túlnyomóan azon álláspont felé hajlik, hogy a magyarok a húnok utódai, a kérdés még ma síncsen kétséget kizáróan eldöntve . . .*) A kérdés megoldása nem is tartozik szorosan a tárgyhoz, azokból a vonatkozó indokok felsorolását, megvitatását mellőzöm és csak a végső megállapítást szögezem le, hogy a magyarok története valóban a hűn történet folytatásaként jelentkezik; a nyelv hasonlóságán kívül, a magyar a hunnal annyi közösséget mutat, hogy ebből megállapítható, miszerint: í. a magyarok vagy tényleg a húnok ivadékai, vagy 2. a közösen egy szűkebb népcsaládból származnak, vagy végül 3. a két tény vegyesen fordul elő : egy szűkebb népcsaládnak a történelem színpadán előbb jelentkező tagjai a húnok, a későbbiek a magyarok ; a magyarok egy része csak közös családból származik a hunokkal; másik része pedig valóban a húnok ivadéka ís természetesen, eltekintve a beléjök olvadt más idegenektől... A hún és a magyar népet közösen jellemző, legfontosabb történeti és államjogí, de egyúttal a faj hegemóniáját és coheretíkus erejét jellemző államalkotó és fentartó jelleg, hogy e két faj és a velük rokon harmadik nép, az avar az a három történeti nép, mely Magyarország területét, helyesen a rajta létezett mindig többtéle fajta népet egy faji hegemónia alatt egyesíteni, összetartani tudta: a húnok majdnem. Í00 évig, az avarok több mint 200 éven át, a magyarok pedig csak a török hódoltság által megszakítva, mindig, ezer évnél ís tovább, egészen a gyászos trianoni békéig , . . Ha a húnok és a magyarok között csupán csak a rokonság esete forogna ís fenn, akkor se közömbös a hún nép kultúrtörténete egyik jeles alkatrészének: igazságszolgáltatásuknak ismerete, mert a hún és a magyar tagadhatatlanul jellegzetesen hasonló; ily hasonló népeknél a művelődéstörténeti fejlődés ís hasonló körülmények között nagyrészt jellegzetesen hasonló szokott lenni. Sajnos, a források, általában a hún történelemre vonatkozóan ís, kevés megbízható adatot produkálnak. Talán ez ís az oka annak, hogy maga a húnok története ís a történet kevésbbé feldolgozott részei közé tartozik. A húnokról még a történeti adatok ís szegények . . . Legkorábban a sínaí történetírók említik őket a Kr. előtti 2. században. Ezek ís talán csak azért, mert igen érdekelve voltak általuk, a „hungnu"-k támadásaikkal sokat zaklatták a sínaíaíkat; a tőlük való félelem emelte a kb. 3500 kilométer hosszú, hatalmas, sokat emlegetett úgynevezett „sínaí faí"-at. Kevés forrásadatot produkálnak a latin és görög írók ís (Marínus Tyríus, Amníanus Marcellínus, Sídoníus Apollínarís költő, Ptolemaíos, Prískos rhétor). Még a hatalmas hún fejedelem : Maotur idejéből síncsenek megbízható, minket érdeklő adatok; nem maradtak a későbbiekről sem Baíambér, Uldes, Rua, Oktár és a többiek idejéből sem, egészen Mundzuk fia a nagy Attilla koráig . . . Ha az azelőtti korból igyekeznénk jogot állapítani meg, az eredmény erőszakos feltevésekre vagy értéktelen találgatásokra vezethetne csak. Ilyen feltevés azonban több van, pl. Behaub: Notítia Hungáriáé +) A magyaroknak hún leszármarását bizonyító legújabb hatalmas munka Zajtí Ferenc Aveszta tudós munkája és ShamsUl-Ulma dr. Yívanji Yamshejdí Modi bombay-i párszi egyetemi tanárnak 50 esztendei, 62 kötetes munkája. antíquo modernae c. munkájában, vagy Münster Sebestyénnél, aki szerint a „bajvívások törvényei" a hunoktól és a