Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 7-8. szám - A minősítésben szerepet játszó lelki tények nyomozása és bizonyítása

a MISKOLCI JOGÁSZÉLET (120) esetében vagy ennek fordított viszonylatában. Ilyen esetekben a nyomozásra a nehezebb, a bizonyításra pedig fajsuíyban súlyosabb munka vár. Mikor a lelki megmozdulások ilyen súllyal nehezednek a nyomozást és a bizonyítást végzők lelkiismeretére, akkor vállalni kell nemcsak a logikának, de a pszíhológiának munkáját is. Ez utóbbi főkép a lelki tény megméréséből álljon. Tehát a fizikai tényekből kapcsolat keresendő a szándéknak, indulatnak stb. U fenforgási megállapításához, 2. ídötartamí huzamosságához, 3. ezen végigmenve eredetéhez, 4. terjedelméhez (dimenzióihoz), 5. irányához (célzatához). Sokszor olvassuk az újságokban, hogy a nyomozó hatóságok ártatlanul vettek valakit valamely bűncselekménnyel kapcsolatban gyanúba; ilyenkor a laikus újságolvasó azon csodálkozik, hogy lehet valakit alaptalanul meggyanúsítani. Aki a nyomozás kulisszatitkait ismeri, jól tudja azt, hogy alaptalanul senkit sem lehet gyanúsítani. A közelmúltban lefolytatott Leirer Amália féle gyilkossági eset egyik eklatáns bizonyítéka ezen állításnak: Leírer Lőrinc ártatlanul, de nem alaptalanul lett gyanúba keverve. E konkrét esetnél a nyomozás ilyen holt vágányra való jutását nemcsak olyan ténymegállapítások segítették elő, melyek a tettes kilétének, a végrehajtás mikéntjének s időpontjának körvonalaira engedtek következtetni, hanem egyúttal az ártatlanul j gyanúba kevert lelki világára vonatkozólag előéletéből merített res íudícata adott némi olyan támpontot, amelv ha nem is bizonyított, de lehetőséget adott feltevésekre. Amint már föntebb szó volt róla, — látszatok, — csalóka délibábos képek szelik át a nyomozásnak amugv is íabíríntusszerü utaít; így a nyomozás gyakorlati szabályai nem matematikai s egy kaptafára húzható szabályok s a kriminalisztikában csak a nyomozás segédeszközeinek felhasználásáról, a lehetőségek kímeritési módozataírói van szó nagy általánosságban, de a különfélekép elkövetett különféle bűncselekmények megoldásához a nyomozást végzőnek kulcsot a kezébe adni lehetetlenség. Mégis a kriminalisztikában felsorolt különféle végrehajtási módozatokra vonatkozó általános gyakorlati szabályok fölé emelhetünk még általánosabb szabályokat s tesszük ezt jelen esetben a lelki vonatkozásokat illetőleg. Ha a lélek megvilágítására általános szabály fizikai megnyilvánulásokból (beszédből, tettekből s bármely más végrehajtási vagy főleg előkészületi cselekményből) való vísszakövetkeztetés, ugy az igazság érdekében, ép az előbb említett Leírer-féle ügy tanúsága szerint is általános szabálynak kell lennie — az „errare est humánum" (tévedni emberi dolog) folytonos szem előtt tartásának. Ez nem jelenti azt, hogy a nyomozást végző önbizalmát kapcsolja ki munkájából, de jelenti, hogy nem az eredmény hajhászás, hanem pusztán az igazság lévén a cél — saját munkáját — a sajtó és minden egyéb befolyásolni igyekvő tényezőtől mentesen — állandóan tartsa saját lelkiismereti kritikája alatt. Minthogy a lelki tények megvilágítása csak következtetéseken át történhetik meg s minthogy a következtetések is rejtenek már magukban individuális, egyéni — mondjuk esetleg erőszakolt megállapításokat — fontos volna, hogy a tényből a következtetést nemcsak a gyanúba vett lelki világára kell levezetni, hanem abból vissza is vezetni egyéb tényekre (dedukció és indukció). Szóval, nemcsak a bizonyítás, hanem már a nyomozás során szükség van bizonyos fokú mérlegelésre. Ennek helyes alkalmazása viszont ugy képzelhető el, ha a nyomozást végző saját magát