Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 7-8. szám - Okozatosság a magánjogban

lő MISKOLCI JOGASZELET (122) Miért is mondható az okozatosság kérdése, megold* hatlan jogi problémának ? Erre már Grosschmid megadja örökbecsű müveiben a feleletet azojn kijelentésével, amikor azt mondja: csak az érzék dolga annak megállapítása, hogy mikor van és mikor nincs helye kártérítésnek az okozati összefüggés szempontjából. Amint magának Grosschmidnak nem sikerült felállítani oly általános szabályt arra nézve, hogy mikor van és mikor nincs a tettes cselekménye és a bekövetkezett eredmény között az okozati összefüggés az események láncolatába belépett accidentális körülmények által megszakítva, éppen ugy másnak sem sikerült eddig a kérdést egy lépéssel sem előbbre vinnie. A jogtudományban is vannak divatos és nem divatos kérdések. Ma a valorizáció, gazdasági lehetetlenülés stb. kérdések vannak divatban. Pedig c kérdéseket sem leszünk képesek az anyagi igazság kívánalmainak megfelclőleg meg* oldani, mindaddig, amig a magánjogunknak éppen a kártérítés körébe tartozó fundamentális kérdéseit meg nem oldjuk. Pedig ezek a kérdések megoldva nincsenek máig sem. Mert ez a kérdés is olyan mint pl. a felsőbb meny* nyiségtan. Amint nem nyúlhat hozzá a determinánsokhoz az, aki a felsőbb mennyiségtan alaptételeit nem érti, ép ugy nem kísérelheti meg divatos magánjogi problémáink megoldását az sem, aki a kártérítési jog alaptételeivel nincs tisztában. Erre még gyakorlati praxisomban is volt eset. Már nem egy alkalommal kérte egyik, vagy másik tél a polgári eljárásnak a folyamatban levő bűnvádi eljárásra való tekintettel a felfüggesztését, azon kifejezett indokolással, mert a büntetőjogi beszámithatóság kérdésének az elbírálásával ellesz döntve a magánjogi beszámithatóság kérdése is. Igaz, hogy az ilyes kérelmeknek a rugóját közvetlenül az ügyfél érdeke szolgáltatja, de, h©gy lehet ez a meggyőződés folyománya is,*- kizárni ezt sem merném. Lássuk elsősorban a teoretikus kérdésnek beállított dolus és culpa kérdéseit. A büntetőjogi territóriumon: a dolnshoz az eredmény bekövetkezésének legalább a tudata, a culpához : ennek a felismerhetősége kívántatik meg. Ezzel szemben a magánjogi dolushoz : a cselekmények jogellenességének a tudata, a culpához: a jogellenesség teU ismerhetőségének a lehetősége. A két beszámithatóság kérdése tehát már itt eltér egymástól. Még nagyobb az eltérés az okozatosság kérdésében. Mert amig a büntetőjogi beszámithatóságnak alaptétele az, hogy a tettes csak tettének előre látott, vagy legalább láthatott következményeiért felel, a causálitás folyamatába belépett idegen tényezők következményeiért csak akkor, ha azokat tekin* tétbe vette, vagy legalább is vehette volna, addig a magáiu jogi causálitást nem szakítja meg mindig az idegen tényezőknek az események folyamatába való belépése. Ezen tétel felállításával mintegy önkénytelenül is két kérdés ve* tődik fel : 1. mi okozza c kétféle elbírálást, — 2. hogy miért nincs a magánjogi causálitás meg* szakítva az események láncolatába bc'épett idegen tényezők által. Mindkét kérdésre igen könnyű a feleletet megadni, de ezzel a voltaképpeni probléma megoldását nem vittük előbbre egy lépéssel sem. Az első kérdésre a felelet az, mert a büntetőjog a subjectiv tényezőknek ugy a beszámithatóság, mint a mi* nősités kérdésénél az objectivckkcl egyenlő fontosságot tulajdonit, addig a magánjogi territóriumon jobbára az objectiv feltételek a döntők s ha figyelembe vétetnek a subjectivek is, ezek az előbbieknél alárendeltebb jelentő* séggcl bírnak. Ha pedig azt kérdezzük, hogy ennek mi képezi az indokát, erre is kapjuk a féletet: a célkitűzések különbözősége. Ugyanis amig a kiszabott bün* íefésnek a célját a retorsió, addig