góthoktól származnának, stb. A komolyabbnak látszó adatok csak a nagy hűn fejedelemnek, Attilának a korával kezdődnek. A hún és az egész világtörténet e dicső, kimagasló alakja körül is a mondák és legendák világa keletkezett. A mondavilág meseszálaíval átszövi a valót, színes szálai széppé teszik a történet ridegét, glóriát vonnak a hős feje körül, a nemzeti öntudat hatalmas élesztői ezek, de nagy hátrányuk, hogy megnehezítik a szakszerű kritikát. A történelem ilyen hatalmas alakjainál gondosan meg kell tisztítani a valót a mondaanyag hímes szálaitól . . . A mondavilágból ís azonban történeti és logikus tényként emelkedik ki, hogy ez a hatalmas uralkodó, aki a félvílág barbárjait egyesíteni tudta, a hún hegemónia alatt erős kézben tartotta mindvégig, aki a Dunától a Keleti tengerig és az Uraitól a Rajnáig uralkodott, aki a rómaiakkal eldöntetlen csatát vívott, aki stretégesí díjait a büszke rómaival szemben mindegyre emelni tudta, kinél alattvalói többre becsüli a szolgaságot, mint a rómaiaknál a gazdagságot s akitől magát Rómát ís — a hagyomány szerint — csak (Nagy) Szent Leó pápa könyörgése mentette meg, hatalmát nagy szervezőképessége, bölcsessége, bőkezűsége, vitézsége és politikai talentuma mellett kétségkívül annak ís köszönhette, hogy a hatalmas, egészen különböző gondolkozású, érzésű és jellegű nemzetségekből alakult félbarbár népet keményen fegyelmezni tudta. Az emberek sohasem maguktól jók mind; bármilyen — még a legjámborabb és íegmíveítebb nép tagjai között ís — vannak vérengzők, a renddel megbarátkozni :soha nem tudók. Egyebek mellett jókká teszik az embereket, főként a jó törvények (Nícolo Macchíavellí), a jólét és az erős kéz. Az állam és uralkodói hatalomnak egyik hatalmas eszköze a bírói hatalom erős és eszélyes kezelése, a megfontolt és igazságos ítélkezés, a büntetések helyes megválasztása és kiszabása, a gyors és szigorú végrehajtás. Egy ilyen hatalmas félbarbár embertömeget Attilla ís csak ilyen elvek mellett tudott féken és kézben tartani. Szempontunkból a főforrás Prískos trákíaí származású rhétor, II. Theodosíus keletrómai császár alatt, Attíllának a kortársa. Ez értékes forrás nélkül a húnok jogéletéről majd semmit se tudnánk. Prískos rhétor a 448. évben Attíllához a keletrómai császár által küldött azon követség egyik tagja, melynek tagja volt Maxímímus ís. A hún korra nézve rendkívül nagyértékü munkájában, a könyvben leírta a keletrómai császárság háborúit és a jelzett követjárás történetét, valamint az akkor szerzett tapasztalatokat. Prískos rhétor korának intelligens, müveit embere, mint ilyen az eseményeket jól megtudta figyelni, amit leírt, azt ő maga, mint a követség tagja közvetlenül látta és hallotta; a tapasztaltakat eltorzítania, meghamisítania oka nem volt s így tudósításai megbízható, értékes forrásként kezelhetők. Prískos rhétor ezt írja Attílláról, mint a bírói hatalom kezelőjéről: Atílas domo gressus, graví vultu, omníum oculís quaque versus ís eum conversís, íncedens cum Onegesío, prae aedibus substitít. Híc eíus judícíum exceperunt. Ez a forrás sokat mond: az igazságot a hatalmas fejedelem maga szolgáltatta a nagy fejedelem tekintélyéhez és hatalmához így volt ez méltó, hogy ő legyen a bírói hatalom legfőbb birtokosa és ennek ís a feje. Ha ezt a hatalmát, az ügyek sokasága, távolléte vagy akadályoztatása miatt minden esetben nem gyakorolhatta