Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 9. szám - Kozma Sándor. 1825. szeptember - 1925. szeptember - Kriminalitás és bevándorlás

(Ui) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 5 y\ Kozma Sándor y{ 1825. szeptember — Í925. szeptember A trianoni Magyarország annál szebb és intenzívebb kulturéletet él, minél jobban érzi feldaraboltatását és magára hagyatottságát. Azokat a nagy államférfiakat, tudósokat, költőket, írókat, művészeket, akik valaha a nagy Magyarországért éltek és dolgoztak, akiknek emlékezete a Kárpátok alatt és az erdélyi havasok között éppen ügy él, mint a Bánát rónaságain, azoknak a nagy magyar férfiaknak sorsát el nem döntheti, emlékezetét ki nem törölheti a trianoni papíros okmány. Nem lehet egy olyan nemzetnek örökkön élő és természetes határait elrabolni, amelyeknek fel nem épített, de a lelkekben élő Pantheonja telve van olyan nagy férfiakkal, aminők: Széchenyi, Kossuth, Deák, Petőfi, Vörösmarty, Arany, Jókai, Madách. Akiknek élete, működése és alkotásai túllépték nagy Magyarország határait és eszméik együtt haladnak a nagy kulturállamok halhatatlanjaival. A magyar Pantheonba, régen az emlékezet aranybetüível van felírva a kegyelet és hódolat márványtáblájára Kozma Sándor neve, kí a magyar jogászvilágnak egyik alkotó és szervező kitűnősége, a nehéz és kezdetleges időkben kodifikáló ereje és büszkesége volt. A legelső királyi főügyész, a legnagyobb főálíamügyész, aki megteremtette, megszervezte s a fejlődés magas színtjére emelte a magyar ügyészí intézményt. Születésének századik évfordulóján, a késői borús idők epigonjainak kötelességük megállani ennél a határkőnél, amely a legnagyobb és legszebb büntetőjogi intézmény megszervezését, megalapozását és az élettel való összeforrottságát jelenti és kegyeletes tisztünk felidézni a nagy magyar igazságügyi államférfíunak, Kozma Sándornak soha kí nem alvó emlékezetét. Az ötvenes és hatvanas évek politikai és jogászi tanulmányait a haza bölcsének : Deák Ferencnek közelében, gondos megfigyelés, alapos elkészítés után növelte és öregbítette. Alig 32 éves korában került az állam igazságügyeinek szolgálatába, s rövid idő után ott találjuk a legfelsőbb bírói karban, majd a megszervezett államügyészség élén. Évtizedekig volt mint főállamügyész annak a legnagyobb büntető hatóságnak vezetője, irányítója, bölcs és igazságos kezelője, áldott szívű szelleme. Az ügyészí vádhatóság az ő vezérlete alatt teljesen emancipálta magát. Hatalmát minden politikai, társadalmi befolyástól menten, önállóan gyakorolta és az ügyészí kar — az ő vezetése alatt — szinte egy uj államot alkotott a modern igazságügyi államban. Vezér volt, akihez az újonnan megszervezett ügyészí kar éppen ugy mint a későbbi generáció, szinte gyermeki tisztelettel és szeretettel ragaszkodott, akinek nevét ugy emiitették az országban, mint az igazságnak, az emberszeretetnek egyik apostolát, aki az ügyészí széken ís bölcs és megszívlelendő emberi tanokat hirdetett, aki oktatott, irányt adott és javított. Kétségtelen, a feudális Magyarorzág újjáépítési korszakában neki ís reformernek kellett lennie. Az ő újítása azonban a nemzeti szabadéivüség történelmi pillérein nyugodott, amely féltette az igazságügyi kodífíkációt és törvényalkalmazást azoktól az irányzatoktól, amelyek a magyar népléíektől távol állottak. De szabadéi vüsége, mind amellett a kultúrember lelki