a magánjogi kártérítés* nek, a restiíutió gondolatának a megvalósítása képezi, amit Grosschmid a következő plasticus kijelentéseiben rögzit meg : „A kártérítési és büntetőjogi causálitási kérdés nem egyforma kérdés. Mások elsőbben is a láncolat egybe* kötendő végszemei. A büntetőjog azt kérdi, hogy vájjon az a mi bekövetkezett, beszámithafó*c a cselekvőnek ; a kártérítés: vájjon a mi kárképpen fenforog, kövctkczésc*e annak a mi civilitcr beszámítható." Ami pedig a második kérdést illeti, erre a teleletet megkapjuk az előbbi megoldásban. Mert a magánjogi kár* térítés végső célját képező hclyrepótlás elve, csak a forga* lom zavartalanságának a figyelembe vételét kívánja meg. Ha tehát az utóbbi akadályát képezi a kártérítési kötele* zcttség megítélésének, csak az esetben kellene a kártérítés mérvét vagy rcstringálni vagy teljesen kizárni. A fenti nehézségeket a büntetőjog két tétel felállítás sával küzdi le : l*ször: a tettes csak tettének a következménveiérí felel: 2*odszor: az események láncolatába belépett idegen tényező csak akkor nem szakítja meg a causálitást, ha azt a tettes vagy tekintetbe vette, vagy legalább is tekintetbe vehette volna. A magánjogi beszámithatóság territóriumán az első tétel már azon corrcctivummal érvényesül, hogy nem telel a cselekvő jogalany akkor, ha az eredmény amúgy is -be* következetí volna, ha még más uton*módon. A második tétel azonban már a magánjogban végkép, nem alkalmazható, mert az alól annyi kivételt vagyunk kénytelenek tenni, hogy a kivételek nagyszáma magát az elvet is feldönti. Sőt ha az első kelyen felállított s látszó* lag a büntetőjogi territóriumon kivételi nem tűrő elv gya* nánt érvényesülő jogtételt vesszük, még ott is adott esetben kivételt leszünk kénytelenek tenni, a magánjogi beszámít* hatóság kérdésénél pedig akkor is, ha az eredmény más uton sem állott volna be. Pl. barátomnak azt mondom, hogy : X. Y. kedves hozzátartozód meghalt. Ez a hír vá* ratlanságánál fogva oly hatást gyakorol a barátomra, hogy szivszélhüdést kapván, momentáni halála következik be. Ugy*e bár még gondolatunkban sem fog felmerülni az, hogy itt más egyéb valami is közre hatott volna a halál előidézésében, mint a rossz viccünk, mégis ugy a magán* jogi, mint a büntetobiró a beszámithatóság kérdésében el* utasító álláspontra fog helyezkedni. Joggal kérdheti bárki, hogy miért ? Eelelet csak az lesz, hogy ki hallott még olyat, hogy az ily otromba viccért valakit lecsukni vagy kártérítésben marasztalni ? Hogy a felhozott körülmény, egy jogász szemében nem lehet indok, az nem szenved kétsé* get, de ha az általános jogtételből indulunk ki, a kivétel megtételének a helyességét érezzük, de kellőleg megindo* kölni mégsem vagyunk képesek. Mert ha képesek lennénk minden egyes megtett kivételt meg is indokolni, ezekből már nem okozna nagy nehézséget egy jogtételt levezetni. A baj tehát az, hogy igen sokszor csak érezzük a dönté*' síinknek a helyességét, azonban az indokokat nem vagyunk képesek megtalálni azon egyszerű oknál fogva, mert nincs, vagy ha van is, nem olyan, amelyet mindenki mcgn'yug* vással elfogadna. (irosschmid megkísérli ugyan az okláncolatba belépett idegen tényezőknek az okozat beállására gyakorolt hatása szempontjából bizonyos kategóriákat (Cumulativ, büiativ, Damnósitási, érdekeltségi közvetettségek) felállítani s bár egyik másiknál a causálitás mcg*meg nem szakítását általános jogtétellel sikerül is megoldania, de mert ezt mindegyiknél elérnie nem sikerül, rcsignáltan állapítja meg, végső conclusioként, hogy igen sokszor csak az érzék dolga a causálitás szempontjából a kártérítési kötelezettség megállapításának a kérdése. Elmondhatjuk tehát, hogy a magánjogi causálitás kérdése a magánjogunk legnehezebb s egyben máig is