iparkodik beleélni a gyanúsított helyzetébe. Azonban a lelki megnyilvánulások hatásai homályosak lévén, e téren tovább kell mennünk: a fönnálló összes ténybeli következtetést össze kell egyeztetni vájjon összefutnak-e az általunk felállított nyomozási hipotézis egy pontjába. Ha igen, akkor rátérhetünk nyugodtan a gyanúsított által felhozott ellenérvek mérlegelésére ténybeli össze^ hasonlítások alapján, de nemcsak mérlegelésére, hanem az általa mondott s tényekre vonatkozó adatoknak egyenkénti lenyomozására. Tehát a nyomozásnak mindig kétoldalúnak kell lennie, mint ahogy a bünv. perrendtartás nagyon helyesen elő is írja, t. í. a vád emelése és nem emelése kérdésének kettős jegyében kell lefolynia. A jogászvilágban közismert e szabállyal nem kell külön foglalkozni, azonban azt megjegyezhetjük, hogy a nyomozás és bizonyítás két különféle ténykedésében ez a kettős szerep más és más megnyilvánulásban jelentkezik. A nyomozást rendszerint egy ember irányítja és egy ember ad utasításokat a többinek — így az ö személyéből kétféle főirányban futnak ki az ínícíatívák, — a bizonyításnál azonban e kettős szerep kétfelé oszlik, — a vád és védelem egy-egy faktora boncolgatja a saját szempontjából a bíró asztala elé állított ember lelket. A mai formájában a nyomozás és a bizonyítás egyformán inkább az előkészületi cselekményben látja kidomborílhatónak a lélekben rejtőzködő tényálladékí elemeket; pedig ebből a szempontból a főcselekményre legalább akkora súlyt kell fektetni, mint az előkészületire, mert látszatokén indulva sohsem lehetünk bizonyosak affelől, hogy hol van a cselekmény lelki rugóbeli súlypontja. Hogy csak egy esetet említsünk a sokféle közül, — egyszerű falusi tragédia: egy lányt ketten szerettek A. és B.; a lány A.-hoz vonzódott, B. azonban nem tágított. A. ezen módfelett felháborodott s féltékenységében elhatározta, hogy B.-t elteszí láb alól. Az előkészületi cselekmény a revolver vásárlásban, annak magához vételében s abban, hogy B. nek estére a kocsmában találkát adott, nyilvánvalóan az előre megfontolt szándék élesen kidomborodó képét adja. Ezt még kifejezőbbé tette az a tény, hogy este A. a kocsmába menet betért szeretőjéhez s közölte vele véres szándékát. A lány A.-t erről lebeszélte és azzal fenyegette meg, hogy ha végrehajtja tervét, ugy nem lesz a felesége. A. hajlott a jó szóra és megígérte, hogy békés uton intézi el az ügyet, sőt ilyen szándékkal egyenesen a lány tanácsára ment a kocsmába. Mialatt a kocsmáros a pincében volt borért, szőnyegre került a kényes kérdés, négyszemközt az üres kocsmában; B. mint vesztes fél A. minden békéltető s erőszakolt higgadtsága ellenére A.-nak rontott s le akarta szúrni. A. ekkor használta revolverét s B. menten szörnyet halt. Ezt a tényállást tanúsította az ablak alatt hallgatódzó kocsmáros cselédjének vallomása s csak a kc'söbb meglelt köpőcsészébe esett B. nyitott zsebkése. Tehát a felületesen gyilkosságnak látszó cselekmény voltaképen jogos önvédelem volt. Előfordulnak esetek, amikor a felháborodásban elkövetett emberölést rablás követi, anélkül, hojy a szándék ezt megelőzően arra irányult volna. Ezen eseteknek egy másik általános jellegű konzekvencia szempontjából ís jelentőségük van: t. í. a nyomozásnál és bizonyításnál számolni kell a lélek azon mélységeível, melyeket a gondolkozás rugalmasságánál fogva a különféle közbejött ímpressíók hasítanak. Ha az akarat, szándék és elhatározás ingadozó kilengéseket mutat, az okok és okozatok egész komplexumát kell bonckés alá vennünk és ezen ingadozásokat a kézzelfogható fizikai tények vágányán végig kell követnünk. A szándéknak nemcsak fennforgása, hanem iránya