mélységeiből fakadt, mely nem tűrte az ügyészi pódiumon az elfogultságot, a maradíságot, nem ismert előítéletet, társadalmi kiváltságokat, nem türt különbséget ember és ember között akkor, amikor vádlóként állott a nyilvánosság előtt, amidőn az ember legféltettebb kincséről, szabadságáról és becsületéről volt szó. Gyönyörű és örökídőre szóló testamentumot hagyott hátra a magyar ügyészí karnak egyik vádbeszédében. Nyíltan hirdette, hogy a magyar ügyészí karnak nemcsak a vádemelés kötelessége. Ha a gonddal és bizonyítékokkal megalapozott vádat megemeli és fentartja, legyen erkölcsi bátorsága elejteni ezt a vádat abban a pillanatban, amidőn meggyőződött arról, hogy a vádnak alapja nincs, Ilyen elvek hangoztatásával a magyar ügyészségi intézmény iránt az első és nehéz időkben nemcsak hogy rokonszenvet ébresztett, hanem azt valósággal népszerűvé tette. Kozma Sándor fellépése előtt a vádhatóság fogalmához a közönség fantáziájában olyan fogalmak fűződtek, mintha a vádhatóságnak minden körülmények között feladata volna az üldözés és a bünbejutott ember szigorú megbüntetése és megalázása. Tudatában annak a nagy hatalomnak, amelynek évtizedekig irányítója és vezetője volt. Kozma Sándor állandóan azt hirdette, hogy inkább szabaduljon egy bűnös a véletlen folytán, a büntetés elől, mert ez még a javulás útjára térhet, mintsem hogy ártatlan ember szenvedjen, mert ennek hite végleg megrendül az államhatalom igazságosságában és igen könnyen a bűnözés útjára tér. Nem a politika homályos szemüvegén, nem a forradalmi időktől megzavart elmék felfogásán keresztül kell felemelkednünk Kozma Sándor személyéhez. A mélységbe kell leszálíanunk, mint a nemes ércet kutató bányásznak és a tísztuítabb emberi érzések górcsövén kell analizálnunk annak a férfinek lelkítulajdonságaít, akinek századik születési évfordulóját ünnepli most a magyar jogász közönség és a magyar nemzetnek minden hűséges és kulturált polgára. Ez a lelki analízis és magasabb szemlélődés állítja elénk, az emlékezés kegyeletteljes perceiben, Kozma Sándor alakjának gyönyörű reliefjét, szellemének fensőbbséges vonásait és alkotásaínak örök emberi szépségeit. Az ö ígéí és tanításai hassák át azoknak a lelkét, akik ma az ő örökében élnek és az igazságért harcolnak. Kovács József dr. ^\ Kriminalitás és bevándorlás í. Sok vita folyik a felett, hogy vájjon van-e létjogosultsága azoknak a tudományos kutatásoknak, amelyek a gyakorlati élet igényeinek érvényesülését nem mozdítják elő. Ha a gyakorlatiasabb álláspontra helyezkedünk, ugy alig kímélhető meg a büntetőjogtudomány attól a szemrehányástól, hogy körében bizony sokan jártak a tiszta spekuláció mesgyéjén. Gondoljunk csak azokra az évezredeken keresztül folytatott és főleg a Í.6—Í8. században úgyszólván állandóan napirenden tartott törekvésekre, amelyek a büntetés jogalapját és célját igyekeztek tisztázni és megállapítani. Könyvtárakra megy azoknak az irodalmi próbálkozásoknak terjedelme, amelyek ezen kérdés megoldását megkísérelték. Szemben ezekkel a joggal ímproduktíveknek mondható eímefuttatásokkal viszont kétségtelenül annál gyakorlatiasabb irányt követnek azok a kutatások, amelyeknek komplexuma a büntetőjogtudomány segédtudományai körében krimínalaetíología címen ismeretes. A bűnözés okait kutató megfigyeléseknek óriási nagy gyakorlati értéke elvítázhatatlan! Arról, hogy a bűnözést sikerülhetne a társadalmi